Öröm és béke legyen velük

A Székesfehérvári Egyházmegye plébániáiról november 23-án mintegy ötszázan érkeztek a találkozóra, melyet azoknak a hittanosoknak rendeztek, akik 2020-ban, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nyitómiséjén lesznek elsőáldozók. Szüleikkel, hitoktatóikkal püspöki szentmisén vettek részt, majd misszionáriusok előadásait és a NEK Általános Titkárságának a közelgő világeseményről szóló tájékoztatóját hallgatták meg.

A változás hozzon jobbat

Georg Plank osztrák teológus volt a vendége annak a beszélgetésnek, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Pasztorális Helynökségének fővárosi épületében tartottak, Blanckenstein Miklós pasztorális helynök vezetésével. Élő és vonzó Egyház címmel november 21-én a plébániák megújulásának lehetséges útjáról beszélt a Pastoralinnovation (pasztorális megújulás) elnevezésű kezdeményezés elindítója.