– Milyen forrásokra támaszkodhat a történettudomány akkor, amikor az ezredforduló magyarországi eseményeit vizsgálja?
– Ellentmondásos helyzetben vagyunk, ha Szent István korának történeti forrásait számba akarjuk venni. Az egykorú, hiteles források száma viszonylag kevés, ugyanakkor István halála, de különösen a szentté avatása után a király személye és életműve eszmei referenciává és történeti legitimáció forrásává vált, azaz sokat foglalkoztak vele. Persze ezekben a hivatkozásokban a történeti forrásérték az idő előrehaladtával egyre csökken, azaz óvatosan kezelendők.
– Az egyik közismert forrás Szent István király legendája Hartvik püspöktől…
– Könyves Kálmán valószínűleg politikai szándékoktól is vezérelve íratta meg Hartvik győri püspökkel Szent István harmadik legendáját. A pápaság világuralmi törekvéseivel szemben a legenda többek között leszögezi, hogy Szent István nem Szent Péternek, azaz a pápaságnak, hanem Szűz Máriának ajánlotta fel az országát. Hartvik szerint a pápa apostolnak minősítette Istvánt, azaz átengedte neki az egyházszervezést és a teljes invesztitúra jogot is. Kálmán szerint ez a jog nyilván István utódait is megillette, bár végül más engedményekért cserébe lemondott erről a jogról.
– Vita folyik azzal kapcsolatban is, hogy mikor keresztelték meg Vajkot…
– Vajk herceget valószínűleg még gyermekként megkeresztelte a fejedelem térítő püspöke, Sankt Gallen-i Brunó, hiszen tudjuk, hogy Géza már a 970-es évek elején az egész családját, illetve sok előkelő magyart legalább formálisan megkereszteltetett.
– Valós az a szembeállítás, hogy Koppány a keleti, míg István a nyugati irányvonalat képviselte?
– Nem. István és Koppány szembenállása elsősorban hatalmi- politikai okokra vezethető vissza. A szokásjog értelmében ugyanis a nemzetség legidősebb tagja, Koppány volt Géza fejedelem jogos örököse. Géza azonban felrúgta az öröklés szokásos rendjét, amikor a fiát, Istvánt tette meg utódává. Koppány az igazsága tudatában, a fejedelmi szék elfoglalása céljából támadt Istvánra. Fontos megjegyezni, hogy Géza döntése nem öncélú önkényesség, hanem egy bölcs uralkodói koncepció része volt. Géza ugyanis Szent Adalbert prágai püspök segítségével elérte, hogy István fiához feleségül adják a néhai Civakodó Henrik bajor herceg lányát, Gizellát, a későbbi II. Szent Henrik német-római császár húgát. A házassági szerződés tartalmazhatta azt a kikötést, hogy Gézát Istvánnak kell követnie a trónon. Mai fogalmakkal élve tehát ez volt Magyarország nemzetközi elismerésének feltétele.
– A kereszténység terjesztése miért volt fontos Istvánnak?
– Géza fejedelem még csak formálisan volt keresztény. Istvánt már keresztény szellemben nevelték. Számára valószínűleg már csak ez az egyetlen releváns világkép létezett.
– Az ország lakosságát nem lehetett egyik napról a másikra áttéríteni. A pogánylázadások mögött milyen érdekek, motivációk húzódtak meg?
– Elterjedt tévhit, hogy Istvánnak nagy erőfeszítéseket kellett tennie a térítés érdekében. Pilgrim passaui püspök már 973 körül arról ír a pápának, hogy Magyarországon „akkora az egyetértés a keresztények és a pogányok között, és akkora megértéssel viseltetnek egymás iránt, hogy beteljesedni látszik náluk Izaiás jóslata: a farkas és a bárány együtt legelészik majd”. Szent István legfőbb érdeme tehát nem a térítés, hanem az egyházszervezet létrehozása.
Ugyanez volt a pogánylázadások motiválója is. Amíg a magyarok a kereszténységet tisztelték és többnyire ellenkezés nélkül fel is vették, addig az egyházi kötöttségek, de különösen egyházi tized fizetése már nem aratott ilyen osztatlan sikert.
– Térjünk vissza ismét a Kelet-Nyugat kérdésére. István miért a Nyugatot választotta és miért nem a virágkorát élő Bizánci Birodalmat?
– Géza és István célja egy független keresztény királyság megalapítása volt. Az ehhez szükséges nemzetközi felhatalmazásokat és elismerést sokkal inkább Nyugaton, azaz a római pápánál és a német-római császárnál lehetett megkapni, mint Bizáncban. A kelet-közép-európai térségben egyébként teljesen példátlan módon, a pápa és a császár együttes felhatalmazása nyomán István valóban független, nyugati típusú keresztény királlyá koronáztathatta magát az első ezredfordulón. A Nyugat és a Kelet ilyen szembeállítása egyébként erőltetett. Még bőven az egyházszakadás előtt vagyunk. Magyarországon a keleti keresztények a legnagyobb békében élnek a római katolikusokkal. Maga István király a keleti egyházat is támogatta, így 2000-ben a görögkeleti egyház okkal iktathatta be a szentjei közé. Ugyancsak eléggé példátlan módon István egyszerre volt megbecsült szövetségese a Keletrómai és a Nyugatrómai Császárságnak. Valószínűleg Imre herceg menyasszonya is a bizánci udvarból érkezett volna.
Géza és később István nyugati irányú tájékozódásának volt még egy fontos belpolitikai indítéka. A dinasztia legnagyobb riválisa, az utolsó független törzsi vezető, az erdélyi Gyula ugyanis bizánci keresztény volt, és élvezte a bizánci császár támogatását. Konstantinápolyban Géza már csak második, sőt másodrangú lehetett volna a készülődő hatalmi vetélkedés idején, ezért nem is maradt más választás, mint Nyugat felé fordulni eszmei támogatásért.
– Chobry Boleszló lengyel fejedelem korona iránti igényét nem teljesítették. Miért volt fontos a pápának és a császárnak, hogy Istvánt királlyá koronázzák?
– A Hartvik-legenda kegyes története szerint angyali sugallat alapján döntött a pápa, hogy nem a lengyel Mieszkónak, hanem az „apostoli” magyar István fejedelemnek küld koronát. A valóságban Szent István kortársa 1000 körül nem Mieszkó, hanem (Vitéz) Boleszláv volt, akit 1018 után elismertek keresztény királynak, de Istvánnal ellentétben csak a német-római császár hűbéreseként. (Az ezredfordulón a pápaság még eléggé alárendelt szerepet játszott a császársággal szemben, míg száz évvel később, Hartvik idejére a pápaság megerősödött, a legenda már ezt az állapotot tükrözi.) A magyar fejedelemség viszont más súlycsoportba tartozott, mint a cseh vagy a lengyel. A túlságosan erős magyar fejedelmet a Nyugat nem is erőszakkal, hanem diplomáciával, például házassági kapcsolattal, független keresztény királyként elismerve igyekezett a keresztény Európába integrálni, és egyben pacifikálni.
– Ha Szent István inkább a Német-római Birodalommal kívánt együttműködni, akkor miért volt mégis ellenséges a viszony?
– Amíg, 1024-ig István sógora, Henrik ült a császári trónon, a két uralkodó között megvolt az összhang. Henrik nemcsak papokat, kancelláriai írnokokat, de mesterembereket is küldött Magyarországra, hogy segítsék az államszervezést. Magyarországon német mintára kezdődött el például a pénzverés, az oklevél-kibocsátás is. Részben német mesterek dolgozhattak azokban a királyi műhelyekben, amelyek elkészítették a király által alapított vagy törvénnyel alapíttatott templomok liturgikus felszereléseit. Nem véletlen az sem, hogy Imre herceg Henrik császár nevét kapta. Henrik halála után dinasztiaváltás történt a birodalomban, és hamarosan háborúba torkolló politikai feszültségek jelentkeztek a két ország között. Konrád császár többek között nem akarta elismerni Imre herceg örökösödési jogát a bajor hercegségre. A végül 1030-ban kitört háború a császár katasztrofális vereségével ért véget. Vélhetően közrejátszott ebben az is, hogy Istvánnak és Gizellának még mindig sok pártfogója volt a császári udvarban.
– Mi volt a jelentősége az említett önálló pénzverésnek?
– A pénzverés az állam fejlettségének fontos mutatója. Árutermelést, kereskedelmet feltételez, illetve lehetővé teszi az adófizetést, az állam irányító szervezeteinek működését. Szent István olyan kiváló minőségű színezüst érméket veretett, hogy hamarosan a nemzetközi kereskedelem meg – becsült valutájaként széles körben kezdték használni.
– Eldönthető tudományos alapon az a kérdés, hogy valójában milyen korona került Szent István fejére?
– Inkább csak többé-kevésbé megalapozott feltételezéseink lehetnek. Azt biztosan tudjuk, hogy Szent István koronája nem azonos a ma ismert Szent Koronával. A Szent Korona a XII. századi Komnénosz-dinasztiához tartozó bizánci császárok koronáját utánozza, azaz tulajdonképpen császári korona. Igen valószínű, hogy az élete végéig császári ambíciókat dédelgető III. Béla – aki sokáig Mánuel császár kijelölt utóda volt – készíttette korábbi kincstári tárgyakból. A trón érdekében még a görögkeleti vallásra is áttért, ezért a magyar katolikus klérus a legnagyobb gyanakvással fogadta. A félelmek eloszlatására tehát szimbolikus állásfoglalást tett, mely szerint nem a görög, hanem a Szent István-i tradíciót fogja folytatni. Az új, császári mintájú koronájába ezért Szent István- i eredetű tárgyat vagy tárgyakat (azaz szent ereklyéket) építtetett be. Leginkább a felső koronapántok apostolokat ábrázoló zománclemezeit, valamint a korona tetejét ékesítő gömbös végű keresztet vehetjük gyanúba. A beépített ereklyék miatt a korona születésétől fogva szentnek számított, és nem mellesleg többé nem volt lecserélhető sem. Szent István koronájáról az egyetlen, talán hiteles ábrázolást a koronázási palást mutatja.
– Amely, mint tudjuk, nem koronázási palástnak készült…
– Eredetileg István király „császári méretű” és díszítettségű székesfehérvári magánegyháza számára készült miseruhának. Kivételesen magas színvonalú, aranyszálakkal készült munka. A királyi műhelyben, talán Henrik császár által küldött mesterek hímezhették. III. Béla a miseruhát – amelyet a feliratai egyértelműen Szent Istvánhoz kötöttek – azért alakíttatta koronázási palásttá, hogy az ország és főleg a klérus előtt Szent István megfellebbezhetetlen tekintélyével legitimálja a saját koronázását.
– Nemrég Szent Asztrik esztergomi, későbbi kalocsai érsek maradványait hitelesítették Kalocsán. Mi ennek a jelentősége?
– Asztrik püspök a kor meghatározó alakja volt. Szent Adalbert püspök környezetéből érkezett Magyarországra. Ő hozta el az apostoli áldás leveleit, azaz tulajdonképpen a koronázási engedélyt Istvánnak. Megszervezte a kalocsai püspökséget, betöltötte az esztergomi érsek tisztét, majd ezt követően érsekséggé emeltette Kalocsát is. (Igen szokatlan, hogy egy új egyháztartománynak mindjárt két érseki széke is legyen.) Asztrik jelentőségét jól mutatja, hogy az érsek szavunk az ő nevéből keletkezett (Asrik – érsek). A földi maradványait, egészen a közelmúltig, a XII. századra datálták. A természettudományos vizsgálatok most igazolták a csontok, valamint a sírmellékletek valódi korát és identitását. A kehely, a paténa és a pásztorbot felbecsülhetetlen értékű, mivel a korból igen kevés tárgyi emlék maradt fenn.
– A Szent István-tisztelet elterjedését sokan a Habsburgokhoz kötik, arra hivatkozva, hogy a magyar nép emlékezetében inkább Szent László él. Külön érdekesség, hogy Szent László az István által megvakíttatott Vazul unokája volt. Szembeállítható történelmi szempontból Szent István és Szent László?
– Nem állítható szembe. Szent István király egy merényletkísérlet miatt megvakíttatta Vazult, a fiait pedig száműzte az országból. A számkivetett András herceg (a kijevi Oroszországban keresztelkedett meg!) hazatérve, bár egy pogánylázadás emelte trónra, István örökségét folytatta. A pogánylázadást szétkergette, a lázadók által szétzilált egyházszervezetet helyreállíttatta, István király törvényeit összegyűjtette. Szent László király pedig egyenesen szentté avattatta Istvánt, akit így végleg az állami és egyházi legitimáció megkerülhetetlen alakjává emelt. István inkább a politikai elit szentje volt. Igyekezett is hivatkozni rá minden utóda, beleértve a Habsburgokat is.
László királyt ezzel szemben valóban a köznép emelte legendás alakká. III. Béla és az egyház a szentté avatással szívesen engedett az alulról jövő „nyomásnak”.
– „Megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak” – olvashatjuk az Intelmekben. Szent István szemére vetették a későbbi korok, hogy idegen katonákra, főemberekre támaszkodott. Hogyan ítéli meg a történettudomány ezt a kérdést?
– A magyar fejedelemségnek keleti, sztyeppei eredetű szellemi öröksége volt az etnikai és vallási tolerancia. Már a honfoglaló magyarok is többvallású, többetnikumú társadalmat alkottak. Ez a nyitottság tette lehetővé, hogy Magyarország kevesebb mint egy évszázad alatt úgy volt képes törzsi, törzsszövetségi társadalmát területi alapon szerveződő keresztény királysággá alakítani, hogy egyetlen külső hatalom fennhatóságát sem kellett elismernie. A magyar társadalomba szinte az egész művelt Európából – Bizánctól Lotharingiáig – behívott és a magyar király alattvalójává (azaz magyarrá) integrált idegen eredetű mesteremberek, földművesek, papok, katonák vagy például bányászok nélkül az ország aligha lehetett volna középkori nagyhatalom. A keresztény Európa más részeivel ellentétben az Árpád-kori Magyarországon nem üldözték a muszlimokat és a zsidókat sem, sőt gyakorta ők intézték az ország pénzügyeit, és ők lendítették föl a külkereskedelmet. A Szent István által életre hívott, az országon átvezető jeruzsálemi zarándokutat például a félig-meddig pogány besenyők őrizték. A keresztény Európában ez eléggé kivételes jelenségnek számított. Az Intelmek idézett mondata tehát István király bölcsességét tükrözi, és nem mellesleg összhangban van a keresztény elvekkel is. A magyar állam többek között a sokszínű társadalma, de főként a sokszínű politikai elitje miatt volt képes Európa legújabb és legjobb társadalomszervezési innovációit szinte azonnal átvenni. Részben ennek köszönhető, hogy Franciaország után Magyarországon honosodott meg elsőnek a gótika, és Itália után elsőnek a reneszánsz.
– Manapság sokszor hangsúlyozzák a szakemberek, hogy a XIX. század nemzetfogalma alapján nem lehet a XI. századot értékelni. Mégis, mi a jelentősége Szent Istvánnak a történész szemével?
– A XIX. században kialakult polgári nemzet fogalma valóban nem vetíthető vissza a XI. századba, viszont Szent István teremtette meg azokat a kereteket – például a vármegyerendszert –, amelyek lehetővé tették a XIII. században a nemesi vármegye, a nemesi nemzettudat, illetve Európában szokatlanul korán a rendi kormányzás megszületését. A rendiség sajátos magyar fejleményeként született meg a XV. század elején a Szentkorona-tan. A XVI. századtól a nemesi nemzettudat hungarus nemzettudattá bővült, hogy végül a XIX. században, szerves fejlődéssel, az egész társadalmat átfogó polgári nemzettudattá alakuljon. Szent István egy olyan differenciált társadalom és államszervezet feltételeit teremtette meg, amely később képes volt szinte bármilyen kihívásnak, fenyegetésnek megfelelni. Egy olyan szerves fejlődést tudott elindítani, amelyet az elmúlt ezer év viszontagságai csak időnként és átmenetileg tudtak hátráltatni. Magyarország azon kevés európai állam közé tartozik, amelynek formai és szellemi jogfolytonossága a X. és a XXI. század között lényegében töretlen volt. Ebben az értelemben ma is Szent István államában élünk.
