Röviden

Párkeresők lelkinapja
A budapesti Örökimádás-templomban (Budapest IX. kerület, Üllői út 77.) október 22-én, 10 órától lelkinapot tartanak párkeresők részére. Előadás hangzik el a ráhagyatkozásról és a döntésről, majd kiscsoportos beszélgetés következik. Házas- és házasság előtt álló párok tesznek tanúságot Isten szerető jelenlétéről a kapcsolatukban. A jelentkezéseket az imaest@gmail.com címre várják.

Összefogás az iszapkárosultakért

A Katolikus Karitász szerepe a helyreállításban

„A kormány teljesítette ígéretét, a nemzeti összefogás meghozta eredményét; Magyarország példát mutatott a világnak szolidaritásból” – mondta Pintér Sándor belügyminiszter Devecserben, ahol a vörösiszap-katasztrófa első évfordulója alkalmából emlékparkot avattak.

A gyaloglás időtlen ritmusa

Pálos zarándoklat a márianosztrai kegykép évfordulóján

Több mint háromszáz gyalogos zarándok kelt útra az elmúlt hét utolsó napjaiban, hogy rövidebb-hosszabb útvonalon eljusson Márianosztrára, a kegykép háromszázadik évfordulójának október 9-i búcsúnapjára.

Népszámlálás

Az internetes rendszer már elfogadja a „katolikus” jelzőt

Felhívjuk minden katolikus testvérünk figyelmét, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kiadott hivatalos nyilatkozat szerint – a korábbi ígéretek után – október 5-től az internetes kitöltés során a „katolikus” vallást is be lehet írni a vallási hovatartozásra vonatkozó népszámlálási kérdésre.
MKPK Titkárság

A Naphimnusz Egyesületről

Teremtésvédelem

„Dicsérjen s áldjon, én Uram, kezednek minden alkotása” – írja Szent Ferenc naphimnuszában, majd végigsorolja a napot, holdat, szelet, vizet, földet és embert. Nem véletlen, hogy ezt tartják a teremtés legszebb dicséretének a katolikus költészetben. Ezért választotta nevéül a Naphimnuszt nemrég megalakult teremtésvédelmi egyesületünk is.

Van gáz – gáz van

Világ-nézet katolikus szemmel

Hétfő este. Házunk pincéjében gázszagot érzek. Kihívom az ügyeletet, nem akarok felrobbanni reggelre. Két szakember érkezik. Csipogó szerkezet jelzi a kertből a falon át érkező vezetéknél a szivárgást.

Harminc év után derült ki

Világ-nézet katolikus szemmel

Oscar Arnulfo Romero San Salvador-i érseket 1980. március 24-én, misézés közben agyonlőtték. Biztosra vehető volt, hogy az akkori hatalom tette el láb alól, de a tettes, aki végrehajtotta a merényletet, ismeretlen maradt.