Az ünnepen szóba kerültek az elmúlt évszázad kiemelkedő irodalmárai, művészei is. Így József Attila, akivel a Szép Szó szerkesztőségében találkozott Takáts Gyula, s akivel együtt sétált a Duna-parton. Babits Radnótit kérte meg, írjon jegyzetet a Nyugatba Takáts első kötetéről, a Kútról. De utaltak Weöres Sándorra, az egyetemi évfolyamtársra, Rónay Györgyre, Jékelyre és Áprily Lajosra, Egry Józsefre, Várkonyi Nándorra, Vas Istvánra, Csorba Győzőre, és sok más kiválóságra, akiknek őrzi paroláját, levelét, köteteit.
Papp János színész a kaposvári költő naplójegyzeteiből olvasott fel. A húsz-harminc évvel ezelőtti sorokat figyelmesen „nehéz, aranyszitamosolyával” hallgatta az ünnepelt. A kortárs magyar irodalom doyenjének nemcsak ajándékversekből, köszöntő, szép szavakból, zongoraszólóból és virágból jutott bőven, hanem borból is, hiszen Takáts Gyula becehegyi szőlőjét sokáig maga művelte. Már túladott rajta, de a Bacchus könyve, amely számos becehegyi látogató rajzát, alkalmi strófáját és kézjegyét őrzi, könyvespolcok becses darabja. Mint ahogy a néhány hete a Pannónia Könyvek sorozatban megjelent és bemutatott Hol is a Volt? című verseskötet és a leveleskönyv, amely a költőtárs, barát és tanítvány, Fodor András és Takáts Gyula 1948 és 1997 közötti levélváltását tartalmazza.
Hogyan is fogalmazott egyik kisesszéjében Tüskés Tibor, a Pécsett élő író, irodalomtörténész? „Takáts Gyula költészetéből szépséget és filozófiát, emberi habitusából életszeretetet, élni tudást lehet tanulni.”
Sokak szerint a „hasznos szép” költője ő, jóllehet a ceruzát, az ecsetet is remekül forgatta, hiszen festőnek készült, aztán – évtizedek múltán – lett élő klasszikus. Tanított gimnáziumban, egy ideig a Somogy Megyei Múzeum igazgatója volt, és ő látja el a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöki tisztjét. Nemcsak Kaposvárnak, hanem Balatongyöröknek is – amelynek része Becehegy – valamint Tabnak, szülővárosának is díszpolgára. Schmidt Jenő tabi polgármester az ottani diákok üzenetét tolmácsolta, akik azt kérték: Legyen érettségi tétel Takáts Gyula életműve.
Az életmű azonban még nem zárult le. Takáts Gyula az Új Embernek elárulta: sorra veszi elő régebbi, még meg nem jelent verseit, fog egy grafitceruzát és javítgatja; abban a reményben, hogy újabb kötetté rostálja őket. Bár a vérnyomása jó, egy ideje állandó szédülés teszi nehézzé a létet, s olykor a hallókészüléke is rakoncátlankodik. Ennek ellenére mindennap sétál egyet a kertjében, jó idő esetén elmerészkedik a közeli templomig vagy a Berzsenyi-parkba, onnan pedig – botjára támaszkodva – indul haza. Pihen egy kicsit, majd válaszol a levelekre, az ajándékkönyvekre. Ottjártamkor Lator László legújabb verseskötetét olvasgatta. Azt mondta: illik válaszolni rá, mint ahogy arra a több tucat jókívánságra is, ami a születésnapra érkezett.
– A lapokra egy rajz kerül majd köszönetképpen; egy vonás, egy szó, s az aláírásom – jegyezte meg Takáts Gyula. – Hosszabb leveleket már nem tudok írni. Hamar elfáradok.
Azt is elárulta, korábban az olaszrizlinget szerette, most azonban inkább a száraz vörösborokat részesíti előnyben. Barátai, ismerősei ellátják vele, és elég csak az ablakon kihajolnia, hogy beemelje a jóféle nedűt. Minden étkezéshez iszik egy pohárkával.
Megtudtuk: néhány éve olykor-olykor még betért a Szent Imre-templomba egy-egy misére, most azonban már nem tudná végigülni. Inkább odahaza imádkozik és olvassa a Bibliát, mert tisztában van vele: szereti az Isten azt, akinek ilyen hosszú életet ad.
– Nézd, az okos ember tudja, hogy a világ nem magától keletkezett, azt Isten teremtette és nem a Nagy Jóska vagy a Kis Pista – mondja lassan, szája szögletében pajkos mosollyal. – Ővele tudok a legjobban beszélgetni, állandó a kapcsolatunk. Azt is ő adja majd tudtomra, meddig hagy élni még e földön. A kérdésre, hogy készül-e a vele való találkozásra, így válaszol: – Csak annyira, mint minden más ember. Nem készülni, hanem készen kell lenni rá. Én készen állok, hiszen eddig is mellettem volt.
