Ezt követően szentírási részeket olvastunk – meghatározott tematika alapján. Minden héten körbejártunk egy-egy témát, s ezzel együtt a következő heti evangéliumot is elolvastuk, kiemelve azokat a szavakat, sorokat, amelyek számunkra a legtöbbet jelentették. Megosztottuk egymással tapasztalatainkat, beszéltünk az Istenhez fűződő kapcsolatunkról, valamint arról, hogyan éljük meg a kereszténységünket – meséli Vízer Dániel, aki 2009-ben kezdte meg katekumenátusát, amely másfél éven át tartott. Jól emlékszik a felkészülés időszakára, és a húsvéti liturgiára.
– A húsvéti szentségfelvétel katartikus élmény volt. Az első gyónásom után, ahogy jöttem ki a gyóntatófülkéből, olyan volt, mintha feleannyi lenne a súlyom. Felszabadultságot éreztem, és szerintem mindnyájan így voltunk ezzel. Máig meghatározó számomra, ahogyan megéltük azt a napot. Az elsőáldozásra is mindig emlékezni fogok. Felejthetetlen pillanat volt először találkozni a szentáldozásban Jézussal.
Heten voltunk a csoportban. Próbálkoztunk vele, hogy a katekumenátus vége után is összejöjjön időnként a társaság, de a korábbi személyes viszony félig-meddig megszakadt. Két befogadóval tartom még a kapcsolatot, és az egyik baráti párral is szoktunk találkozni, de a többiekkel – rajtunk kívül álló okok miatt – nem sikerült megvalósítani az összejöveteleket. Én vendégként érkeztem a katekumen-csoportomba, és nagyon nagy szeretettel fogadtak be. Egy másik egyházközségbe járok, mert a menyasszonyom oda tartozik, de itt szoktam segíteni, közeli kapcsolatom van az egyházközség tagjaival.
Szárnyak nélkül nem lehet repülni
– Nálunk a hagyományos keretek között működik a katekumenátus. Ez azt jelenti, hogy létezik az úgynevezett prekatekumenátus szakasza, amely fél évig tart, de akad olyan csoport, ahol egy évig is – meséli Tornyai Gábor, a székesfehérvári Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosa. – Ez az időszak arról szól, hogy keressük a közös hangot azokkal, akik érdeklődőként, keresőként eljutnak hozzánk, és szeretnének megkeresztelkedni, bérmálkozni, elsőáldozni. Egyházközségünk tagjaiból kialakítunk egy befogadó-csoportot. Tagjainak az a feladatuk, hogy segítsék a hittel ismerkedőket, álljanak mellettük a katekumenátus idején. A második szakasz a befogadás szertartása után kezdődik. Ekkor a keresőket bemutatjuk a közösségnek, és kérjük az egyházközség imáját értük. Ez egy közösségi szellemű felkészülés, olyan út, amelyet együtt járunk, fontos, hogy ezt mindenki átérezze. A felkészülésnek ebben a második szakaszában már elkezdjük olvasni a Bibliát, és keressük, hogy egy-egy igén keresztül hogyan szólít meg bennünket Isten, hogyan jelenik meg számunkra a hétköznapokban. A kéthetenkénti találkozásokat mindig az olvasottakkal kapcsolatos élmények és tapasztalatok megosztásával kezdjük – avat be a katekumenátus részleteibe a plébános.
Kis szertartások is vannak már ebben az időszakban, például a Hitvallás és a miatyánk átadása. A plébánián úgy alakították ki a szokásokat, hogy a szent kereszt felmagasztalásának ünnepekor kerüljön sor a keresztek átadására. Amikor a felkészülés második szakaszában, a katekumenátus idején az újonnan megtérők elkezdenek saját szavaikkal imádkozni, a cél az, hogy ne féljenek megszólalni sem Isten, sem egymás előtt. Ennek az útnak a vége a kiválasztási szertartás, amikor a katekumeneket újra bemutatjuk az egyházközségnek. Aki felkészült, húsvétkor keresztelkedik, elsőáldozik, az egész egyházközség részvételével. A többiek pedig folytatják a felkészülést, s velük is együtt ünnepel majd a közösség, amikor számukra is elérkezik a szentségek vételének ideje. Tornyai Gábor szerint fontos, hogy a vallásgyakorlatba frissen bekapcsolódó hívők felkészülését látva az egyházközség tagjai is elgondolkodjanak azon, hol tartanak a kereszténység megélésében. – A közös ünneplések erre is alkalmat teremtenek – mondja a plébános. – Előfordult, hogy egy ilyen szertartás után odajött hozzám egy gyerekkorától fogva templomba járó hívő, és azt mondta, hogy ő is nagyon szeretne átélni valami hasonlót. – Mi segít abban, hogy az újonnan megtérők a felkészülés időszaka után is megmaradjanak a plébánia kötelékében? – teszem fel a kérdést. – A katekumenátus nagy kihívást jelent számomra is, hiszen olyan csoportokat, közösségeket kell kialakítanunk, ahova a felkészülés után is meg tudjuk hívni a résztvevőket. Nemcsak az a fontos, hogy végigjárjuk a keresztény életre készülőkkel ezt a másfél, két és fél éves utat. A későbbiekben is fel tudunk kínálni számukra olyan kisközösséget, amelyről tapasztalatot szereztek a katekumenátus alatt. Nem lehet csak úgy elengedni őket, hogy repüljenek szárnyak nélkül. Arra törekszünk, hogy a katekumenátus végére érve az egyházban helyüket kereső új hívek be tudjanak ágyazódni egy közösségbe: imacsoportba, karitászcsoportba vagy bármiféle egyéb közösségbe, amely az plébániához kötődik.
Tornyai Gábor elmondása szerint az utóbbi időben a bérmálkozásra készülőknek is készítenek egy katekumenátusi utat. – A plébánia aktív fiataljaiból hoztam létre egy befogadó-csoportot, velük találkoznak a bérmálkozásra készülők. A katekumenátusnak egy tudatos döntésről kell szólnia: Krisztus és a keresztény élet mellett kell döntenie az érdeklődőnek. A bérmálkozóknál is azt szeretnék elérni, hogy ne csak végigjárjanak egy hittantanfolyamot, „kibérmálkozzanak”, hanem a maguk szintjének megfelelően tudatosan döntsenek az egyház mellett. A katekumenek többsége a harminc-, negyven-, ötvenéves korosztályból kerül ki. Most már talán a harmadik vagy negyedik csoport indul el, de még mindig van mit tanulnom. Izgalmas kérdés az is, hogy kikből álljon egy-egy befogadó-csoport. Mindig kell egy kis idő, amíg a társaság tagjai igazából ráéreznek ennek a fajta szolgálatnak az ízére. Egyházközségünkből hívom az embereket a katekumenátus-konferenciára. Kialakítottunk az egyházmegyében egy katekumenátus-műhelyt is, azoknak a plébániáknak az összefogásával, amelyeknél már működtek ilyen csoportok. Igyekszünk megosztani egymással a tapasztalatainkat, élményeinket. Bízom benne, hogy jól fog működni ez az új kezdeményezés.
Remélem, megmarad a kapcsolat
Szabó Petra felnőtt fejjel keresztelkedik meg húsvétkor, a budapesti Örökimádás-templomban. Örömmel beszél katekumenátusáról. – Találkoztam néhány olyan emberrel, akiknek az életében láttam, hogy jelen van Isten. Ennek a tapasztalatnak a hatására éreztem úgy, hogy én is szeretnék a keresztények közé tartozni. A katekumen-csoportban a találkozásaink, beszélgetéseink alkalmával lehetőségünk nyílik arra, hogy feltegyük a kérdéseinket Szeidel Péter atyának. Egy könyv szerint haladunk, amelyből előző pápáink, II. János Pál és XVI. Benedek gondolataival is megismerkedhetünk. Még nem tudom pontosan, hogyan fog zajlani a húsvéti keresztség. Annyi biztos, hogy sokan lesznek a szertartáson. De nem a jelenlévők száma a legfontosabb, hanem az, hogy ki hogyan éli meg, ami majd ott történik. Tudom, hogy bensőséges pillanatok várnak ránk. Remélem, hogy a katekumen-társaimmal a későbbiekben is megmarad a kapcsolatunk. Ha máskor nem is, a misék után mindenképpen tudunk majd találkozni – fogalmazta meg gondolatait a húsvéti szentségfelvétellel kapcsolatban Szabó Petra.
