Fotó: itthon.hu és Ribáry Zoltán
Kapás László 1928-ban született Drégelypalánkon, egyszerű hívő család második gyermekeként. Édesapja a második világháborúban – noha nem katona volt, csak kisegítő – szovjet hadifogságba esett, megbetegedett és elhunyt. Édesanyja ettől kezdve egyedül nevelte őt és bátyját. Gimnáziumi tanulmányait Ipolyságon kezdte, majd 1947-ben a budapesti Érseki Katolikus Gimnáziumban érettségizett (ma a híres Rákóczi gimnázium működik a patinás épületben). Ezt követően Esztergomban tanult teológiát, 1952-ben szentelték pappá. Szolgálata Szentendrén kezdődött, később rövid ideig a Szigetközben kapott feladatot, majd tizenöt éven át Letkésen volt plébános. 1980-ban helyezte Zebegénybe Lékai László bíboros érsek, hiszen akkor még az Esztergomi főegyházmegyéhez tartozott a község.
– Ma is élesen emlékszem, 1946-ban, egy első pénteki misén, Xavéri Szent Ferenc emléknapján kaptam lelkemben a konkrét hívást a papi szolgálatra – mondta Kapás László atya, aki nyáron a verőcei Migazzi-otthonba költözött.
Három és fél évtizedes zebegényi plébánosi szolgálatáról elmondta: nagyon fontosnak tekintette a hitoktatást. Sikerült újraszerveznie a cserkészcsapatot, és rózsafüzér- társulatot, karitászcsoportot alakítottak a hívekkel. 2010-ben, átadásának és felszentelésének századik évfordulója alkalmából teljes körűen restauráltatták a Kós Károly tervezte templomot, s a hasonlóan híres kálvária stációit is felújították.
– Hiányzik, persze, hogy hiányzik a plébánia, a meg- annyi hívő, a sok feladat, de be kell látni, ha már nem bírja az ember. Hála a Jóistennek, az otthonban is szolgálhatunk, hiszen a nővérek kápolnájában miden hétköznap misézünk és naponta áldoztatunk bentlakó paptársaimmal. Napjaimnak fontos része a rózsafüzér imádkozás is, jó időben a kertben sétálva – mesélte nyugdíjas életéről. Aztán hozzátette: úgy gondolja, hogy egy pap életében a szentmisének, a szentségek kiszolgáltatásának kell a középpontban állnia, illetve a rászorulók felkarolásának. – A szentmiséből, a szentségi Jézustól kapunk minden segítséget – mondta zárszóként.
Kapás László atya az évek folyamán több elismerést kapott: Beer Miklós váci megyés püspök tiszteletbeli kanonokká nevezte ki. A településen végzett áldozatos szolgálatáért elnyerte a Zebegény díszpolgára címet, a vitézi rendtől megkapta a Magyar Nemzet Lelkiismerete-emléklapot és a jubileumi aranykereszt kitüntetést.
A zebegényi Havas Boldogasszony-plébániatemplom új plébánosa Sztankó Attila atya, aki ezelőtt csaknem tíz évig a váci Hétkápolna-kegytemplom lelkészeként szolgált.
1978-ban született a kárpátaljai Ungváron. 2003-ban Munkácson szentelték pappá. Biblikus és egyházzenei tanulmányai során egyre több időt töltött Magyarországon, később a Váci egyházmegyébe inkardinálták. Szent János evangéliumából írta licenciadogozatát, liturgikus témából védte meg értekezését. Eközben szoros kapcsolatba került Verbényi István atyával. Lelkészi, illetve immár plébánosi szolgálata mellett a Harmat Artúr Központi Kántorképző, valamint az idei évtől szünetelő kántortovábbképző és karnagyképző gregorián ének és gregorián szemiológia oktatója, s – ahogy Beer Miklós püspök jellemezte a beiktatási szentmisén – a gregorián ének egyik legjelesebb magyarországi képviselője, ismerője.
– Szabadidőmben szeretek kirándulni, kajakozni, főként biciklizni. A hétkápolnai közösségem tagjai sokszor aggódtak is emiatt, hiszen országúti kerékpárral járok. Az elmúlt években gyakran vitt az utam Zebegény felé, és ilyenkor mindig betértem a templomba, olykor a templom melletti Mókusba is. Valahogy mindig vonzott ez a település. Így aztán kegyelmi adománynak tekintem, hogy Beer Miklós püspök atya ide helyezett plébánosnak. Az ebből a hálatelt érzésből fakadó lelkesedést szeretném az egész közösség javára fordítani – mondta Sztankó Attila, majd hozzátette: – Zebegényben és a környező sváb településeken máig tapasztalható az a sokak számára érthetetlen fájdalom, amely továbbra is él a málenkij robotra elhurcolt rengeteg helyi sváb családjaiban.
Attila atya vallja: felszínre kell hozni, meg kell élni a múltban eltitkolt szellemi és lelki gazdagságot, amely a helyi hagyományban rejlik. Ennek az örökségnek a birtokában, az erkölcsi szabadság lehetőségével élve még élőbbé válhat a közösség.
– Plébánosként azt a papi eszményt igyekszem követni, amelyet a világegyház életében ajándékként megjelenő Ferenc pápa és Beer Miklós püspök oly hitelesen képvisel, és amelyet még ministránsként Horváth Ágoston, Bohán Béla SJ atyáknál láttam, illetve elődeim közül Szusztor István, Liska Zoltán és Kapás László atyáktól örököltem.
E szemlélet lényege, hogy a lelkipásztor ne bújjon el a plébánián, ne ott várja a híveket, hanem menjen közéjük minden adandó alkalommal. Ahhoz, hogy betölthessük a hivatásunkat, tevékenyen részt kell vennünk a közösségi életben, s a kezdeményező szerepet is vállalnunk kell.
Zebegényben minden feltétel adott ahhoz, hogy az egyházközség hagyományait tovább éltessük, és még élénkebbé tegyük a hitéletet a falu egészének megszentelése érdekében. Papi jelmondatom: Szeretet az Isten. Szeretnék jó gazda és gondnok lenni, hogy „egy akol legyen, és egy pásztor”. Egyházjogtanárom, Lukács Róbert lelkipásztori szempontból mélyen a lelkembe véste az Egyházi Törvénykönyv utolsó kánonjának helyes értelmezését és teológiáját. Mindenekelőtt mégis az Istennel való bensőséges kapcsolat örömét szeretném megosztani a zebegényi plébánia híveivel – fogalmazott küldetéséről szólva Attila atya.
