Ahogy ott feküdtek, Péter felnézett a hűs lombok közé. Látta, milyen hatalmas a diófa, milyen nagyok a levelei, s mégis milyen kicsi a termése. Mellettük meg szép, nagy, gömbölyödő tökök terpeszkedtek a szántóföldön.
– Uram, teremtőm, nézd, micsoda gyönyörű fa, és milyen aprók a szemei! Inkább a tököt adtad volna rá, amikor a világot teremtetted! – okoskodott Péter.
Abban a pillanatban egy dió esett Szent Péter orrára.
– Mégiscsak jól tetted, Uram, teremtőm, hogy ilyen kis gyümölcsöt adtál rá, mert ha a tök esett volna az orromra, a fejem is szétment volna!
A mese után ismerkedjünk meg közelebbről is a dió (Juglans regia) tulajdonságaival. „Mélyrétegű, tápanyagban gazdag, jó vízellátású talajokat, enyhe, kiegyenlített éghajlatot kedvelő faj…” A könyv, amelyből idéztem, a kiváló botanikusnak, Fráter Erzsébetnek az apróságokhoz (de a felnőttekhez is) szóló munkája: Erzsébet királyné esete a rozmaringgal és más növényes mesék. Csíkszentmihályi Berta illusztrációi kiválóan alkalmasak az írott szó mesebeli ábrázolására. A könyvnek minden gyermekes család könyvespolcán ott lenne a helye.
Megtalálhatók benne földünk fontos kultúrnövényei, a mexikói maják által már hétezer évvel ezelőtt is termesztett kukoricától a Csendes-óceáni polinézeknek életet és munkát adó kókuszig. A növények ismertetése mindig egy mesével kezdődik. Ezt követi a növénytani leírás, azaz annak bemutatása, mit „tud” az adott növény. A kötet külön erénye, hogy a végén található szómagyarázóból megtudhatják a gyerekek, mit jelent a kabaktermés, a léggyökér, a sikér, a kőmag vagy a makkia. És mi, felnőttek, vajon tudjuk-e mindezt?
