A meghökkentés ugyanis megakaszt, kizökkent a megszokott gondolatmenetekből, új utakra terel, fölfrissít. A 2015-ös év első órájára éppen ezért Tandori Dezső egyik rövid szövegét választottam:
A betlehemi istállóból egy kis jószág kinéz
Hc3
A gyerekek először nevettek, megkérdőjelezték a költő épelméjűségét, megkérdezték, hogy ez vers-e egyáltalán, és hogy melyik itt a cím, és melyik a vers. Aztán elindultunk a kérdések mentén. A gyerekek hozzászólásából kiderült, hogy elvárásaik szerint a vers sorokból áll, strófákba rendeződik, rímel, üzenetet fogalmaz meg. Miért ne feltételezhetnénk, hogy ez a szöveg is hordoz üzenetet? – kérdeztem.
A kód nem ismerése talán inkább a mi fogyatékosságunk, nem a költőé. Aztán valaki rájött, hogy a sakk jelrendszerében próbálkozzunk: a huszár a c3-as mezőre lép. A klasszikus nyitólépés a címmel együtt már megfejthetővé vált a gyerekeknek: Jézus születése az emberiség történelmének új korszakát nyitja meg, amikor az üdvtörténet belép a földi térbe. De miért nem lehet ezt az üzenetet nyelvi jelekkel megfogalmazni, miért kell jelrendszert váltani? – vitt tovább bennünket a következő kérdés. És a gyerekek rájöttek arra, hogy a sakktábla az élet metaforájává válik, ahol ellentétes erők küzdelme zajlik, és bár van vesztes és győztes, mégis van Valaki, aki képes kinézni és átugrani felettünk, új teret és időt nyitva meg nekünk. A sakk nyelve tehát olyan jelentéseket nyit meg, amelyeket a szóbeli üzenet nem tudott kifejezni – summáztuk megállapításunkat. És mintha arra is felhívná a figyelmünket ez a vers, hogy a legfontosabb üzenet szavakban nem mondható el, a titok kimondhatatlan. „A vers a sorközökért íródik” – ahogy Nemes Nagy Ágnes fogalmaz. Ottlik Géza pedig így ír: „Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság; s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele.”
Kicsöngettek. Újra zaj és fecsegés. De volt egy Hu!
