Fotó: Bókay László
El tudunk képzelni egy nagy családot, ahol százötven sérült felnőtt él? Aki először látogat el Ipolytölgyesre – mint szerkesztőségünk tagjai is –, valószínűleg igyekszik lelkierőt gyűjteni ahhoz, amit látni fog: sok fájdalmat, küzdelemmel teli életeket. Valóban megrendítő helyre érkeztünk. Olyanok is élnek itt, akik nem tudnak gondoskodni magukról, etetni kell őket, segíteni a mozgásban, a tisztálkodásban. Ahogyan bepillantunk a szobákba, kerekes székes embereket, ágyhoz kötött sérülteket is látunk. Mégis mindenki mosolyog: az ápoltak, a dolgozók, az önkéntesek, a vendégek. Megtudjuk, ez nem csak az ünnepnek szól: a sérültek sokat mosolyognak, nevetnek, és jókedvre derítik azokat, akik a közelükben vannak. Ez a titok tárul fel a látogató előtt, és ezt a titkot igyekezett szavakba önteni a szentmisén Beer Miklós megyés püspök is.
A templom kapujában egy Down-szindrómával élő kedves lány fogadott nagy szeretettel és öleléssel, mintha már én is a családhoz tartoznék. „Itt van az Úr, énekeljünk örömmel, örömmel, örömmel / Testvéreim énekeljünk örömmel / Mert az Úr jött közénk el” – zengett az ünnepi szentmise bevezető éneke egy fiatal zenészekből és sérültekből álló kórus előadásában. Valóban örömmel énekeltek. És ez a közös öröm visszhangzott a püspök köszöntésében is, aki otthonosan mozgott a sérültek között, sokakat név szerint ismert.
Beer Miklós homíliájából kiviláglott, hogy nemcsak az örömüket, hanem a szenvedéseiket is ismeri. „A szenvedők arca, minden emberi fájdalom tükröződik Jézus arcán” – kezdte szentbeszédét a püspök. Felidézte a krakkói ifjúsági világtalálkozón megélt élményét: Ferenc pápa mögött a kivetítőn az irgalmas Jézus Fausztina nővér által megfestett arcát mutatták, amely kissé szomorú, nagyon jóságos arc. Aztán sorban váltakoztak a képek: síró kisgyermek, gyászoló édesanya, lerombolt szíriai város, menekülők sokasága, kórházi ágyon fekvő beteg. Ezek a képkockák egyre közeledtek egymáshoz, egyre kisebbek lettek, s végül a szenvedők arcából kirajzolódott az irgalmas Jézus arca.
Miklós püspök ezt követően arról elmélkedett, hogyan került egyre inkább előtérbe az egyházban az irgalmasság gondolata. Szent II. János Pál pápa elrendelte az isteni irgalmasság ünnepét, és szentté avatta Fausztina nővért. XVI. Benedek pápa folytatta, Ferenc pápa pedig még hangsúlyosabbá tette ezt a gondolatot. A szentatya gyakran idézi Máté evangéliumából az irgalmasság cselekedeteit. „A szenvedők között próbáljuk megsejteni Isten szándékát! – buzdított a püspök. – Emberi létünk titka más megközelítésben kerül itt közel hozzánk. Megsejtjük, hogy az élet ott kezdődik, ahol van szeretet, együttérzés, önzetlen jóság. A Jóisten ránk bízza testvéreinket. Ha Krisztust követve járunk a világban, irgalmas arcát tükrözzük, akkor lesz jövője Európának, akkor lesz jövője az egyháznak!”
Egervári Ágnes, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat főigazgatója szerint az elődök kitartása kellett ahhoz, hogy az intézménynek ma is „varázsa legyen”. Nem kötelezően elhangzó múltidézés volt ez, hiszen az ünnepen jelen volt Piroska nővér, aki 1986-tól tíz éven át igazgatta az intézményt, ott voltak a nyugdíjas dolgozók, a legrégebbi munkatársak elismerő oklevelet vehettek át, és külön köszöntötték a legrégebbi lakókat is.
Kovács Piroska Mária nővér, az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció magyarországi tartományfőnöknője a kezdetektől 1995 októberéig volt az otthon igazgatója. „Nagy erő az a szeretetet, amelyet a gyerekektől kapnak a körülöttük élők” – mondta, és egy történetet is elmesélt. Korábban gyermekeket is gondoztak itt, ma már csak tizenhat éves kortól kerülhetnek be a gondozottak az otthonba. Egyszer elhoztak ide egy Down-szindrómás gyermeket, mert az édesapja nem akarta felnevelni, de látva, mekkora szeretet veszi körül az otthonban a kicsit, két év múlva hazavitték. Az apuka ma azt mondja, senkitől sem kapott annyi szeretetet, mint ettől a gyermekétől.
Szalai Zsuzsanna, a Szent Erzsébet Otthon igazgatója is a múltat idézte fel köszöntőjében. Hálát adott az Úrnak a sok jóért és a nehézségekért, amelyeket megéltek. A kezdetben nyolcvan főt befogadó otthon 2000-ben százötven fős intézménnyé bővült, amelyben öt pavilonban, kilenc-tizenhat fős csoportokban élnek a gondozottak, akik személyközpontú, minőségi gondoskodásban részesülnek.
Neumayer Zsuzsanna volt az első, akit 1986-ban felvettek az otthonba. Súlyos testi fogyatékkal él és verseket ír. Ahogyan egy jó családban szokás, felkarolták a tehetséget: verseit kiadták, több nyelvre lefordították, ezért rengeteg levelet kap a világ számos országából. Az ünnep alkalmából Rólunk nektek című versét olvasta fel, amelyben a mozgássérült, mások segítségére szoruló ember nyugtalanító kérdéseit veti fel, és figyelmeztet: „De vigyázat: egy mozgássérültből / Egészséges már nem, de egy / »egészséges«-ből még bármi lehet.”
Beer Miklós azt is megfogalmazta, mit jelenthetnek számunkra gondozásra szoruló embertársaink. „Szegények mindig lesznek köztetek” – tanítja Jézus a betániai vacsorán. Egymásra bíz bennünket a Jóisten, és amikor észrevesszük, mennyien várnak a segítségünkre, mi magunk is felismerjük saját törékenységünket – mondta a püspök, aki otthonosan mozgott az intézményben. Kiderült, hogy korábban, amikor Pilismaróton szolgált, minden nyáron elhozta ide a hittanos gimnazistákat. Először látogatóba jöttek, de aztán volt, aki egy-két hétre visszatért segíteni. Ő maga váci megyés püspökként minden évben legalább egyszer ellátogat az otthonba, ahol sok kedves ismerőse van. Úgy tűnt, ő is tagja ennek a különleges, nagy családnak.
Szalai Zsuzsanna – akiről a szeretetszolgálat főigazgatója elárulta, hogy augusztus 20-án állami kitüntetést vehet át – huszonöt éve gondozóként kezdett dolgozni az otthonban, s 2010-ben lett az intézmény vezetője. Az otthon az élete. Elmondta, mi az, ami élteti, ami örömmel tölti el a fogyatékkal élők gondozása során: „Mástól ritkán kap az ember annyi szeretetet, mint a sérültektől. Ők nem nézik, ki vagy, hogy nézel ki, jó vagy rossz ember, beosztott vagy vezető vagy-e: mindenkihez odamennek. Nyelvi akadályok sincsenek, a külföldiekkel is kapcsolatot teremtenek. Hálásak mindenért, és nemegyszer páratlan lelki nagyság mutatkozik meg bennük. Mindenért meg kell küzdeniük, mégis vidámak, mosolyognak, és végtelenül türelmesek. Képesek arra, hogy a rohanó világban megállítsák az embert” – mondta Zsuzsanna, aki azt ajánlja a fiataloknak, jöjjenek el önkéntes munkára, hogy megtapasztalhassák ezt a világot, amely számos kérdésükre választ adhat.
Búcsúzóul énekekkel, tánccal kedveskedtek a gondozottak a látogatóknak. Sok gondoskodó kéz vette körül őket és segített nekik, hogy ünnepelhessenek.
