Az ünnepélyes szertartást Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa végezte. Jelen voltak még: Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a határon túlról érkező magyar és külföldi püspökök, papok, szerzetesek. A bazilikát zsúfolásig megtöltötték a hívek. Mivel Meszlényi Zoltán egykor a római Collegium Germanicum et Hungaricum hallgatója volt, P. Franz Meures SJ rektor vezetésével az intézmény negyven hallgatója is eljött az ünnepre. Jelen voltak magas rangú állami vezetők és a parlamenti pártok képviselői is, de megjelent az egykori köztársasági elnök, Mádl Ferenc és felesége is. A vendégek között volt Katona Béla, az országgyűlés elnöke, a köz- és tudományos élet több jeles képviselője és a diplomáciai testület számos tagja.
Az október utolsó napján tartott ünnepi szentmisére érkezők kora reggeltől imádsággal, énekekkel, a boldoggá avatandó életrajzát hallgatva készülhettek az ünnepi pillanatokra a bazilikában. Aki nem fért be a székesegyházba, kivetítőn át követhette a bent folyó eseményeket. E nap reggelén köd ült a Duna menti városra. Az ősz, a hulló falevelek – az elmúlás, a mindenszentek másnapi ünnepére és halottak napjára emlékeztette az érkező zarándokokat. A várhegyen magasodó bazilika azonban gyönyörű napfényben ragyogott – biztatva az ott lévőket, hogy a sok szürkeség, hideg, a köd okozta homály mellett ragyogó napfény, kéklő ég, szikrázó napsütés is lehet az ember osztályrésze. Jóval a szentmise előtt érkeztek a papok az egyházmegye területéről, de jöttek szerzetesek és szerzetesnők távolabbról is, éppúgy, mint világi hívek. Mikor Erdő Péter bíboros, Angelo Amato érsek és a püspökök bevonultak a bazilika főkapuján, már zsúfolásig megtelt a templom, hogy együtt ünnepeljék az egyházmegye és az egész magyar egyház új boldogát, Meszlényi Zoltánt. A szentmise bűnbánati szertartása után Andrea Ambrosi, Meszlényi Zoltán boldoggáavatási perének posztulátora olaszul, Szőke János szalézi szerzetes, viceposztulátor pedig magyarul kérte Meszlényi Zoltán boldoggá avatását, és röviden ismertették a püspök életrajzát is. Ezután a Szentatya képviseletében jelen lévő Angelo Amato érsek felolvasta a boldoggá avatásról szóló apostoli levelét:
„Elfogadva testvérünk, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, valamint sok más püspök testvérünk és számos hívő kérését, és miután megkértük a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának véleményét is, apostoli tekintélyünkkel megengedjük, hogy Isten Szolgája Meszlényi Zoltán Lajos vértanú püspököt, aki – Isten Szolgájával, Mindszenty József bíborossal együttműködve – odaadóan és nagylelkűen végezte lelkipásztori szolgálatát, és rövid időn belül, hitét megvallva életét áldozta Krisztusért, mától kezdve boldogként tiszteljék, és hogy ünnepét megtarthassák a jogban előírt helyeken és módon minden év március 4-én, mennyei születésének napján.”
„Nagy ünnepre gyűltünk ma egybe hazánk főtemplomába – mondta homíliájában Erdő Péter –, a magyar Sion hegyére, amely népünk számára évszázadokon át Isten gondviselését, a visszatérés reményét, a nemzet megújulását jelképezte. A török idők romlása után újabb százötven évre volt szükség ahhoz, hogy ez a székesegyház ismét felépüljön. Ma először kerül sor boldoggá avatásra ezek között a megszentelt falak között. Magyar szentjeink és boldogaink sorában Meszlényi püspök alakja különleges helyet foglal el. Ő az első, aki hazánkban a sztálinista egyházüldözés áldozatai közül a boldogok sorába emelkedik.Az apostoli levél felolvasása után a hívek és a papok tapsolni kezdtek, s felzúgott az orgona, miközben új égi pártfogónk ereklyéjét díszes tartóban a főoltárra helyezték, illetve a Szent Adalbert-oltárnál lévő ereklyéket takaró kendőt elvették, hogy ezentúl mindenki imádkozhassék Boldog Meszlényi Zoltán vértanú közbenjárását kérve. Mi Meszlényi püspök üzenete és öröksége számunkra, mai katolikusok, mai magyarok számára? Milyen mélységet tár fel életének példája? Milyen élet fakad hősies tanúságtételéből…? Meszlényi Zoltán vértanú püspök élete a Szentlélek által megerősített keresztény ember tanúságtételének példája… A Gondviselés megpróbálta őt, de ez lelki elmélyülésére és megnemesedésére szolgált. Úgy élte mindennapjait, hogy sokszor az e világi dolgok mélyére látott, Isten és az örökkévalóság szempontjából tekintett az új és új problémákra. Zoltán püspök mélyre néző tekintete a háború végén is megpillantotta az emberi szenvedések mögött a lelki pusztulás lehangoló képét, és ráérzett a keresztényekre váró vértanúságra is. 1945. december 2-án az esztergomi belvárosi templomban a következőt mondta: A mi régen lelkileg egészséges népünk ma egy olyan erkölcsi mélyponton áll, hogy ha az irgalmas Isten nem könyörül rajta, s ha nem lesz része egy újabb úrjövetben, akkor kételkedni lehet jövője felől… Híreket kapunk rablásokról, fosztogatásokról, gyilkosságokról – jellemzi a püspök a háború utáni helyzetet. – Szeretik ezt könnyen mások számlájára írni – folytatja –, de ne áltassuk magunkat, ezek a bűntettek sok esetben saját testvéreink után kiáltanak… Akkor, amikor a nemzeti szerencsétlenségeknek eggyé kellett volna forrasztani minden magyar embert, megindult a lelki széthasadás, és az emberek egymás ellen koholták a vádakat, feljelentéseket tettek… ártatlan emberek ellen… Remélhető-e számu(n)kra lelki feltámadás úrjövet nélkül? Ki tudna megszabadítani minket más – kérdezi tovább –, mint az a Krisztus, akiben az irgalmasság és az emberiesség megjelenik? Meszlényi püspök tanítása megrendítően aktuális: ma is úgy érezzük, hogy egyéni és közösségi önzésünk, rövidlátásunk, hatalomvágyunk, gyűlölködéseink olyan csapdába ejtettek minket, amelyből kiszabadulni a magunk erejéből nem tudunk. De talán még nagyobb a baj a lélek világában, ahol sokakon elhatalmasodik a csüggedés, a reménytelenség, a depresszió, az értelmetlenség érzése, vagy akár a keserűség és a gyűlölet. Ebből az ördögi körből csak Isten irgalmas szeretete menthet ki minket – fogalmazott Erdő Péter bíboros. A szentmise végén Angelo Amato érsek kiemelte: Meszlényi Zoltán boldoggá avatása nemcsak a magyar, hanem az egyetemes egyház dicsősége is. Mint minden keresztény vértanú, ő is hite erejével, szelídséggel válaszolt a hite elleni gyűlöletre. Élete feláldozásával lett Krisztus evangéliumának tanúja, aki arra tanít bennünket, hogy üldözőinket is szeressük. A keresztény vértanú nem gyűlöl – folytatta az érsek –, hanem szeret és megbocsát, nem megoszt, hanem egyetértést teremt. A Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa beszéde végén Boldog Meszlényi Zoltánt állította elénk példaképül, hogy miként kell hűnek lennünk az élet és igazság evangéliumához. A szentmise végén a bazilikában felhangzott a pápai és a magyar himnusz, a kivonuláskor pedig a Boldogasszony Anyánk kezdetű ének. A szertartás után a hívek még hosszabban álltak és beszélgettek a bazilika előtt. Beszélgetésükből kihallható volt a megbecsülés és a tisztelet a vértanú püspök iránt. Az ország távoli tájairól is azért jöttek el nem kevesen erre az ünnepi alkalomra, mert – mint egyikük mondta – „ez a boldoggá avatás minket is fölemel”. A legnehezebb időkben is helytálló, rendíthetetlen hitű főpap példa és erőforrás a mindennapok embere számára. Meszlényi Zoltán püspök letartóztatása, megkínzása és halála – a hatalom szándéka szerint – az egész magyar egyház megfélemlítését is akarta szolgálni: a diktatúra nemcsak a főpapok, hanem az egész papság és a sok millió hívő erkölcsi ellenállását is fel akarta morzsolni. Ennek az ellenállásnak lett példaképe Meszlényi Zoltán. A hatalom engedmények megtételére akarta volna rábírni, erre azonban nem volt hajlandó: emberi lelkiismerete, papi hűsége, főpapi bölcsessége nem engedte az engedmények ingoványos útjára térni. Szerette az egyházat, hűséges volt főpásztorához, Mindszenty Józsefhez is. Meggyőződéséhez hű maradt a kistarcsai internálótábor magánzárkájában is. Pedig rabtársai visszaemlékezéseiből tudható, hogy különös kegyetlenséggel bántak vele fogvatartói. Élete, halála és megdicsőülése figyelmeztet arra, hogy a hétköznapokban való erkölcsös, következetes helytállás mindannyiunk, de különösen a keresztények súlyos kötelessége. Önként vállalt sorsa pedig intő jel a mai kor emberének is, hogy aki Krisztust követi, az nem lehet bosszúálló – szükség van a megbocsátásra, a kiengesztelődésre. Akik részt vettek a szentmisén és a boldoggá avatáson, megérezhették, hogy az ilyen ünnepek alkalmával még intenzívebb az „átjárás” ég és föld között, igazán megtapasztalható a kegyelem kiáradása.
Fotó: Bókay László
