A hit logikája szerint éltek

Öt szentet avatott a pápa – Október 11-én, vasárnap délelőtt Benedek pápa szentmise keretében öt boldogot – négy szerzetest és egy püspököt – avatott szentté. A szentmisét a bizonytalan időjárás miatt nem a téren, hanem a Szent Péter-bazilikában tartották. A szertartáson részt vett a belga királyi pár, a francia miniszterelnök, valamint a lengyel köztársasági elnök is.

Az Olvasó írja

A gyökérzetet pusztítják – Mezőgazdasággal foglalkozó emberek nagyon jól tudják, hogy a gyökérre ható vegyszerek a legeredményesebbek a gyomirtásban. Ha a kárt okozó gazok gyökerét sikerül elpusztítani, az egész növény elpusztul. De ez nemcsak az apró gazokra érvényes, így van ez a nagyobbaknál is. Még a hatalmas fákra is ez érvényes. Sőt, így van az ember esetében is. Ha egy ember gyermekkorában megfertőződik, erkölcstelen környezetbe kerül, és a rossz magatartásra ránevelődik, akkor nagyon nehéz, sőt sokszor reménytelennek tűnik változtatni rajta.

Közös múlt – különbözõ emlékezet

Kereszténység – magyarság – szlovákság – Käfer István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szlavisztika Tanszékének professzora a fenti címmel tartott előadást szeptember utolsó szombatján a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templomban. Történelmi, irodalmi, politikatörténeti és vallási szempontból világított rá a két ország kapcsolatára. Noha sokak szerint jelenleg a legrosszabb viszonyban a szlovákokkal van az ország, történelmi és kulturális szempontból mégis a legközelebbi, szellemi-lelki rokonaink ők.

Nappali melegedő Debrecenben

Orosz Lőrinc, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánosa szeptember 22-én megáldotta a felújított plébánián a karitász nappali melegedőjét. A debreceni karitászszervezet eddig is biztosított napi háromszori étkezést: amelyből a reggelit a plébániától, a változatos és tartalmas ebédet a debreceni Barabás étteremtől kapták, a vacsora elkészítését pedig pályázati forrásokból oldották meg.

Hírek

Boldoggá avatás Esztergomban -Meszlényi Zoltán vértanú püspök boldoggá avatására október 31-én, szombaton kerül sor az esztergomi bazilikában, a délelőtt fél 11-kor kezdődő szentmise keretében. A szertartást Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa végzi.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.