Rózsamenet

A magzat létezéshez való jogát zászlókkal és transzparensekkel kiáltották világgá a zarándoklatra összegyűlt és az élet örömhírét hirdető fiatalok és idősebbek.

Emellett megemlékeztek azokról a betlehemi kisdedekről is, akiket Heródes király Jézus születésének hírére megöletett. A belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban megtartott szentmise után, a „békét az anyaméhben” jelszóval vonuló menet hosszú sorban haladt a Lánchídon át a budai Várba.

A Duna fölé érve a zarándokok – az 1956-os abortusztörvény életbelépése óta több mint hatmillió meg nem született magyar gyermekre emlékezve – hat darab vörös rózsát dobtak a vízbe.

Szent István király várbéli szobrához érve pedig ugyancsak a termékenységet jelképező hatszáz vörös rózsát helyeztek el a szobor talapzatán.

Az életvédők a Halászbástyától a köztársasági elnök hivatalához, a Sándor-palotához mentek, ahol a zarándoklaton részt vevő nemzetek képviselői, valamint a magzati élet hazai érdekvédői szólaltak fel annak érdekében, hogy záruljon le a „magzat és a család pusztulásával járó nemzeti vészkorszak”. Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnöke felolvasta a Schmitt Pál köztársasági elnöknek és feleségének, Makray Katalinnak címzett „emlékező kérelmet”. A dokumentumot az elnöki hivatal irodavezetője vette át.

A kérelemben üdvözlik a 2012. január 1-jével életbe lépő új alaptörvényt, amely kimondja, hogy a magzat életét a fogantatástól védelem illeti meg. Azt kérik a törvényhozóktól, hogy „a magzati élet védelméről jelenleg hatályos, élet- és közjóellenes törvényt” igazítsák a természet alaptörvényéhez. Továbbá kérik az államfőt, hogy „hirdessen közkegyelmet a magzati életkorú gyermekeknek és az őket teherként hordó szülőknek”.

Az emlékező kérelemben felszólítják a szülésznőgyógyász orvosokat, hogy felajánlásukkal csatlakozzanak az abortuszmentes napok mozgalmához. Akik ebben részt vesznek, lelkiismereti jogukkal élve, ha szülészeti klinika és kórházi osztály dolgozói, az év három napján tartózkodnak a terhesség művi megszakításától.

A zarándokok a Várból a Sziklatemplomba vonultak, ahol a magzatvédelemről szóló előadások után Bíró László tábori püspök, a püspöki kar családreferense és Andreas Laun salzburgi püspök szentmisét mutatott be a meg nem született gyermekekért. 

Fotó: Cser István


Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .