Új misszió, sajátos nevelés

Aradvári Mihályné óvodavezető röviden bemutatta a Bánhida városrészben található intézményt. Elmondta, hogy 1991-ben két csoporttal indultak, s jelenleg már hat vegyes csoportban csaknem száznyolcvan gyerekkel foglalkoznak. Szavai szerint hol látványosabban, hol apránként, de folyamatosan fejlődtek, javultak a körülményeik az elmúlt időszakban, így sok szép eredményt ünnepelhettek a tavalyi évben, fennállásuk húszéves jubileumán. Ugyanakkor hangsúlyozta, nagy örömükre szolgál, hogy az itt képviselt és közvetített értékek sokak számára vonzóak.

– Óvodánk jelenlegi állapota húsz éven át tartó átgondolt stratégia eredménye. Folyamatosan dolgozunk az intézmény fejlesztésén, a szakmai munka színvonalának emelésén, az esztétikus, kulturált környezet megteremtésén, és állandóan keressük a megújulás, a jobbítás lehetőségeit. Ma a szakmai gondolkodás abba az irányba igyekszik hatni, hogy az egészségesek közössége fogadja be és fogadja el az átlagostól eltérő fejlődésű embereket. Mi arra törekszünk, hogy nálunk igazi jó talaja, sokat ígérő lehetősége legyen az integrációnak. Erre a feladatra készülve végiggondoltuk, mit tehetünk annak érdekében, hogy ezeknek a gyerekeknek a jelenléte természetes legyen óvodai közösségünkben. A másság elfogadása, a türelem, a felebaráti szeretetből fakadó önzetlen segítségnyújtás eddig is szerepelt nevelési feladataink között. Az integráció mindezek gyakorlati megvalósulását feltételezi – mondta az óvodavezető.


Keresztény óvodaként feladatuknak tekintik tehát azt is, hogy a különleges segítségre szoruló, sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését vállalják. Egy kisebb létszámú speciális csoport létrehozásához – Spányi Antal megyés püspök ajánlása alapján – 2010-ben pályáztak a KDOP-2009-5.1.1 közoktatási infrastrukturális fejlesztési kiírásra A Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda felújítása és férőhelybővítése az esélyegyenlőség erősítéséért, a méltányos nevelési környezet megteremtéséért címmel. Forráshiány miatt végül nem nyerték el a támogatást, de céljaikról nem kívántak lemondani, ezért a terveket több szakaszra bontották, s a megvalósításhoz így igyekeztek forrásokat találni. Az építkezés első ütemének megkezdéséhez az egyházmegye segítségét kérték.

A fenntartó egyházmegye támogatásával az idén első lépésben nagyrészt megoldották az akadálymentesítést. Lift, új lépcsőház, mozgáskorlátozott mosdó készült. Az épület gépészeti felújítása után az új gépházban már energiatakarékos kazánok biztosítják a fűtést. A folytatáshoz rendelkezésre állnak a mérnöki tervek, s a remények szerint a közeljövőben elkészülhet az emeleti részen egy új csoportszoba, valamint egy, az eddiginél nagyobb tornaterem, amely a közösség ünnepeinek színtere is lehet.

– A terveink megvalósításához szükséges szakmai hátteret évek óta tudatosan készítjük elő. Óvónőink továbbképzéseken vettek és vesznek részt, folyamatosan tanulmányozzák a szakirodalmat. Több kolléganő az új missziót segítő (gyógytestnevelő, fejlesztőpedagógus, játék- és szabadidő-pedagógus, néptáncpedagógus stb.) szakvizsgát tett az elmúlt időszakban. Ez év szeptemberétől egy munkatársunk megkezdte tanulmányait logopédia szakon. A Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda hamarosan még szélesebbre tárhatja kapuit – zárta szavait Aradvári Mihályné.

Csengő hangon

A bánhidai óvoda sokaknak ismerős lehet a Zene Ovi CD-sorozat jóvoltából. Az idejáró apróságok közreműködésével ugyanis számos gyerekdal-összeállítás látott napvilágot az elmúlt években, s mind igen népszerű: szinte kivétel nélkül platina-, illetve aranylemez lett belőlük.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .