Nagyvilág

Élete árán mentett életet egy pap – Az indiai Goában tengerparti összejövetelt és agapét tartottak a Jézus, Mária és Szent József nevét viselő, Nuvem falubeli plébánia fiataljai. A 37 éves káplán, Thomas Fernandes Remedios három, 17 és 19 év közötti fiatalt mentett meg a vízbefúlástól.

Közös örökségüket ünneplő egyetemeink

Díszdoktor lett a Nevelési Kongregáció prefektusa – Pázmány Péter 1635-ben Nagyszombatban egyetemet alapított Universitas Hungarica néven teológiai és filozófiai fakultással. Az alapítólevelet május 12-én írta alá, 375 év elteltével pedig ezen a napon együtt ünnepeltek a jogutód karok és egyetemek.

Európa

Német ökumenikus naggyűlés Münchenben – Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke Robert Zollitsch érsek (képünkön), a német püspöki konferencia elnöke meghívására május 14-én Münchenbe utazott. A Szent Mihályról elnevezett jezsuita templomban főcelebránsként és ünnepi szónokként volt jelen azon a szertartáson, amelyen öt püspök, hatvan pap és több mint ezer hívő vett részt. A program része volt az Ökumenikus Nagygyűlés rendezvénysorozatának. Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori gondozásáért felelős püspök is részt vett a bajor fővárosban rendezett találkozón.

Hírek

Jegyeskurzus Veszprémben – Hat előadásból álló házasság-előkészítő kurzust tartottak a múlt hétvégén Veszprémben az érsekség családpasztorációs irodájának szervezésében.

Róma – Vatikán

A pápa Jézus-könyvének második kötete – A Szentszék legutóbbi tájékoztatása szerint hamarosan megjelenik XVI. Benedek pápa A názáreti Jézus című művének második kötete Krisztus kínszenvedéséről és feltámadásáról. A kötet végleges szövegét az elmúlt napokban adták át a publikációval megbízott kiadóknak. Giuseppe Costa (képünkön), a Vatikáni Könyvkiadó (LEV) igazgatója mint elsődleges kiadó adja meg majd a szükséges jogokat az olasz nyelvű publikációhoz, illetve bízza rá más kiadókra a szöveget a különféle fordítások számára, amelyeket közvetlenül az eredeti németből készítenek majd el.

A hét szentjei

Szűz Mária,a keresztények segítsége (Május 24.) – A keresztény nép számos alkalommal megtapasztalta a Boldogságos Szűz hathatós segítségét. Ezért szerepel ez a megszólítás a loretói litániában is. VII. Piusz pápa Napóleonnal szemben a Boldogságos Szűz védelmét kérte, majd szabadulásának emlékére rendelte el ezt az ünnepet.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.