A héber nyelvben egy szókapcsolat is utal erre a beszédes csendre: puszta (midbar) és ige (dabar) egy tőből képzett szavak. A puszta kiáltó csendjében Isten igéje hatalmas erővel szólal meg. Ezt élte át a választott nép is hosszú vándorlásai során. Az ige felkiáltott, szólni kezdett. Martin Buber azt mondta, hogy egy kultúra addig él, amíg kapcsolatban van azzal az éltető Titokkal, amely létrehozta. A mi keresztény alapú kultúránkat ennek az igének az ereje, a tízparancsolat, a hegyi beszéd örömhíre, a kereszt igéje hozta létre. Európa kultúrája azért is haldoklik, azért válik egyre terméketlenebbé, mert eltávolodott ettől az éltető forrástól. Milyen jó, milyen szükséges volna újra kimenni a pusztába, és hallani ezt az éltető igét! A nagyböjt erre szólít fel mindannyiunkat egyénileg és közösségileg is. A pusztába kimenő ember nemcsak, sőt nem is elsősorban vigasztaló igéket hall, hanem mindenekelőtt találkozik a gonosszal. Így történt ez Krisztus esetében, így a sivatagi atyák életében, és így történik ez azóta is. Amíg az ember felszínesen, a világ zűrzavarában él, addig a saját romboló érzéseit, a bűntudatot, a haragot, a szégyent elfojtja, esetleg menekül előlük: zajt teremt maga körül, bámulja a tévét, iszik egy kis alkoholt. A pusztában nincs hova menekülni. Ott az ember szembesül a maga sötétebb arcával, illetve magával a gonosszal. Milyen elemi szüksége volna erre is a mai, modern embernek, társadalomnak! VI. Pál pápa mondta, hogy a XX. század legnagyobb bűne az, hogy nincs bűntudata. Mennyire szükséges volna hallani Isten kristálytiszta igéit, a teremtett világba belerejtett gyönyörű rendet, és ehhez viszonyítani, ezzel mérni az életünket! Mennyire fontos lenne újra megtanulni bűnnek nevezni azt, ami bűn, akkor is, ha jogrendszerünk útvesztőiben millió kiskapu és magyarázat akad rá!Krisztus nemcsak találkozik a gonosszal, hanem le is győzi azt. A gonosz három kísértése a messiási küldetésére vonatkozik. Adjon kenyeret a népnek, ünnepelni fogják! Az égből ereszkedjék alá a templomban – így várták egyesek akkoriban a Messiás érkezését –, akkor hinni fognak neki. Legyen hatalmas, Rómát legyőző uralkodó. – Krisztus ezzel szemben a hiteles messiási utat, a szenvedő szolga útját, a kereszt és a feltámadás szűk ösvényét választja. Ugyanezek a kísértések jelennek meg később, nyilvános működése során is. Adj kenyeret a népnek, akkor majd királyként ünnepel téged! – Krisztus elmenekül a kísértés elől, fel a hegyre, egyedül (Jn 6,15). Ne vállalja a szenvedés útját; „Ez nem történhet veled.” – „Távozz tőlem, Sátán!”, feleli Krisztus, mert a kísértő hangját ismeri fel Péter szavaiban (Mk 8,32-33). Végül még a kereszten is: „Szállj le a keresztről, akkor hiszünk neked!” (Mk 15,30) A mi életünk nagy kísértése is ugyanez. Ne a keskeny, a szűk ösvényt válaszd! Szállj le a keresztről! Minek tartanál ki házastársad mellett a nehézségek között? Miért mondanál igent a harmadik, a negyedik gyermekre? Miért gyötröd magadat? A mi válaszunk is ugyanaz kell hogy legyen, mint Krisztusé: a szűk ösvény, a szeretet és az igazság útja, amely maga az élet, és amely az élet teljességére vezet.
