Sok szép emléket viszek magammal Magyarországról
Fotó: Lambert Attila

 

Nunciusi tevékenységének utolsó állomása volt Budapest. Hogyan élte meg ezt a hat évet?

– Nagyon szép, gazdag, fontos évek voltak ezek számomra. Összesen három helyen voltam nuncius, négy afrikai országban (Guinea, Sierra Leone, Libéria, Gambia), illetve Japánban és Magyarországon. Ez utóbbi volt az első európai, keresztény, katolikus ország, ahol pápai követként szolgáltam. Fontos, hogy itt az Egyháznak megvan a maga helye, a kormány is kifejezésre juttatja, hogy ragaszkodik a keresztény értékekhez. Gyakran köszöntenek „Laudetur Jesus Christus”-szal, pedig ez a forma már Olaszországban is szinte eltűnt. Kezdettől fogva szeretettel vettek körül itt, és egy olyan országot ismertem meg, ahol a hit mélyen gyökerezik. Japánban nem volt könnyű templomot, keresztet találni, itt templomok, egyházi iskolák, szobrok sokasága található. Vasárnap Kalocsán jártunk, az út mentén mindenütt útszéli keresztek álltak, ahogyan Olaszországban is. Magyarországon fontos a kereszt, ez is élővé teszi az Egyház jelenlétét.
Itteni szolgálatom során megtapasztaltam a Szentatya iránti szeretetet is. Sok kérvényt kapunk, az is a munkánk része, hogy segítjük a pápával való találkozást az általános kihallgatásokon vagy magánkihallgatásokon. Szép emlékeim közé tartoznak a fiatalokkal való találkozások, például a HungaRio, amely igazán örömteli ünnep volt, sok-sok fiatal jelenlétével. Ma is meghatottan emlékszem vissza 2000. január 6-ára, amikor a Szent Péter-bazilikában II. János Pál tizenkét püspököt szentelt, köztük engem is. Négyen voltunk nunciusok, hozzánk szólva azt mondta: úgy küldelek benneteket, mint a képviselőimet, mert nem tudok jelen lenni mindenütt. A ti feladatotok lesz, hogy élővé tegyétek az egységet a Szentatyával és az egyetemes Egyházzal. Ez a pápa által ránk bízott küldetés mélyebb értelme, ezt igyekszünk megvalósítani. Egy ilyen, nagy hagyományokkal rendelkező országban, mint Magyarország, ahol oly sok fontos egyházi szereplő és szent élt – épp most érkezett a hír Brenner János boldoggá avatásáról – ez nagyon szép feladat.
Közeli kapcsolatba kerültem a bíboros úrral, és a püspökökkel is nagyon szívélyes, közvetlen viszonyt alakítottunk ki. Nagy gazdagságot jelentett számomra az itt töltött több mint hat év. A napokban már elkezdtem kiválogatni, mit viszek magammal, sok beszéd, kedves fénykép került a kezembe.

Milyen emlékeket őriz?

– Meglátogattam az egyházmegyéket, a katolikus és más felekezetekhez tartozó, valamint a laikus intézményeket, iskolákat is. Testvéries kapcsolatokat ápoltam a testvéregyházakkal, a zsidó közösséggel, a Katolikus Karitásszal, a Máltai Szeretetszolgálattal és a roma közösséggel is. Rengeteg szép emlékem van, sokfelé jártam az országban. Jó volt látni az Egyház örömét, a pápa iránti szeretetét. Mindig nagy öröm volt számomra a találkozás a magyar Egyházzal a pápa megválasztásának évfordulóján: a szentmise a bazilikában, a fogadás. Szép volt megismerni a történelmet, azt, hogy Szent István Róma mellett döntött, ellátogatni az első egyházmegyei székhelyekre, Székesfehérvárra, Veszprémbe, Kalocsára, látni az Egyház jelenlétének ezeréves emlékeit, s azt, hogy milyen sok téren gazdagította az országot az Egyház. Magyar­ország ma is egyike annak a kevés európai országnak, ahol nyíltan lehet beszélni a kereszténységről.

Mit jelent a pápa követének lenni a különböző országokban?

– A nunciusok szinte minden évben személyesen találkozhatnak a pápával. Leírhatatlan érzés Krisztus vikáriusaival beszélgetni. Kegyelem volt számomra, hogy küldetésem által jelenvalóvá tehetem a Szentatyát a különböző országokban. VI. Pállal, I. János Pállal, nunciusként pedig II. János Pállal, Benedek és Ferenc pápával álltam, illetve állok kapcsolatban. Amikor nunciussá választottak, egy papi szeminárium rektora voltam Afrikában, és a szeminaristák kérdezgettek a feladatomról. Azt mondtam nekik, hogy a nuncius az egység eszköze. A pápa szeme és füle, azért van jelen az adott országban, hogy megismerje, lássa a helyzetet. De a pápa szájává is válik: megismerteti a kongregációk, a bíborosok és a Szentatya üzeneteit, útmutatásait. Egy olyan országban, ahol erre fogékonyabbak az emberek, könnyebb ellátni ezt a feladatot.

Milyen hagyományokra nyúlik vissza a nunciusi szolgálat, és miből áll valójában?

– Először a konstantinápolyi egyetemes zsinatra küldött a pápa követet, egy bíborost, hogy kifejezze a közelségét, hogy jelen legyen: az egység, a megbecsülés jele volt ez. Aztán az államok megalakulásával elterjedt ez a szokás másutt is. A Velencei Köztársaság volt az egyik első hatalom, amelynek diplomáciai kapcsolata volt a Szentszékkel.
A nunciusi szolgálatnak három aspektusa van. A legfontosabb az egyházi dimenzió: a pápa képviselői vagyunk a helyi Egyháznál. Érkezésünkkor bemutatjuk a helyi püspöki konferencia elnökének – aki Magyarországon akkoriban
Erdő Péter bíboros volt – a Pietro Parolin bíboros aláírásával ellátott levelet, és a szolgálatunk már ezzel megkezdődik, még mielőtt a Szentatya által aláírt megbízólevelet átadnánk a köztársasági elnöknek.
A második aspektus a kormánnyal való kapcsolat: teljes jogú nagykövetek vagyunk. Az Önök hazájában nem nehéz a pápát képviselni, de muszlim többségű országokban például nem teljesen értik a küldetésünk jelentőségét. Ferenc pápával ez a helyzet kissé megváltozott, vele az Egyház közelebb került azokhoz is, akik korábban távolabb álltak tőle. Nunciusként kapcsolatot kell tartanunk a köztársasági elnökkel és a minisztériumokkal – Magyarországon ez kiválóan működött. Részese lehettem 2013-ban a Szentszék és Magyarország között létrejött megállapodásnak, amellyel megújították az 1997-es vatikáni szerződést. A pápa nevében írhattam alá, ez is annak a jele, hogy nagy felelősséget kapunk. Részt vettem azon a találkozón is, amikor Gallagher érsek Magyarországra érkezett a Szentszékkel való diplomáciai kapcsolat felvételének 25. évfordulója alkalmából.
A harmadik aspektus, hogy a diplomáciai testület dékánjai vagyunk. Ezt nem a Szentszék, hanem bizonyos országok szokták kérni. Magyarország is úgy döntött, hogy a nuncius lesz a diplomáciai testület dékánja, rang­elsője: ő mondja az évköszöntő beszédet, ő vezeti a hivatalos találkozókat, képviseli a diplomáciai testületet. Szoros kapcsolatban áll tehát a nagykövetségekkel és a kormánnyal, a külügyminisztériummal. Az új nagykövetek elsőként a nunciushoz látogatnak el, így lehetősége van arra, hogy személyes kapcsolatokat alakítson ki a diplomáciai testület tagjaival.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– December elején még részt veszek a püspöki konferencia ülésén, aztán indulok. Tíz napot Rómában töltök, ekkor találkozom a pápával, bíborosokkal. Nagyon vágyom arra, hogy a karácsonyt Rómában töltsem a Szentatyával. A Szent Péter-bazilikában imádkozom majd mindenkiért, akit Magyarországon megismertem.
Rendbe kell tennem az egészségemet, aztán szeretnék elmenni azokba az országokba, ahol szolgáltam, és ahol vannak barátaim: Amerikába, Japánba és Afrikába. Kongóban és Kamerunban misszionáriusként éltem tizenkét éven át.
A jövőben papként szolgálok majd, de biztosan kapcsolatban maradok a Vatikánnal is, mert a volt nunciusokat meg szokták hívni különböző kongregációkba. Nem Rómában élek majd, hanem ott, ahol születtem és felnőttem, Treviso környékén, Monte­bel­lunában. Nagy plébánia van ott, öt-hat papból álló papi közösséggel. Treviso Egyházmegyében járok majd bérmálni: ez az egyik legrégebbi egyházmegye, a története a II. századra nyúlik vissza, és innen származik Szent X. Piusz pápa, valamint Boldog XI. Benedek pápa is.