Janus Pannoniust határainkon túl is jegyzik a reneszánsz irodalom nagyjai között?
– Janus az első jelentős humanista költő, aki Itálián kívül született, s oda tért vissza. Ezért minden olyan szöveggyűjtemény, irodalomtörténet, amely a humanista kultúrával foglalkozik, számon tartja nevét és életművét. Versei ma is izgalmasak, fordításra csábítanak, olaszul, angolul – a legújabban németül: néhány éve jelentek meg Josef Faber két fordításkötetében az epigrammák és az elégiák.
A horvátok is sajátjukként tartják számon őt, akárcsak későbbi szigetvári hősünket, Zrínyi Miklóst. Vagy Janust – a pécsi püspököt – „átengedték” nekünk?
– Ezen a téren nincs vita a horvát kollégákkal. Mindannyian a soknyelvű Magyar Királyság korának költőjét, közös kincsünket látjuk életművében. Érdekes, hogy vannak olasz és német szerzők, akik különböző, nem is mindig lényegtelen okokból a maguk kultúrájához tartozónak is érzik. Jusson eszünkbe, hány város versengett Homérosz szülőhelyének dicsőségéért… Lehet, hogy ez a versengés, akármikor is keletkezik, a költő dicsőségének, elismertségének a jele; ezért tulajdonképpen örvendeznünk érdemes miatta.
Milyen volt a reneszánsz Pécs Corvin Mátyás és Janus Pannonius idejében? Kimutathatók a kölcsönhatások?
– Pécs gyönyörű, bizonyára az volt Janus idejében is, később is. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó török csapatok, az akkori háborúk viszontagságai idején nagyrészt eltűnt az az épített kultúra, amelyet Janus szemével próbálhatnánk meg tanulmányozni. Az is csodaszámba megy, hogy előkerültek a költő földi maradványai. Azért aki rácsodálkozik a pécsi Dómmúzeumban arra, ami megmaradt, valami képet tud alkotni erről a világról. Mindazonáltal fennmaradtak a versek, s ez mutatja a látszólag törékeny szó, az írás értékét.
Az utóbbi évek jelentős régészeti, antropológiai, egyház- és irodalomtörténeti kutatásainak köszönhetően jelentősen bővültek a költő-püspökkel kapcsolatos ismereteink. Milyen eredményekre hívná fel a figyelmet?
– Ami a legfontosabb, hogy sorra jelennek meg a Janus Pannonius kritikai kiadás kötetei. Már hasznunkra szolgál az epigrammák és az elégiák kiadása, Ritoókné Szalay Ágnes, Mayer Gyula és Török László munkája. Ezek szilárd alapját adják a szaktanulmányoknak, a megigazított szövegekből kiinduló új fordításoknak. Az eddigi Janus-kutatásból közel teljes jegyzék érhető el az interneten.
A pécsi és az országos Janus-kultuszt erősíti az imént említett régészeti felfedezés. Amikor II. János Pál pápa Pécsre látogatott, felújították a bazilikát; ennek során sírok kerültek elő, s az egyik holttest bal kézcsontja alatt
Kárpáti Gábor régész megtalálta II. Pál pápa ólompecsétjét. Szokás volt a korban, hogy a főpapokat ama pápa bullájával együtt temették el, akinek idején szolgáltak, hogy a késői korok is azonosíthassák a személyét. A sírlelet nyomán készült el az arcrekonstrukció.
Milyen a valódi Janus-arc?
– Bármilyen furcsa, a költőről nincs korabeli hiteles ábrázolásunk. De most már rendelkezésre áll ez a bizonyos arcrekonstrukció. Furcsa fej. Nehezen illeszthető abba a képbe, amelyet az ember a versek alapján rajzol a lelkében a költőről. Persze tegyük fel a kérdést: vajon elképzelhető-e Petőfi, amint bajusz nélkül írja a Nemzeti dalt? Egyelőre nyugodjunk bele: nincs olyan képi ábrázolásunk, amelyről biztosan állíthatjuk, hogy Janust látjuk rajta. Ismét érdemes észrevennünk, hogy az anyaghoz kötődő emlékeket az idő eltüntetheti, míg a leginkább szellemi természetű emlék, az írásos életmű megmarad, újjáéled korról korra. Olykor hatással van a költő arcáról kialakított képre is. Számomra például még mindig Borsos Miklós Janus-szobra a legkedvesebb ábrázolás, akár hiteles, akár nem.
Mennyiben változott az elmúlt évtizedekben a Janus Pannoniusról alkotott „belső” képünk?
– Nagy költőinket romantikus szemmel látjuk, gyakran akkor is, ha jóval a romantika kora előtt éltek. Sokáig Janusról is ilyen képünk volt: tehetsége zseniálisan bimbózik Itáliában, aztán fonnyadozik Magyarországon, míg végül a testi szenvedés, a tüdőbaj – mint egy korai Schillerből – nagy verseket serkent belőle. Ma, egy olyan korban, melyben a romantika is egyre inkább időben távoli érdekesség, arra is érdemes figyelmet fordítanunk, hogy a költő Magyarországon fejezte be legnagyobb művét, itáliai mestere, a veronai Guarino dicséretét; egy olyan eposzi alkotást, amely elsőként ábrázolja a tudós tanárt az ókori hősök magaslatán. Hazánk határain túl egyébként ma is ez a legtöbbet hivatkozott műve.
Az újraértékelés olykor az új Janus-fordításokban is megjelenik? Például felhívta a figyelmet arra, hogy az Egy dunántúli mandulafáról magyarítása nem volt pontos…
– A fordítások sokszor azért érdekesek, mert megjelenik bennük alkotásuk kora. Weöres Sándor Janus mandulafa-verséről készített gyönyörű fordítására is ez áll. Egy összefoglaló Janus-könyv készítése során ért a megdöbbentő tapasztalat: a vers kulcssora, amely szerint a télben virágzó mandulafát elborítja a fagy, az eredetiben éppen ellenkező értelemben szerepel. Prózában fordítva valahogy így: a tél igen komoran a tavasz rügyeit fakasztja. Weöres-rajongóként meg tudom érteni, miért született ez a fordítás. Az ötvenes évek elején készítette az állásától megfosztott, fordításokból élő költő, aki néhány évvel korábban még Róma ege alatt élt – láthatjuk a párhuzamosságot a romantikus Janus-sorssal. De hát nem ez áll az eredetiben. Némi optimizmussal azt gondolhatjuk, manapság könnyebb ezt észrevenni. Így nézve ez a szomorú vers egyből csodálatosan megvidámodik: a mandulafa, mondhatni, arra készteti a goromba telet, hogy azt tegye, ami természetével a leginkább ellenkezik: kibontsa a tavaszi virágokat. Janus a kultúrát Itáliában elterjesztő Ianus istenség nevét választotta, ezzel tért vissza hazájába, amelynek ókori nevét, a Pannóniát is valószínűleg ő honosította meg. Olykor ránk köszöntenek hosszú téli időszakok; éljünk úgy, hogy a virágzás ígérete ekkor is valóra váljék. Így is olvashatjuk ezt a verset.
Mit tartogat a jövő? Vannak még feltérképezetlen, de feltérképezhető területek Janus Pannonius személyét, működését, hatását illetően?
– A közelmúlttal kezdeném: néhány éve Szentmártoni Szabó Géza kollégánk az interneten kutakodva felfedezte egy epikus Janus-kompozíció, az Anjou
Renéről írt dicsőítő vers teljes változatának kéziratát. Van még néhány Janus-vers: például a vitéz szkíta királyasszonyról, Tomyrisról írt költemény. Mindenkit buzdítanék a kutatásra; ki tudja, mi kerül még elő?
Ha a következő évek során megigazított szövegekben olvashatjuk a teljes életművet, bizonyára jobban látjuk majd Janus szerepét a kortárs itáliai költészetben. A kiváló új fordítónemzedék, Csehy Zoltán, Havasi Attila és mások kezén pontos és szép új fordítások születnek. Orbán János Dénes két éve janusi ihletettségű, a költő szerepében írt versek kötetével lepett meg bennünket. Ez azt mutatja, hogy a tudomány mellett a költészet számára is máig ihlető a Janus-életmű.
Fotó: Kalmár Lajos
