Fotó: Kovács Tibor
– A Csiky Gergely Színház a Nyugat-Dunántúl színházi központja, a régió kulturális életének egyik ékköve – tartja L. Balogh Krisztina, az Arker Stúdió tervezője, a város közelmúltban leköszönt főépítésze, aki jelenleg a Miniszterelnökség főosztályvezetője. – A rekonstrukció célja az épület műemléki felújításán túl a megyeszékhely kulturális vonzerejének növelése volt, valamint az, hogy az intézménynek a városhoz fűződő kapcsolata is erősebbé, sokoldalúbbá váljon. A közönségforgalmi terület bővítésével az épület térben is nyithat a település felé, és intézményként is kiszélesítheti szakmai, szellemi és kulturális szolgáltatásainak körét.
Míg az egyik ámulatból a másikba esve végigjárjuk a megújult teátrumot, amely visszakapta az 50-es években megszokott téglaporszínét, a tervezővel több mint egy évszázadot repülünk vissza az időben. A színház 1911-ben épült, Magyar Ede és Stahl József tervei alapján, Melocco Péter budapesti vállalkozó kivitelezésében, Balla Kálmán színigazgató felügyelete mellett. A szegedi építészek pályázat útján nyerték el a tervezési munkát. Az épület eredetileg nyári színháznak készült, 1500 fős nézőtérrel. A közönségforgalmi részek alaprajzi elrendezése már a megnyitáskor is ellentmondásos volt, hiszen meglehetősen szűkösre sikerült az előcsarnok, kevés volt a nézők számára tervezett mosdó, és kedvezőtlen helyre került a büfé is. Mivel a színház 1955-től önálló társulattal, állandó jelleggel működik, ezért már korán felmerült az igény a funkcionális változtatásokra. A 60-as években egy 336 négyzetméteres üzemi résszel bővítették az épületet. Ezzel a díszletraktározás nehézségei részben megoldódtak, de további bővítésre volt szükség. 1986 és 1988 között emeletráépítés készült. Ekkor egy stúdiószínpadot is kialakítottak, a pincében büfé létesült, az épület mögé pedig rakodórámpa került.
L. Balogh Krisztina azt is elmondta, hogy funkcionális szempontból az épület a folyamatos toldozás-foldozás ellenére is nehezen áttekinthető maradt. A közönség használta terek továbbra is szűkösek, alulméretezettek voltak, és a raktározás feltételei sem oldódtak meg. A magas szintű művészi produkcióknak otthont adó színházépület korszerűtlen volt, méltatlan e nagy múltú közösséghez. A felújítást és a bővítést nem lehetett tovább halogatni. Az elmúlt három évtizedben az épület műszaki állapota is folyamatosan romlott. A hőtechnikai problémák miatt helyenként omlásveszélyessé vált a homlokzat, ezért egyes területeket le is kellett zárni. Az épületgépészeti berendezések az intenzív igénybevétel miatt elavultak, működtetésük gazdaságtalanná vált. A színpadtechnika, a hang- és fénytechnika korszerűtlen, az öltözők, a próbaterem, a színpadkiszolgáló egységek zsúfoltak, komfort nélküliek voltak. Hiányoztak a szakmai háttérhelyiségek, ami nehezítette a produkciókra való felkészülést. A díszletraktározást csak körülményesen lehetett megoldani, a jelmezek és a kellékek egy részének tárolása külső, bérelt épületben történt.
Ahogy L. Balogh Krisztinát hallgatom, rá-rápillantok a bordó bársonyszékekre, a hosszú aranyrojtos színpadi függönyre, a ragyogó kristálycsillárra, az újraaranyozott stukkódíszekre, és azon töprengek, hogy a Csiky Gergely Színház a nehéz körülmények ellenére is mindig igyekezett tartósan az élmezőnyben maradni, nagy sikerű produkciókat bemutatni. A nézők pedig nem kíváncsiskodtak, nem kukkantottak be a kulisszák mögé, így leginkább csak a színészeknek és a háttérmunkásoknak volt tudomásuk minderről. Bennünket, a közönséget nem ez érdekelte, hanem az, ami a színpadon történt. Ami gyógyírt adott lelki bajainkra, felrázott minket hétköznapi közönyünkből, és tükröt tartott a társadalomnak, a politikusoknak.
Akik ismerik a kaposvári Csiky históriáját, a hőskort, a Kaposvár-jelenséget és az azt követő időszakot, azok tudják: merész, szókimondó színház volt a Csiky. A patinás Zsolnay-szökőkút mögötti bejárat elé nem véletlenül helyeztek el egy kockakövet a nemzetközi hírű, Marat halála című előadásra emlékezve. A társulat 1981-ben Ács János rendezésében mutatta be Peter Weiss 1964-ben írott művét, Lukáts Andorral, Bezerédi Zoltánnal, Koltai Róberttel, Jordán Tamással, Lázár Katival, Pogány Judittal, Máté Gáborral, hogy csak néhány nevet említsek az 1956-os forradalmi eseményeket is megidéző dráma szereplői közül. A Marat/Sade-kő térburkolatba mélyesztett tábláján – Eörsi István fordításában – ez olvasható: „Más időket élünk a körülmények ma mások / nincsenek elnyomók nincsenek bukások / ráléptünk az újjáépítés ösvényeire / van kenyerünk s van szenünk télire / s bár van háborúnk is nem baj hiszen / ami előttünk ragyog mégiscsak a végső győzelem.”
Ahogy nézem e bazaltkövet, fölelevenedik bennem a Csiky kultuszelőadásává lett, Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában című, oly nagy sikerrel játszott, legendás produkció. Merthogy ez a mű eredeti címe, amelynek kaposvári előadását majdnem betiltották, éppen az egyértelmű áthallás miatt. Amíg színen volt, nem csak a megyéből, az ország számos tájáról buszokkal érkezett a közönség. Az akkor még Marx nevét viselő közgazdaságtudományi egyetem hallgatói is kíváncsiak voltak a Marat-ra, és hóvirágillatban úszott a nézőtér, mert a fiatalok az előadás végén bedobálták a színpadra a fővárosból hozott csokraikat…
Az emléktáblába ágyazott bazaltkő mögötti üvegportálok tágas fogadótérbe vezetik a közönséget; az ember úgy érzi magát, mintha egy wellness-központba érkezett volna. Nemcsak ruhatár, hanem kellemes művészkávézó és a Csiky-shop várja Thália rajongóit, valamint itt működik a jegyiroda is.
Szakértő kalauzomtól azt is megtudom: a műemlék épületrész teljes felújítása mellett a koncepció lényeges eleme volt, hogy aláépítéssel további hasznos teret nyerjenek, ami lehetővé teszi, hogy egy, a XXI. századi látogatói igényeknek megfelelő kulturális intézmény működjön itt, a régi és az új falak között. A célok között szerepelt az is, hogy a zsinórpadlás mögötti épületrész elbontásával és egy közel ötezer négyzetméteres, hatszintes üzemi épületrész emelésével ideális funkcionális elrendezés jöjjön létre, amely biztosítja a magas színvonalú szakmai munka hátterét. Az előcsarnok utólagos alápincézésével egy nagy méretű alsó előcsarnok alakult ki, amelyet megnyitottak a főhomlokzat irányába, a színház előtti új városi tér felé. Az így nyert terület lehetővé tette az 1911-es a műemléki épületrészen az eredeti térkapcsolatok visszaállítását, szellősebbé tételét.
S hogy még mi minden valósult meg e jelentős rekonstrukcióval? Megtörtént a védett épületrész külső-belső műemléki felújítása, a falak belső hőszigetelése, a tető és a nyílászárók cseréje, és eredeti tervek alapján helyreállították a homlokzatot és a belső tereket is.
Korszerűsítették a színpadtechnikát, átalakították a zsinórpadlást, lejjebb süllyesztették a színpad alatti teret, s a produkciókhoz már a legmodernebb fény- és hangtechnikát használhatják a szakemberek. A toldalék épületrész elbontása után megépült az új, kortárs stílusú üzemi épületrész. Itt kapott helyet a próbaterem, az önálló bejáratú stúdiószínpad, és varrodák, valamint más üzemi helyiségek is létesültek, színészpihenő és korszerű konyha, illetve étterem is épült. A színház teljes épületgépészeti és -villamossági átalakításon esett át, alternatív energiaforrásokat is bevetettek, s természetesen az épület környezetét is megszépítették. Új parkolókat alakítottak ki, és a teherforgalom számára is kedvezőbbé váltak a körülmények.
A rekonstrukció révén több mint 50 százalékkal nőtt a színház területe. Az 5750 négyzetméter hasznos alapterületű épületet 3000 négyzetméterrel bővítették. A nagyterem 450, a kamaraterem 150, a stúdióterem 50 néző befogadására alkalmas.
Az átadóünnepség meghívottjai a hivatalos program kezdete előtt megcsodálták a halványsárga, törtfehér tónusú régi falakat, az aranyozott gipszstukkókat. A látvány valóban lenyűgöző, az épület sokkal tetszetősebb és elegánsabb lett ezáltal, hiszen a korábbi kísérőszínek, a kékek, rózsaszínek, sárgák eltűntek, s a színháztermet most a mályva uralja, valamint a székek és a bársonyfüggönyök bordója.
A nézők egy része a díszpáholyra figyel. Orbán Viktor a feleségével, Lévai Anikóval magánemberként érkezett. Itt foglalt helyet Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is. Balás Béla emeritus püspök mellett ül Varga László, a Kaposvári Egyházmegye főpásztora. Rátóti Zoltán egykori színházigazgató és Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész meghívója ugyancsak ide szólt. A nézőtéren ott látjuk Sáfár Mónikát és Lipics Zsoltot, akik egyidőben ennek a társulatnak a tagjai voltak. Némedi Árpád, a színház egykori vezető színésze és az ugyancsak Kaposváron színésszé érett Kelemen József is megtisztelte jelenlétével a nyitórendezvényt, ahogyan az évtizedeken át itt játszó és prózaíróként is ismert Csernák Árpád, valamint Szikora János, a székesfehérvári színház igazgatója és Rákay Philip televíziós műsorvezető is.
Elsőként Fülöp Péter, a Csiky Gergely Színház fiatal igazgatója, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára lép a mikrofon elé.
– Ma este ünnepel Kaposvár, a színház városa, s ünnepel a város színháza – mondja, majd így folytatja: amikor egy beruházást átadunk, hajlamosak vagyunk a téglára és a malterre, a ledolgozott munkaórákra, a megmozgatott anyagokra koncentrálni. Megfeledkezünk arról, hogy egy épület nem csak építőanyagokból áll. Ez a ház több mint tégla és malter. Jelen van benne a lélek, a szenvedély, a hagyomány, a fikció, a valóság, a művészet. Jelen van benne, él és pulzál a társulat. Az igazgató úgy fogalmazott: nemcsak színház, hanem kulturális központ is szeretne lenni az intézmény, és a cél az, hogy a Csiky tartósan a magyar színházi élet meghatározó szereplője legyen.
Szita Károly polgármester a kaposvári színház egykori igazgatója, a korán elhunyt Schwajda György író, dramaturg igazát idézte, miszerint a színháznak egyben templomnak kell lennie.
– Igen, templom a színház, a kimondott szó, a magyar szó temploma. Ezért is figyelünk rá oly féltőn, ezért újítjuk meg időről időre, ezért vagyunk képesek rajongani érte – nyomatékosította, és arra is utalt: a színház varázslatossá tette és messze földre repítette Kaposvár hírét, nevét.
Köszönetképpen Németh István-emlékérmet adott át L. Balogh Krisztinának és Szalai Józsefnek, a színház műszaki vezetőjének, aki negyvenhárom éve dolgozik Thália kaposvári templomában.
Az ország- és a városzászlókat leemelték a színpadról, s a színház névadója, Csiky Gergely Buborékok című darabjával kezdetét vette a díszbemutató, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese állított színpadra. A Kossuth-díjas rendező leporolta, igencsak maivá tette a kétfelvonásos vígjátékot, amely azt üzente: a látszatbiztonság buborékjai ma is könnyedén elillanhatnak, de a tisztesség szerencsére mégsem veszett ki a világból.
