– Az egyetemen is előkerült, ahol tanárunk gyakran ismételgette, az embernek át kell esnie olyan megrázkódtatásokon, amilyeneket egy-egy jó mű elolvasása jelent. Igaza volt. Azóta elolvastam jó néhány könyvet, voltak megrendülések bőven, de zajlik körülöttem az élet is. És újra meg újra megtapasztalhatom, hogy az élet is csupa regény. Az egyik például így kezdődik: „Pénteken, 2008. május 2-án igen erős, óránként 190 kilométeres szélsebességgel tomboló viharciklon csapott le Mianmarban, régebbi nevén Burmában. A sok ezer halálos áldozatot szedő, hatalmas árvizeket okozó Nargis »telibe találta« a fővárost, Rangunt is. Egy másik regény – az előzőekre rímelő – első szavai így szólnának: „Több mint 8500 halálos és 10 ezer sérült áldozatot követelő, 7,8-es erősségű földrengés volt hétfőn, május 12-én Kína középső részén – legalábbis a közép- európai idő szerint kora este hozzáférhető adatok szerint.” – Ahogy bonyolódik a cselekmény, a halottak és a sebesültek száma egyre emelkedik. Három regény a sok-sok közül – az elsőt egy amerikai író írta, a másik kettőt az élet. Tudom, a legjobb könyvet is lehet rosszul olvasni, sietősen, felületesen, figyelmetlenül – elbliccelve a megrendülést. Vagy időt sem hagyva rá, máris beleugrani egy következőbe. Még inkább így olvassuk az élet írta történeteket, nem csodálkozhatunk tehát, ha három nap múltán már alig emlékszünk rájuk, csak valami keserű szájíz állandósul bennünk, hogy folyton mindenféle rossz történik, és senki se érti, hogy miért. Talán véletlen? – így szól az amerikai író regényében az első fejezetcím. Az utolsó pedig: Talán isteni rendelés? A könyv egy különös nyomozás története, amelynek során egy perui szerzetes – az olvasó figyelmét lebilincselve – megpróbálja fölfejteni: miért történhetett, ami történt. Miért szakadt le a híd, miért éppen az az öt ember lelte halálát. Mindennapi folytatásos horror-regényeinkben – melyeknek nemcsak felületes olvasói, de szereplői is vagyunk – mintha esélyünk sem volna, hogy megválaszoljuk az efféle kérdéseket. Talán ezért is marad el ijesztően sokszor a megrendülés, hiszen holnap megint itt egy újabb természeti csapás, katasztrófa vagy terrorcselekmény. Pedig érdemes volna eltűnődni a miérteken. A „véletlen vagy isteni rendelés” kérdésében aligha juthatunk teljes bizonyosságra egy ciklon vagy földrengés esetében, de hogy egy katasztrófa sújtotta (katonai) kormány két hétig nem engedi be a külföldi mentőcsapatokat, ezzel megsokszorozva az áldozatok számát – ez mégiscsak kiválthatna belőlünk némi megrendülést. Hogy figyelmetlenségünkkel, nemtörődömségünkkel miféle embertelen világot szabadítottunk magunkra? Merthogy az mégsem úgy szakadt az emberiségre, ahogy leszakadt a Szent Lajos király hídja. És holnap, ki tudja, megint egy újabb rémregény…
