A meteorológus reggel azt mondta: a hideg máris elért egyes vidékeket. 3,3 Celsius-fok is volt néhány északi helyen. A magyarázat: ott tiszta a levegő, ez az oka. Ez is egybeesések ellentéte? A középkor óta filozófia.
„Őszi felhők / óriás napernyők” – üzeni az amerikai John Gould Fletcher. Valóban ernyők borulnak a hegyre, de egyetlen vízcsepp sem nedvesít. Szomjas a föld. Szomjas a világ –, nem esőre. Nem hallgat tovább a tengerentúli kontinens hírnöke: „Régen sóvároglak én változás fellegei…”
* * *
A minap olvastam szerzetes barátom meditációját, s az idézetet, melyet Henri Lubactól, a múlt század neves teológusától vett: „Mindig el kell ismernem, hogy többé-kevésbé hitetlen vagyok, bírálnom kell hitem hiányosságait, sohasem elégedhetem meg hitem jelenlegi minőségével, vissza kell utasítanom hitem és magatartásom minden farizeizmusát. Mindez nem jelenti azt, hogy a hitetlenségnek részben igaza van; éppen ellenkezőleg: ezzel ténylegesen megmutatom, amennyiben tőlem függ, hogy nincs igaza.”
Jó belépő az őszbe. A sokszor elismételt hit, hitem. Ez szomjúságom oka. A legnagyobb szomjúságé. Az ideiglenes szomj oltható, a benső nagyon nehezen. Minőségi korty kell, tiszta mosdó, amelyről koraszázadok misztikusai, költői álmodnak. A lubaci vizsgálat kihívás és meghívás. Okos dialektikával érvel a mindig jelen lévő képmutatás, elhomályosítja a szívre ajtót villantó tiszta tükröt.
Új ősz, új tükör. Új helyre kellene kerülnie. Mélyére az egyszerűségnek, őszinteségnek. Legmélyebb valóság a lélek egyszerűsége. Hasonló a természetéhez. Ha ellentmond neki a kényszerített változtatás, kiég a lényege. A lélek, mint katlan, üresen mered a végtelenre, pörzsölt szívek, életek lézengenek a peremén, vetik magukat a katlanba. Mi lehet kényszerítő változtatás? Például az érdekbe font-fonódott „ideológia”, mely ekként gondolja: – Ez meg ez nekem jár, tehát jó a közösségnek. Mindig újraszületik ez az önző tézis.
De mi köze ennek a hithez? Ami az igazsághoz. Bölcsen látta a maga korában Szent Ágoston: a kereszténynek, amikor lelkében elválik a pogányoktól, „magával kell vinnie ruháját is, vagyis az emberi intézményeket, amelyek hozzátartoznak az emberi közösséghez. Nélkülük nem élhetünk, szabad tehát fölvennünk és viselnünk, csak át kell alakítani keresztény módra.”
A hit minőségéhez tartozik a valóság elfogadása. Ha változtatni akar a keresztény, önmagával kezdje. Ahogyan a régi imádság sugallja:
Ébreszd, Uram, egyházadat,
de először bennem ébreszd.
* * *
Patakokkal csobognak az első sárga levelek. Még beszédesek, csöndre intenek, melyet magamban kell megteremtenem, különben a koporsóban vagy az urnában költözik hozzám. És ezt sem hallgatják el: a költő Rúfus szavait:
Készül a változás.
Nincsenek köznapi tárgyak – dolgok,
Szent lesz mindegyik,
ha csak távolról is a halál érinti.
