Bármelyik évszakban járok is itt, a bejárattól jobbra eső fákról mindig a csuszkák jól ismert hangjai fogadnak. A csuszka hűséges madár, a párok télen is összetartanak, és megmaradnak a kiválasztott területükön. Ha az öreg madarak elpusztulnak, a következő évben valamelyik fiatal alakít ott territóriumot és nevel fiókákat, egy sárral leszűkített harkályodú mélyén.
A másik oldalon, a Planetárium közelében mókus keresgélt a földön. Megálltam, és néztem egy darabig. Nem volt messze, de ezek a ligeti mókusok megszokták az embereket, és bár néha felém pillantott, nem sokat törődött velem. Lompos farkát maga fölött tartva ugrált, olykor megállt, szimatolt. Egyszer, mintha megijedt volna valamitől, felszaladt a legközelebbi fára, de csak alig kétméternyire. Egy pillanatig ott maradt, aztán megfordult, és újra leereszkedve tovább kutatott. A mókusok ősszel táplálékot, makkot, gombát gyűjtenek és raktároznak el a téli időszakra.
A platánok kopasz ágain még ott ültek a csókák. Egy kis állomány évente költ itt, a ligetben, a kirepült fiatalokkal egész kis csapat van együtt. Télire aztán eltűnnek, talán a vetési varjak csapataihoz csatlakoznak, de néha-néha visszalátogatnak. Találkoztam velük itt havas januári napokon is. Most lehettek vagy tízen, folyton mozogtak, egyik fáról a másikra repültek, és közben sűrűn hallatták „csjek” hangjukat. Alig ültek le, a párok nyomban egymás mellé húzódtak, csőrükkel olykor végigsimították a másikat.
A kertészeti iroda mögötti részen korábban sajnos kiirtották a bokrokat, de a felnövekvő újulat mára megint egyfajta sűrűséget alkot. Benne, nagy örömömre, vörösbegy énekelt. Nem láttam, csak gyöngyöző, néha elhalkuló, majd ismét hangosodó énekét hallottam. Minden évben több vörösbegy is telel itt, a ligetben, valószínűleg északabbról érkeznek, és néha még enyhe téli napokon is megszólalnak. Egyik kedvenc madaram a vörösbegy, de ezúttal csak rövid ideig hallhattam; elhallgatott, és nem szólalt meg többé.
A bokrok mentén még nyílt néhány virág: katáng és egy fehér másik, amelyet csak látásból ismerek, a nevét nem tudom. Kopaszon meredezett egy szamárbogáncs, a szárán egyedül a tüskéi maradtak meg. A ligetben sok ostorfa áll, rajtuk rengeteg bogyó, ami nagyszerű táplálék a télire hozzánk érkező nagy fenyőrigócsapatoknak. Most csak egy kis rigót, valószínűleg szőlőrigót láttam elrepülni az egyik fáról. Ez az észak felől érkező csinos madár kis számban rendszeres vendége a ligetnek. Visszafelé újra szemügyre vehettem a mókust, de most nem a földön, hanem a fák koronájában. Megint hallottam a csuszkákat, és láttam egy fekete rigót, egy koromfekete, narancssárga csőrű hímet. Néztem, és arra gondoltam, mennyit kell várnom, amíg majd valamikor februárban megszólal.
