Gyakran példaként hivatkoznak Japánra, Kínára, ahol a fegyelmezett munkavégzés és a cég iránti feltétlen lojalitás teremti meg a gazdasági csodát, a növekedést, a fejlődést. A mai ember ugyanakkor helyesnek véli azt a szemléletet, mely szerint azoknak is biztosítani kell a megélhetést, akik önhibájukon kívül vagy korábbi baklövésükből fakadóan bajba jutottak. Ha éppen nem is képesek a szorgos munkára, a többiek szorgalmából fakadó lehetőség számukra is nyújt némi szerény megélhetést vagy segítséget legalább a krízisek áthidalásában. Ennek ellenére az „aki nem dolgozik, ne is egyék” elve szinte egyetemesnek tekinthető.
Azért Ezópus meséjének a csattanója meglehetősen kegyetlen. Valamelyest igazat is lehet adni neki, ám végső soron mégis beleütközik valamiféle erkölcsi érzékbe, szociális érzékenységbe. A hangya ugyanis azzal az intéssel hárítja el a segítségért könyörgő muzsikust és mókamestert, hogy ha fázik, hát táncoljon. Miközben a hangya szorgalmát tekintjük mértékadónak, elutasítását szívtelennek, érzéketlennek látjuk. A szorgalom elve és erénye nem lehet az élet és az emberi kapcsolatok legfőbb irányítója. Érezzük, hogy ehhez párosulnia kell az irgalomnak, a megértésnek, a szeretetnek. Az elv fenntartása mellett fontos, hogy lehessenek kivételek. Végső soron abban a reményben, hogy a kedvezményezett tanul az esetből, s majd a következő alkalommal már ő is a szorgalom útján halad, és télen nem kerül bajba, mint a tücsök.
Ez a logika azonban azt követeli, hogy a tücsök hangyává váljon, ami nem pusztán lehetetlen – még a mesében is az lenne talán –, hanem értelmetlen is, hiszen a megértésnek és a segítségnek nem lehet célja, hogy a másik elveszítse legfőbb értékeit, egyéniségét. A muzsikáló tücsök ugyanis a közösség egy másik dimenzióját jeleníti meg: a művészetet, az élvezetet és a pihenést. Zene, tánc, festészet, fantázia – ezek híján az ember csupán gép lenne, a társadalom pedig jól szervezett, szorgos hangyaboly, totális aktivitás és hézagmentes rend. A hangya és a tücsök életvitele, filozófiája között a legfontosabb különbség nem is abban áll, amit csinálnak, hanem abban a keretben, amelyben gondolkoznak.
A hangya világa zárt rendszer, a tücsöké nyitott. A hangyaszorgalommal végzett munka és annak felhalmozott eredménye egyszer egy tudott, mégis váratlan pillanatban szertefoszlik. „Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad?” (Lk 12,20) Nem a munka és a szórakozás között kell választanunk, hanem a jelen és a távlatok között, Káin földre szegezett és Ábel égre emelt tekintete között.
