Az ének első része világosan megmondja: „Mostan tűnt föl a munka ideje”, vagyis a szent nagyböjti időszak, amelyben teljesítenünk kell azt, amit a lelki és testi tökéletesedésünk érdekében vállaltunk. S ennek megokolását is megadja a himnusz folytatása: „az ajtónál az ítélet”. Szinte a húshagyó vasárnap evangéliumi szakaszának felidézését halljuk ki belőle. Bizony, nem mindegy, hogy a jobb vagy a bal oldalra állást érdemeljük-e ki (Mt 25,31–46). Ne lazítsunk tehát!
Nem meglepő, hogy énekünk második része éppen ezt a gondolatot folytatja: „Buzgólkodván keljünk fel tehát.” S meg is mondja, hogy mit kell nagy buzgósággal tennünk: „A bánat könnyeit irgalmassági cselekedetekkel együtt mutassuk be.” Íme, az igazi nagyböjt! Benne van a bűnbánat (kinek nincsenek bűnei?!), és benne van a jó cselekedetekre való buzdítás (hiszen a hit cselekedetek nélkül halott – Jak 2,26). Az előszenteltek liturgiája is folyamatosan figyelmeztet: „Adjunk kenyeret az éhezőknek s fogadjuk házunkba a hajléktalan szegényt, hogy Krisztus Istenünktől dús kegyelmet nyerjünk.”
Ezt követi az ének harmadik részében levő bűnvallomás: „A tenger fövenyénél többet vétkeztünk.” Bizony, aki ezt nem ismeri be, nem lehet kedves Isten előtt. De nem lehet helyes a nagyböjtje sem! Sajnos, rakódnak, egyre csak rakódnak lelkünkre a bűnök. Ha csupán apró porszemek formájában is, de bizony szennyezik egész emberi lényünket. S amint a háziasszonyok fontosnak tartják a lakásban a tavaszi nagytakarítást, ugyan – úgy fontos – sőt sokkal fontosabb – a nagytakarítás a lelkünkben. Amikor a húsvéti szentgyónásban (amit nem is lenne szabad közvetlenül az ünnep előtti napokra hagyni!) kitakarítjuk lelkünket. És a „port” is letörölgetjük. Valójában az a helyes, ha ezt már a nagyböjt első napjától tesszük.
Énekünk negyedik része bensőséges kéréssel fordul Urunkhoz: „Engedd meg, mindenek Alkotója, hogy hervadhatatlan koszorúkat nyerjünk.” Igen, ez a célja nagyböjti küzdelmeinknek, erőfeszítéseinknek! Hogy elnyerjük a győztesnek járó hervadhatatlan koszorút! Milyen szépen fogalmaz Szent Pál apostol, mintha csak a nagyböjti küzdelemről írná: „A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul (…) hanem megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak” (1Kor 9,25–27).
Itt a munka ideje! A nagyböjti feladatok teljesítéséé. Vegyük komolyan, hogy győztesek lehessünk, nem csak most, hanem az ítéleten is!
