Nagyvilág

A moszuli érsek az iraki keresztényekről – Kilátástalannak tartja az Irakban élő Krisztus-hívők helyzetét Emil Shimoun Nona káld érsek. Véleménye szerint a nemzetközi beavatkozás csak bonyolítaná a jelenlegi állapotokat. „Úgy élünk itt, mint a fogvatartottak” – nyilatkozta az Il Giornale című olasz napilapnak adott interjúban Emil Shimoun Nona. A keresztények Irakban már csak a legnagyobb óvatossággal merészkedhetnek ki a közterületekre. A támadások kockázatának csökkentése érdekében gyakorta más útvonalat és járművet kell választaniuk; továbbá a legkisebb feltűnést is el kell kerülniük – tette hozzá a káld főpásztor.

Európa

Káplánból püspök– Írországban – A Szentatya május 6-án elfogadta Joseph Duffy, az írországi Clogher egyházmegye püspökének lemondását, és kinevezte utódát Liam MacDaid káplán személyében, aki eddig az egyházmegye titkára és kancellárja volt. A pápa elfogadta továbbá az írországi Derry püspökének, Francis Lagannak a lemondását is.

Róma – Vatikán

Három anglikán püspök látogatása – Több anglikán püspök is találkozott a Hittani Kongregáció vezetőivel – írja a The Sunday Telegraph –, hogy a katolikus egyházhoz való csatlakozásukról tárgyaljanak. John Broadhurst, Keith Newton és Andrew Burnham – Fulham, Richborough és Ebbsfleet anglikán püspökei – a nők püspökké szenteléséről szóló vita után határoztak úgy, hogy felkeresik a Vatikánt. A találkozóról még Vincent Nichols bíboros, westminsteri érsek sem tudott. A Church of England (az angliai anglikán egyház) júliusban dönt arról, miként kezelje azokat a „tradicionalista” püspököket, papokat és híveket, akik ellenzik a nők pappá és püspökké szentelését.

A Böngör

Negyven éve Budapesten, az akkor még patakocskát rejtő sasadi Beregszászi úton találkoztam vele először. Az a nap már csodálatosan kezdődött, mert a villamosról leszállva egy Fecskefarkú Pillangó ült elém. Pár pillanatra földbe gyökerezett a lábam.

Köszönet a favágóknak

Szerencsére (lapunk hasábjain úgy is fogalmazhatunk, hogy hála Istennek) nemcsak értelmetlen mázolmányokról, rongálásról, gyalázkodó feliratokról, sírkövek ledöntéséről s hasonló barbár cselekedetekről adhatunk időnként hírt, hanem építő-szépítő, léleknemesítő cselekedetekről is.

A keresztény remény Szent Anyjánál

XVI. Benedek pápa Fatimában – Lapzártánk után, május 11. és 14. között a Szentatya Portugáliába látogatott. Ez volt tizenötödik nemzetközi útja. Látogatásának részleteiről és beszédeiről csak következő számunkban tudunk hírt adni, de ismerjük lelkipásztori látogatásának súlypontját: a két fatimai látnok pásztorgyerek boldoggá avatásának tizedik évfordulója szolgáltatta az alkalmat rá.

Ígéret hava

Virágkötészeti kiállítás a nagytétényi kastélyban – Ígéret hava – régi kalendáriumokban néha így is nevezték május hónapot. Ígérete a nyárnak, a termésnek, az életnek. A Nagytétényi Kastélymúzeum a kiteljesedett tavaszt köszöntve idén is – május 8. és 10. között – megrendezte az immár hagyományos Korok – virágok című kiállítást.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.