Egyházmásolók

Vallásnak ismerték el Svédországban az internetes fájlcserélést. A meglepő hír nem a szilveszteri rádiókabaréból való: szépen megvárták vele az újévet, a kijózanodást, a másnapot. A svéd hatóságok állítólag már karácsony előtt megadták a szabad jelzést, ám az új egyház „alapító atyái” úgy ítélhették meg, kár a bejelentést az óévre pazarolni.

Istenházák

Egyetemi társaságunk maga volt az ökumené. Római katolikusokból, görögkatolikusokból, reformátusokból verbuválódott a baráti közösség a kálvinista Róma katolikus egyetemi kollégiumában.

Időhúzás a klímacsúcson

Újabb klímacsúcson, azaz hivatalosabban az Éghajlatváltozási keretegyezmény és a Kiotói jegyzőkönyv részes feleinek találkozóján vagyunk túl. Durban városában (Dél-Afrika) 2011. december 11-én, vasárnap hajnali hat órakor zárták be a klímacsúcsot, a hivatalosan kitűzött időponthoz képest harminchat órával később.

Válság és emberkép

XVI. Benedek gazdaság és erkölcs kapcsolatáról

XVI. Benedek pápa január 9-én a hagyományoknak megfelelően fogadta a szentszékkel diplomáciai kapcsolatokat fenntartó százhetvenkilenc ország nagykövetét. Beszédében természetesen nem csupán egy-egy világrész helyzetéhez szólt hozzá, hanem az egész földkerekséget érintő problémákkal foglalkozott.

Mindszenty-évforduló

Mindszenty József bíboros, hercegprímás születésének százhuszadik évfordulója alkalmából számos egyházi ünnepségre és megemlékezésre kerül sor országszerte és a határon túl is 2012-ben. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Bizottsága a jubileum kapcsán körlevelet adott ki, amelyet lapunk 4. oldalán közlünk.