– Az első kötetben írja Schütz Antal: „Vigilia: az őskereszténység szíve dobbanása; ifjúság, élet, tartalom, alakító erő.” A harmadik kötetben Theodor Innitzer bécsi érsek a lap indítását ezekkel a szavakkal fogadta: „Üdvözöljük ezt az őrséget, melyet a fiatalság vállalt.” Kik alapították a folyóiratot?
– Három író, Aradi Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László hozta létre a lapot. Ők valóban fiatalok voltak ebben az időben, tele lelkesedéssel. Akkoriban a katolikus sajtót – melynek egyik legnagyobb alakja Bangha Béla volt – nagy missziós lendület jellemezte. Erre szükség is volt, de a Vigilia megálmodói olyan lapot szerettek volna, amely részben irodalmi, részben lelkiségi-teológiai. Nem az egyházszervezet, hanem a misztika felől közelítették meg a kereszténységet. Megpróbáltak e kettő – az irodalom és a spiritualitás – között szintézist létrehozni. Arra nem gondolhattak, hogy versenyre keljenek a Nyugattal, de sokat számított nekik, hogy Babits Mihály verse – az Intelem vezeklésre – megjelent a lap első számában. A megszokottnál szélesebb látókörű kitekintést szerettek volna, elsősorban a francia neokatolikus irodalomra támaszkodva, mint például Jacques Maritain, Charles Péguy, Jules Supervielle, Paul Claudel és François Mauriac. Az is fontos volt a szerkesztőknek, hogy melléjük állt Schütz Antal a maga teológusi tekintélyével. A virrasztás, az őrség annyit jelentett, hogy a lelkiismeret, a Lélek szava felől szerették volna nézni a magyar valóságot.
– Voltak jól megkülönböztethető korszakai a Vigiliának? Kik azok, akik meghatározó szerepet játszottak a lap történetében?
– Nagyjából három szakasza volt a folyóiratnak. A második világháború előtt eleinte negyedévenként, a nagy ünnepeken jelent meg a Vigilia. Ez is mutatja a spirituális, liturgikus irányultságot. Körülbelül akkor, amikor folyóirattá vált – 1938-tól évente tíz számot adtak ki –, jelent meg a szerkesztőbizottságban Harsányi Lajos és Sík Sándor pap költő, valamint Rónay György. Sík Sándor és Rónay György kötötte össze a katolikus irodalmat a magyar irodalom egészével. A háború után Sík Sándor lett a főszerkesztő. Egy ideig mellette volt Juhász Vilmos, aki jelentős alakja ezeknek az éveknek. Szoros kapcsolatban állt Mindszenty Józseffel, többek között a bíborost ért támadások miatt hagyta el az országot 1948-ban. A következő időszakban Sík Sándor volt a főszerkesztő, de szerkesztőként Rónay György irányította a lapot. Őt mindenki tisztelte mint költőt, műfordítót, irodalomtudóst, és főleg mint kritikust. El tudta érni, hogy a magyar irodalom kiemelkedő személyiségei írjanak a Vigiliába.
– Amikor 1950-ben betiltották az egyházi lapokat, a Vigilia maradhatott…
– Olyan alku jött létre a katolikus egyház és az államhatalom között, hogy az Új Ember, a Magyar Kurír és a Vigilia tovább működhetett. Fontos tudni, hogy 1946-ban Pannonhalmán megalakult a Vigilia munkaközössége – mint kiadó –, ez pedig egyfajta önállóságot jelentett a lap számára. Amikor azonban a többi orgánumot megszüntették, a Vigilia „hivatalos” egyházi kiadvánnyá vált. Az ötvenes évek diktatúrája ugyanakkor a polgári írókat – az Ezüstkor és az Újhold szerzőit, például Mándy Ivánt, Pilinszky Jánost vagy Nemes Nagy Ágnest – nem engedte publikálni, írásaik csak a Vigiliában jelenhettek meg. Ezért lehetséges, hogy furcsa módon a legnehezebb időszak volt a Vigilia fénykora, annak ellenére, hogy csak kisebb méretben és silány papíron jelenhetett meg.
Rónay Györgyöt 1960-ban eltávolították a laptól, helyére Mihelics Vid került. Ő vette át a szerkesztést Sík Sándor halála után. Mihelics Vid széles látókörű ember volt, részt vett a II. vatikáni zsinaton. Eszmék és tények című rovatában a külföldi egyházi hírek is bekerültek a lapba. Abban, hogy a zsinati szellem korán megjelent a folyóiratban, Nyíri Tamásnak is fontos szerepe volt. Mihelics Vid halála után visszakerült szerkesztőnek Rónay György, aki 1978-ig vezette a lapot. Én Doromby Károly és Hegyi Béla után, 1984-ben vettem át a Vigilia szerkesztését.
– Már az első szám elején olvashatunk egy írást Paul Claudeltől, címe Az idő felajánlása…
– A kezdetektől fontos volt, hogy a magyar közönség előtt ismeretlen külföldi szerzőket is közöljenek a lapban. Ez a Vigilia által kiadott könyveken is látható. Péguy, Graham Greene neve is fémjelzi ezt.
– Van olyan alkotó, akit a Vigilia fedezett fel?
– A fiatal írók, szerzők közlését mindig feladatának tekintette a lap. De talán egyetlen nevet mégis megemlítek. A Kossuth-díjas Kalász Márton annak idején gimnazistaként a Vigiliának küldte el első verseit, és Rónay Györgytől kapta vissza azokat kritikai megjegyzésekkel.
– „Nem adunk programot: a szellem nagy értékeit gyűjtjük össze és közvetítjük. Adjuk tovább egy új világ új katolikus értékeire szomjas magyar elit közönségnek” – olvashatjuk az első szám bevezetőjében. Kikhez szólt egykor és kik olvassák ma a Vigiliát?
– Természetesen a lapnak mindig feladata volt a katolikus papság, és azon keresztül a hívek megszólítása, elsősorban a keresztény értelmiségiek felé nyitottan. Magyarországon élt egy nagyon mély és tiszteletre méltó népi vallásosság, népegyház a maga minden szépségével és konzervativizmusával. A XX. századra nem csak a munkásságot, az értelmiségieket is elvesztette az egyház. Az egyháztól eltávolodott, mélyebb lelkiséget kereső értelmiségieknek szólt egykor, és őket szólítja meg ma is a lap. Ezért is írta ki a Vigilia a nyolcvanadik évforduló alkalmából A keresztény értelmiségiek szerepe korunk társadalmában című pályázatát.
– De vajon ki nevezhető keresztény értelmiséginek?
– Azt látom, hogy bár sokan végeznek felsőfokú tanulmányokat, a diplomás embereknek csupán egy része mondható kifejezetten értelmiséginek. Ha a tudomány valamely területén kiváló szakember valaki, abból még nem következik, hogy a gondolkodásmódja, az életformája értelmiségi. Előfordulhat, hogy egy nyolc általánost végzett paraszt – ember mélyebben gondolkodik az élet nagy kérdéseiről. XVI. Benedek pápa hívta fel a figyelmet arra, hogy a szekularizálódott Nyugat az észt helyezi a középpontba, és ezen a szinten le is zárja a világot. A valódi értelmiségi az, aki túl tud látni ezen. A humánum és a transzcendens felé nyitott ember az, aki igazán értelmiséginek nevezhető.
– Ön 1984-től a Vigilia főszerkesztője, de vezette a Magyar Kurírt és az Új Embert is. Hogyan látja a katolikus sajtó helyzetét?
– Ma már nagyon sokszínű a katolikus lapkiadás. Ugyanakkor megfigyelhetők olyan jelenségek, amelyek gyökere mélyebbre nyúlik. Napjainkban a vizualitás egyre nagyobb szerephez jut a nyomtatott sajtóban is. Ez összefügg azzal, hogy az internethez szokott olvasóközönség másutt is azt keresi, amit ott tapasztal. De ide vezethető vissza az is, hogy inkább a rövidebb cikkeket olvassák, a hosszabb terjedelmű írásokat átlapozzák. Jól látható az is, hogy megjelentek a plébániai, egyházmegyei lapok is, amelyekben elsősorban a helyi hírek kapnak teret. Az viszont tény, hogy általában a nyomtatott sajtó visszaszorulóban van, és ezen belül a katolikus kiadványok példányszáma erősen visszaesett. Ez csak részben vezethető vissza az online kultúra elterjedésére, hiszen már a nyolcvanas években csökkenést lehetett tapasztalni. Ennek oka egyértelműen az elvilágiasodás. Az Egyesült Államokban, Német országban a legtöbb egyházmegyének volt saját lapja, mára azonban sok helyen összevonják ezeket. Svájcban például azt a megoldást láttam, hogy egy országos hetilap belső oldalai szólnak egy-egy egyházmegye híveihez. A világegyház hírei mindegyik lapban azonosak, a helyi hírek viszont eltérőek. Magyarországon a rendszerváltás előtt minden katolikus kötelességének tartotta az elérhető sajtótermékek megvásárlását, ma azonban a kiadványok dömpingje a Vigilia terjesztését is megnehezíti. Nem beszélve arról, hogy a Vigiliában nehezebb szövegek olvashatók. Ezért nekünk is figyelnünk kell arra, hogy érthető és érdekes írásokat közöljünk.
– A cseppet sem ideális körülmények között hogyan sikerül hónapról hónapra megjelentetni a lapot?
– Egy ilyen folyóirat nem tudja eltartani magát. Az eladott példányszámokból és az előfizetésekből befolyó összeg a költségvetésünk egyharmadát fedezi – nincs ez másként más folyóiratoknál sem. A Nemzeti Kulturális Alap folyóirat-pályázatán elnyert összeg biztosítja – szűkösen – a másik harmadot. Itt nem hallgathatok el egy megdöbbentő hírt. Ma kaptuk meg az értesítést az NKA idei pályázatáról, amelyben tudatják, hogy a sok éve mindig azonos összegű támogatásnak idén mindössze az egyharmadát kapjuk. Értetlenül állunk e döntés előtt, hiszen más, jóval jelentéktelenebb kiadványok mindössze évi négy-hat megjelenésre is aránytalanul többet kapnak. Miért nem részesül a Vigilia a rangjának megfelelő elbánásban a döntéshozók részéről? Ráadásul éppen most, a nyolcvanadik évfordulón? A költségeken jobban takarékoskodni nem lehet, a szerkesztőségben mindössze két státus van, sokan úgy küldenek írásokat, hogy nem kérnek honoráriumot. Méltatlannak érzem, hogy koldulni, szebb kifejezéssel élve mecénásokat keresni kényszerülünk.
– Az interneten is olvashatók a régebbi lapszámok…
– A pályázatoknál ma már általános feltétel, hogy – bizonyos késleltetéssel – fel kell tenni a lapot a világhálóra. Négy-öt éve még csak egy válogatás került fel a Vigilia honlapjára. Persze már ekkor is kérdés volt, hogy mi ennek a hatása. Ha ugyanis online is elérhető a lap, akkor miért vegyék meg? Ám ha felkerül, a honlap működhet hirdetési, népszerűsítő felületként is. Archívumunk egyébként Felsővályi Ákos munkájának a gyümölcse. 1935-től 1977-ig már olvashatók a Vigilia korábbi számai a világhálón is. Terveink szerint az idén a még hiányzó évfolyamok is elérhetők és kereshetők lesznek.
– Terveznek valamilyen jubileumi ünnepséget?
– Igen, március 3-án, kedden délután fél hatkor a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola könyvtárában (Budapest V. ker., Piarista köz 1.) irodalmi estet rendezünk a Vigiliában rendszeresen publikáló írók, költők részvételével. Erre mindenkit szeretettel várunk.
Fotó: Kissimon István
A Vigilia
főszerkesztői voltak
e nyolcvan év alatt:
Possonyi László (1935)
Balla Borisz (1936–1937)
Possonyi László (1938–1940)
Mécs László, Possonyi László
(1941–1942)
Possonyi László (1943–1944)
Juhász Vilmos, Sík Sándor
(1946–1948)
Sík Sándor (1948–1963)
Mihelics Vid (1964–1968)
Rónay György (1969–1978)
Doromby Károly (1978–1979)
Hegyi Béla (1980–1984)
Lukács László (1984–)
