Egy drogos lány (Dér Denisa), a barátja (Gyuriska János) és egy katolikus pap (Bubik István egyik utolsó filmszerepe) közt feszül és sodródik a cselekmény: tudatos, határozott vagy kábultan botladozó léptekre, elevenen elhagyhatatlannak tetsző pályákra, az újrakezdés rebbenésnyi esélyére, ördögi körökre s az Istenre maradó görbe vonalakra látunk. Emberek hálójára, amely megtart az életre, vagy épp halálosan belegabalyodnak a benne vergődők. Embereket nézünk, akik egészen eltérő utakon járnak, s azok mégis keresztezik egymást. Csendesen kopogtat, épp csak kaparász a film az ajtónkon: csak azt ne higgyük, hogy mindehhez semmi közünk. Hogy csak legalább két házzal arrébb történnek ilyes dolgok. Nem úgy van az, egyházzal errébb is. Hát még mennyire kínosan kijózanító, de éberen tartó felismerésekre bukkanunk, ha a függőség jelentését nem szűkítjük az illegális szerek használatára. A foglyul esett emberek fájdalmaiban, reményeiben vagy bukásaiban szép csendesen felfedezzük a magunk sebzettségét is. S nem biztos, hogy sokáig kell keresgélni élet- vagy lélekrajzaink közös pontjait. Egy másik gödör, amelynek nem zöttyen a mélyére a film, a sokszor és feszengve tapasztalt kegyes hangnem, amelybe könnyen beletéved, aki egyházi szálat is sző egy történetbe. Itt a templom, a plébánia nem historikus díszletek, a papok nem a tavalyi jelmezverseny hátramaradt szereplői, hanem az ünnep- és mindennapi élet részesei, egyszerűen, amint a kinti valóságban is jócskán van rá példa, s valahogy úgy, ahogy ma már egyre kevesebben ismerik őket lélekaszalt hazánkban. A pap tehát jelen van, ő tudja, miért, s miért konok akár – az élet érdekében. Nem vakít a rábízott fénnyel, de ha kell, a sötétben is melletted marad. S nem biztos, hogy találtok megoldást, de lehet, hogy van, hát érdemes tovább keresni, ezt az esélyt senkitől sem kellene elvenni. Attól sem, aki még reménytelenül gubbaszt egy sarokban, vagy egy háztetőn, a nem semmibe bámulva, félúton ég és föld között. Hát például ilyesmikről lehetne beszélni a Kanyaron túl kapcsán. De ahhoz előbb meg kellene nézni. Minél többeknek.
(Kanyaron túl. Mokép-Pannónia Kft., 2009)
