Fotó: Lambert Attila
Körülbelül kétszázan, mégis családiasan bensőséges körben ünneplünk a hatalmas esztergomi bazilikában, fenn az oltárnál. Erdő Péter bíboros, prímás prédikációja is „lélektől lélekig ható”, közvetlen: Jézus és a szamariai asszony találkozásáról, hétköznapinak tűnő, mégis misztériumokat feltáró beszélgetéséről szól: felmutatja, hogyan bújik meg a természetfeletti a természetesben. A mi életünkben is.
„Két vonalon fut az elbeszélés – mondja. – Kútról és vízivásról van szó a felszínen, kegyelemről és üdvösségről a mélyben. Az asszony az üdvösség témája kapcsán a saját életére kezd gondolni. Igen, a saját életére, a férjére, a múltjára. De közben felsejlik a szamaritánusok egész népének helye is az üdvösség történetében. (…) Az asszony egész népének üdvössége és személyes sorsa is ott van ebben a pár mondatban. És világossá válik Jézus szerepe is, aki ezt az üdvösséget akarja megadni. (…) Mert Istennek kedves minden nép és minden ember. Csodálatos terve van mindenki számára.
Ezért olyan nagy öröm és ünnep számunkra, hogy a mai napon a szentmise után diplomákat adhatunk át a roma lelkipásztori munkatársképzés résztvevői számára. Hálát adunk Istennek, hogy ez a képzés létrejött. Hálát adunk mindazokért, akik kitartottak és áldozatot vállaltak. Kérjük Isten áldását az összes résztvevőre, hogy a maguk közösségében ők is Jézus örömhírének munkatársai legyenek!”
A szendrőládi romák énekelnek, és már sokadszor állapítom meg, mennyire szívbemarkoló, érzelemgazdag, hitünk mélységeit feltáró, amit át akarnak adni. Az ő hangszerelésükben a hit valami egészen személyes, „lenni vagy nem lenni” súlyú kérdés, és nem csupán szokás vagy megszokás kérdése.
Székely János esztergom–budapesti segédpüspök a mise végén megköszöni a bíboros sok-sok szép gesztusát, a cigányság érdekében tett lépéseit, köztük a képzést elindító Boldog Ceferino Intézet két évvel ezelőtti létrehozását. Aztán átvonulunk a Szent Adalbert Központba, az első oklevélátadó ünnepségre.
Sokan sokfelől érkeztek, tele a terem. Ez nemcsak a képzésen végzettek, hanem családjaik számára is nagy öröm: sok a gyerek, a kísérő családtag: férj, feleség, akik akár az ország túlsó feléről is ideutaztak ma, hogy részt vegyenek a jeles alkalmon. A képzés több helyszínen zajlott: Esztergomban, Vácon, Máriabesnyőn, Máriapócson, Miskolcon és Kazincbarcikán. A különböző városokban tanulók most találkoznak először.
Az ünnepség levezetője ugyanaz az ember, aki a képzést szervezte: Farkas Gábor szociális munkás, családterapeuta. 2015 tavaszán Székely püspök kérte fel a kivételesen komplex, országos közmunkaprogrammal is összekötött, rengeteg egyeztetéssel és papírmunkával járó feladatra. Gábor néhány percenként megtapsoltatja a közönséget, hogy az első nagy mérföldkőnél mindenki átérezze, mennyi mindent köszönhet a többieknek, sokak igyekezetének, lelkesedésének, kitartásának.
A végzősök ünnepélyes visszaemlékezései rávilágítanak, milyen mélyreható változásként élték meg, hogy egyházi szolgálatuk hivatalossá válik, sok tanulással kell készülniük vagy még jobban felkészülniük rá (hiszen sokan közülük már korábban is lelkipásztori munkatársak vagy közösségépítők voltak). „Történelmet csináltunk a mai napon – mondja például Csemer Csaba (címlap képünkön). Csupor Dánielné Zsófia pedig – aki nem roma, ám megrázta, hogy sok roma mennyire rossz helyzetben van, és gyakran nemhogy segítségre nem számíthat, de még a környezet ellenségességével is számolnia kell – a béke szolgálatát, a cigányság sebeinek gyógyítgatását tekinti feladatának az egyházközségében.
Aztán táncműsor következik: először kicsi, majd nagyobb lányok produkciói, amelyek elvarázsolják, jókedvre hangolják a közönséget. „Jövőt és reményt adok nektek” – idézte a bíboros a misén a 2007-es Városmisszió mottóját a mai napra vonatkoztatva, és valóban: itt most valósággal tobzódunk a reményben, a testvéribb jövő reményében. Ennyi tehetség, szépség, intelligencia láttán minden arcon elömlik a derű, és a műsor vége felé már az egész terem együtt tapsol a lányoknak, a püspököket is beleértve.
A tanúsítványok átadása után sajtótájékoztatóra megyünk. Székely János azokról az egyházi erőfeszítésekről beszél, amelyek célja a roma és nem roma magyarok testvéri együttélése. És az élhető jövő, amelynek érdekében mindenképpen javítani kellene a cigányság iskolázottsági és foglalkoztatottsági mutatóin. De van valami, amit legtöbbször kihagyunk a számításból: az emberi szív, annak békéje, öröme. Az egyházi szereplők ennek érdekében tudnak a legtöbbet tenni, véli a püspök. Az egyházi fenntartásban működő hatvankét közösségi házban zajló élet nagyrészt éppen a szívek gyógyulását szolgálja, a képzés révén pedig most e házak erősödhetnek meg, kapnak olyan munkatársakat, akik a közösségvezetőt vagy a plébánost segíthetik. Egyből a templomba hívni valakit kevésbé kecsegtet eredménnyel, míg közösségi programokra szívesebben elmennek az emberek, és ez a hit felé is utat nyithat számukra.
Bari József lelkipásztori munkatárs, a képzés egyik előadója szerint a most végzettek legfőbb feladata, hogy hídemberré, tolmáccsá váljanak az egyháziak és a romák között. A romák alaphelyzete sokszor még ma is a kitaszítottság, a többségi társadalom részéről a megvetés sokféle jelével kell szembesülniük naponta. Ha egyszer csak megtapasztalják, hogy el- és befogadják őket, sőt számítanak rájuk, hirtelen minden a helyére kerül bennük: hazatalálnak.
Farkas Gábor a cigánypasztoráció irányelveiről szóló, a Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa által jegyzett 2005-ös dokumentumra hivatkozik, amely először javasolta lelkipásztori munkatársak képzését. A mai oklevélátadás ennek a folyamatnak az első állomása csupán: mostantól folyamatosan indítanak újabb csoportokat, amint tizenöt fő összegyűlik. (Romák körében dolgozó papok számára pedig – mivel nagy az érdeklődés – nemrég külön képzést is indítottak.) A Boldog Ceferino Intézet országos közfoglalkoztatási programmal egészítette ki az oktatást azok számára, akik a cigánypasztorációban tevékenyek. Így ma már kétszáznégy embert foglalkoztatnak. A szervezést Esztergomból végzi egy háromfős csapat. A tananyag a mit és a hogyan kérdésére válaszol: hittani, bibliai, erkölcsi alapismeretekkel lát el, és arra készít fel, miként lehet ezeket a leghatékonyabban átadni. A legsikeresebb diákok a leglelkesebb, „hitükben legfékezhetetlenebb” jelentkezők voltak; olyan emberek, akiknek egy-egy lelkigyakorlat, például a Cursillo nagy élményt, megtérést jelentett korábban. A képzés révén a már eleve lelkesek lettek a leglelkesebbek. A közfoglalkoztatás sokszor olyan munkatársak helyzetét rendezte, akik már eredetileg is aktívak voltak, fizetés nélkül is segítettek. Az intézet az azelőtt magányosan küzdő plébánosok, közösségvezetők gondjait is enyhítette a közmunkaprogram adminisztratív terheinek átvállalásával. – Ez a képzés egyszerre egyházi és társadalmi érdekű – hangsúlyozza Gábor. – Egyszerre gyógyít lelki sebeket, és keres megoldást szociális problémákra. Az egész emberre tekint, aki a mindennapok sokszor húsba vágó nehézségei közepette igyekszik helytállni, a helyét megtalálni.
