Varázslatos könyv a világhírű svéd gyerekkönyvszerző, az 1907-ben született, kilencvennégy évesen elhunyt, minden létező ifjúsági íróknak adható kitüntetéssel (méltán!) elhalmozott Astrid Lindgren Háborús naplója, a téma látszólagos komorsága ellenére. Ráadásul teljesen függetlenül attól, hogy a háború után nagyon hamar világhírűvé vált írónő „életműve” ekkor még mindössze néhány újságcikk, s három, 1933-ban publikált novella volt. A svédül is nagyon későn, csak 2015-ben napvilágot látott krónika hat éven keresztül ad bepillantást a titkárnőből lett kétgyermekes főhivatású anya és gyermekei életébe. Ez a tizenhét bőrkötéses füzetből formálódott háborús krónika és rendhagyó történelemkönyv azonban mégsem unalmas, mégsem érdektelen, hiszen aprólékosan bemutatja számunkra Skandinávia Közép-Európáétól nagyon különböző háborús hétköznapjait, s elénk hoz egy sokoldalúan művelt, több nyelven tudó, éles eszű és éles nyelvű, derűt és kifogyhatatlan életörömet sugárzó svéd háziasszonyt. Azt a háború kezdetén harminckét éves Astridot, akinek Hitlerről és a nácizmusról mintegy véletlenül, két karácsonyi menüleírás és háborús beszerzési kalamajka között noteszébe vetett, ironikus vagy olykor tragikus sorai – halhatatlanok. Most csupán két példa a számtalanból, először egy kis történelmi karikatúra, szinte a híres Chaplin-filmjelenet modorában, az ujja hegyén földgömböt pörgető, tébolyult Diktátorról: „Hitler, a kis aranyos csak szaladgál, mint pók a falon, egyik országból a másikba. Először Franciaországba ment, hogy az öreg Pétainnel találkozzon…, aztán Francóhoz igyekezett, hogy szálljon be a háborúba a tengelyhatalmak oldalán… Ezután Firenzébe repült, ahol Mussolinivel tartott megbeszélést, és kifőzték ezt a támadást Görögország ellen.” Másodikként pedig egy megrendítő részlet: „Sosem lennék képes hinni egy olyan rezsimben, amely létrehozta az oranienburgi és buchenwaldi koncentrációs tábort, mely megengedte és támogatta az 1938 őszén dúló pogromokat, és amely egyéves börtönbüntetésre ítélt egy norvég lányt, amiért széttépte a Führer képét.”
A feljegyzések között külön fejezetet képeznek a szovjet–finn háború stációi; itt érdekes megfigyelni, hogy a finnek hősiességének minden elismerése mellett Astrid következetesen Turku és Viipuri svéd nevét használta. Nem rosszindulatból, hanem a történelmi beidegződések hatására.
Ami az általam adott főcímet illeti, annak feloldása egyszerű. A Naplóban újra meg újra emlegetett Harisnyás Pippi-történetek igazi „mesék borogatás közben” élethelyzetben születtek: Astrid Lingren találta ki őket, súlyos tüdőgyulladásból lábadozó lánya, Karin, e kötet utószavának szerzője számára; papírra pedig egy bokaficamból lábadozva vetette. Az első írott példány Karin születésnapi ajándéka volt. Igaz, a Bonniers Könyvkiadó visszautasította a pályázatára beküldött kéziratot, a sok nyelven, köztük magyarul ugyancsak olvasható Britta kiönti szívét azonban egy évvel később második helyezést ért el a rangos Rabén & Sjögrennél, s a vörös hajú, szeplős, az egész gyermekvilág kedvenc rosszcsontja, Pippi is hamarosan első díjas lett! Ezek után már nem volt megállás. A szerző a világ gyermek- és ifjúsági szerzőinek élvonalába került, a magyar gyerekek is sok könyvét olvashatják, s a felejthetetlen Lindgren-megfilmesítések közül is akad nálunk egy-kettőnek szinkronizált változata. Addig is, amíg ezek száma növekedni kezd, felhívom a figyelmet a YouTube nagyon gazdag anyagára: német nyelvű filmektől sok-sok feliratozott vagy csak svéd nyelvű interjúig számos találkozási lehetőségünk kínálkozik ezzel a rendkívüli, anyaszívű írónővel, aki, egyáltalán nem mellesleg, a háború alatt a svéd titkosszolgálatnak is segített, s országának élő ikonjává vált. Benne egyesült mindaz, ami népében és országában nagyon szerethető.
A skandináv tájakon kevéssé otthonos olvasókat a könyvet fordító Hollnder Judit előszava, Astrid Lindgren lányának már említett utószava, továbbá gazdag lábjegyzet és eligazító névjegyzék segíti a tájékozódásban.
(Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945. Budapest, Móra Könyvkiadó, 2017)
