A kétségkívül rendkívül látványos film készítői – nem utolsósorban a forgatókönyvíró- rendező Darren Aronofsky – előtt a megvalósítás során több probléma is ott lebeghetett. Az első, hogy miként építi meg Noé (Russell Crowe) ezt a hatalmas bárkát. A válasz egyszerű: segítenek neki. Méghozzá az óriások. Akik történetesen kőből vannak. A második, hogy nem fogja-e megenni a forgatás alatt a farkas a nyulat, az oroszlán a zergét? Nem fogja, mert alszanak. Noé ugyanis valami különleges párával elaltat minden állatot. De a legfőbb gond mégis az volt, hogy mi fog történi a filmben azután, hogy mindenki beszállt a bárkába?
A válasz erre nem lehetett az, hogy semmi. Nos, itt szabadult el a filmkészítők fantáziája. Egyrészt kreálni kellett több családon belüli konfliktust is. Ezenkívül jó megoldásnak tűnt egy potyautas, aki ellen küzdeni lehet. A lényeg: a bibliai történettől egyszerre tértek el és egészítették ki azzal, amit a szerző figyelmetlenségében kifelejtett. Vagyis az unalmas vízen töltött hétköznapok helyett a néző mindenfajta izgalmakat kaphatott. Így a Teremtés könyvének egyik ismert története ugyanarra a sorsra jutott, mint mitológiai társai. Csak remélni tudom, hogy az evangéliumok elkerülik a hollywoodi producerek figyelmét.
