Hivatalosan is meghívták a pápát Csíksomlyóra
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek hivatalos meghívót küldött Ferenc pápának, melyben Csíksomlyóra invitálta a katolikus egyházfőt.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek hivatalos meghívót küldött Ferenc pápának, melyben Csíksomlyóra invitálta a katolikus egyházfőt.
Szombathelyen május 20-án rendezték meg a Szent Mónika közösségek idei első országos találkozóját. A lelkinapon Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök mutatott be szentmisét.
Erdő Péter bíboros, prímás május 27-én, szombaton az Óbudai Szent József Templomigazgatóság kápolnájában hálaadó szentmisét mutatott be, amelyen négy, az Esztergom–budapesti főegyházmegyében szolgáló állandó diakónus felszentelésének évfordulóját ünnepelték.
Leah Libresco ateista író és blogger számára hosszú út vezetett el a megtérésig. 2012-ben keresztelkedett meg, azóta katolikus perspektívából látja a világot, és ebben a szellemben írja blogját is.
E heti lapszámunkban többek közt „A nehezebb utat választani” címmel olvashatnak Boldog Apor Vilmos püspök ünnepéről, valamint arról, hogy az angol főpásztorok közleményben ítélték el a manchesteri merényletet és „Jó embereket kell nevelnünk” címmel Tagle bíboros, manilai érsek Esztergomban, a katolikus pedagógiáról tartott előadásának beszámolóját.
A Budai Ciszterci Szent Imre-plébánián hatvan gyerek várja az első találkozást Jézussal. Urr Ipoly O. Cist. plébánossal és Palotás Rozina hitoktatóval arról a szemléletről beszélgettünk, amely egy egész életre biztos alapot jelent a Krisztussal élt életben.
Versegi Beáta-Mária Lehetőségek – a kiégésen innen és túl című kötetét a szerző mellett Füzes Ádám katolikus pap, szupervizor, Rottenhoffer Ágota coach, szupervizor és a könyv illusztrátora, Kovács Gergely ismertette a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola könyvtárában május 15-én.