Eddig harminc országban járt, Afrika kivételével minden kontinensen megfordult. Almásy László Attilával a hivatásáról, a (szent)zene szeretetéről és utazásairól beszélgettünk.
– Kodály úgy vélte, hogy a zenei nevelést már az anyaméhben el kell kezdeni, ami az én esetemben meg is valósult, hiszen magzati létemtől kezdve zeneközelben nőttem fel. Édesapám, Almásy László zongoraművész volt, akit éppen három éve szólított magához az Úr. Gyerekként hallgattam, ahogy gyakorol, így nagyon korán belém ivódott Beethoven, Liszt, Bartók és mások zenéje. A városmajori általános iskolában ének-zene szakra jártam és hegedülni is tanultam, de harmadikos koromban a zongora felé fordultam. Gáspár Tiborné, Leila néni volt a tanárnőm. Öt évvel később kezdtem el orgonálni Kárpáti József művésztanárnál. Később Baróti István is foglalkozott velem, valamint a rögtönzésben Gergely Ferenc látott el tanácsaival. Avárosmajori Jézus Szíve-templomban – ahova a mai napig is tartozom – Szomor György atya volt a kántor. Szentmisék után ottmaradtam, hallgattam a játékát. A vonósregiszterek éteri pianissimói, a pedálharsonák nagy hatást gyakoroltak rám. Mivel az akkori politikai rendszer az orgonát, mint klerikális hangszert, nem kedvelte, az iskolám igazgatónője ellenezte, hogy foglalkozzam vele, inkább arra biztatott: maradjak csak a zongoránál. Édesanyám viszont támogatta tervemet. A városmajori templomban gyakorolhattam, hála az ottani atyáknak. A Pesti Bartók Konzervatóriumban Hambalkó Editnél zongorát és egy darabig Fekete-Győr Istvánnál zeneszerzést is tanultam, tizenöt évesen így egyszerre három dologgal foglalkoztam, a legnagyobb szerelem azonban az orgona maradt. A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián – ahol a zongoratanszéken Lantos István és Hambalkó Edit, az orgonatanszéken Lehotka Gábor növendéke voltam – 1986-ban zongoratanári, ‘87-ben pedig orgonaművészi diplomát szereztem. Azután 1988-ban elnyertem a Liszt-orgonaverseny második díját, ami sokat segített későbbi pályafutásomban.
Gyakran vállal egyházzenei szolgálatot. A kántori feladat, vagy az orgonaművészi „státusz” játszik nagyobb szerepet az életében?
– A mai napig rendszeresen kántorizálok a budai Szent Anna-templomban, illetve nagyobb ünnepeken a Bárdos Lajos Kórust kísérem a Városmajorban, de alapvetően orgonaművész vagyok. Megtiszteltetés, amikor a pesti Szent István-bazilikában vagy a budavári Nagyboldogasszony-templomban orgonálhatok. Az elmúlt két évtizedben számos alkalommal szerepeltem a Zeneakadémia nagytermében, többek között Saint-Saens III. szimfóniájának orgonaszólójával és Händel egyik orgonaversenyével. Az előbbi művet Kobayashi Ken-Ichiro dirigálta. Még zongoristaként Weiner Concertinóját játszottam a Vigadóban Doráti Antal vezényletével. Nagyon megdicsért, ami meghatározó indító élmény volt számomra. Egyre többet hívtak bel- és külföldre koncertezni, rádiófelvételeket készíteni.
Mi volt eddig a legfontosabb, vagy az Ön számára legkedvesebb orgonás helyszín?
– Három templom is: egyházunk földi központja, a római Szent Péter-bazilika, a passaui Szent István-dóm, a világ legnagyobb templomi orgonájával, és az orgonisták fellegvárának számító párizsi Notre-Dame.
Az egyházi és az orgonazene sok évszázados történetét tekintve előadóművészként milyen szerzőket vagy korokat kedvel igazán?
– Nem specializálódtam. Nagyon szeretem Johann Sebastian Bachot; közel áll hozzám a romantika, különösen Liszt, de a modernek, többek között Olivier Messiaen művészete is. Bach előtti szerzőktől viszonylag kevesebbet játszom, de időnként műsorra tűzöm Frescobaldit, Buxtehudét, Scheidtet. Gyakran játszom viszont kortárs magyar szerzőktől. Külföldi fellépéseim műsorát is igyekszem úgy összeállítani, hogy lehetőség szerint magyar művek is szerepeljenek bennük.
Korábban érintőlegesen utalt arra, hogy szívesen utazik.
– Gyermekkorom óta vágytam erre. Már a családi nyaralásokon is egyfajta nyugtalanság kerített hatalmába, mindig menni akartam, hegyet mászni, kalandozni… Hála a Gondviselésnek, az ember leghőbb vágyai – ha nem is rögtön – de teljesülnek. Tulajdonképpen ezt is a zenének köszönhetem. Sok európai országba eljutottam a városmajori templom kórusával, a Monteverdi Kórussal, a Budapesti Ifjúsági Kórussal… Később már szólistaként számos helyre visszahívtak, és nemzetközi versenyeken szereztem életre szóló tapasztalatokat. A nyolcvanas évek elején több nemzetközi zongorakurzuson is részt vettem: Weimarban Amadeus Webersinke, a Párizs melletti Saint-Germain-en Laye-ben Yvonne Lefébure tanításából profitálhattam. Orgonavonalon a svájci Ernenben Szathmáry Zsigmond oktatott. 1984-ben, még diplomáim előtt magyar szerzők orgonaműveiből készítettem rádiófelvételt Hollandiában. Többször játszottam versenyzőként az angliai St. Albans normanngót katedrálisában… Európa szinte valamennyi „orgonás országán” kívül Ázsiában, Észak-Amerikában, valamint Ausztráliában is koncerteztem. Az utóbbi időkben két nagy eseményben volt részem: tavaly Új-Zélandon tartottam öthetes turnét, többek között Aucklandban, Wellingtonban, Christchurch-ben és Dunedinben jártam. Idén szeptemberben pedig két hetet töltöttem Dél-Amerikában.
Merre járt?
– Argentína és Uruguay fővárosában, Buenos Airesben, illetve Montevideóban egy-egy orgonafesztivál keretében adtam hangversenyeket. Buenos Aires, amit „jó levegőként” fordítanak, valójában spanyol nevének: Ciudad de la Santísima Trinidad y Puerto de Nuestra Senora la Virgen María de los Buenos Aires rövidülése, vagyis „a Legszentebb Háromság városa és Miasszonyunk, a Jó Szelek Szűz Máriája Kikötője”. A városalapító, Pedro de Mendoza csapatának lelki vezetője találta ki a nevet, amellyel a Cagliariban tisztelt Szűzanyára utalt…
A város egyik legforgalmasabb sugárútján, a Cabildón álló nagyon szép katonai templomban koncerteztem, amelyet a Lujani Miasszonyunk tiszteletére emeltek. Argentínának egyébként ugyanúgy Szűz Mária a pátrónája, mint hazánknak. Utam során gyakran éreztem a közbenjárását apró jelekből, „véletlenekből”. A fellépések mellett kirándulásra is maradt idő, eljutottam a Tűzföldre, Ushuaiába, a világ legdélebbi városába.
Hol lép fel a közeljövőben, és milyen terveket dédelget?
– November 15-én, este fél 8-kor a budapesti felső-vízivárosi Szent Anna-templomban játszom a Franciaországban élő Solymosi Tamás műveiből. Másnap este 7-kor a budapesti Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban adok egy hangversenyt a templombúcsú alkalmából. November 30-án a Vakok Intézetének Nádor-termében Dobos Kálmán szerzői estjének közreműködője leszek. Jövőre már van egy németországi meghívásom, és valószínű, hogy Salzburgba, valamint Dániába is visszatérek. Továbbá nagyon szeretnék eljutni Dél-Afrikába.
Mit jelent Önnek a zene és a hivatása?
– Vallom, hogy minden értékes és jó zene a teremtés része. Az ihletett művek alkotói, a tehetséges emberek – miként a természet csodái – a teremtő Istenről vallanak. Nekünk, előadóművészeknek, bár a magunk egyéni módján, de azt kell tolmácsolnunk és továbbadnunk, ami a kottában áll. Ez nagy felelősség, hiszen a zene eszköz, út Isten felé. Hivatásunk pedig misszió, ami Isten dicsőségére szól, és embertársaink épülésére szolgál. És természetesen a saját örömünkre is, hiszen a muzsika nagy boldogság forrása – s mint esetemben, alkalom és lehetőség a világ különféle orgonáinak és szépséges tájainak a felfedezésére is.
