Napok, évek, naptárak vonzásában

– Minden egy Bobo-újságbéli cikkel kezdődött. 1988-ban – nyolcévesként – rajongtam ezért a képregény magazinért – mondja. – Az egyik számban diáknaplót reklámoztak, ami felkeltette az érdeklődésemet. Egy metróaluljáróban bukkantam rá, s vetettem meg szüleimmel. A naplót lapozva azt vizsgáltam, mely hónapok kezdődnek a hét ugyanazon napjával, s tettem ezt egyre tágabb és tágabb időintervallumban. Ennek eredményeként fejlődött ki bennem ez a képesség. A szisztémát szóban elmondani nehéz, ezért inkább leírtam, s könyv formában jelentettük meg. Nem bifláztam be semmit, hanem bizonyos logika szerint képes vagyok megmondani, hogy az adott nap mikorra esett vagy esik.

Tegyünk egy próbát! Milyen napra esett 1848. március 15-e?

– Szerdára (– érkezik a válasz két másodpercen belül).

2020-ban milyen nappal kezdődik majd az újév?

– Szerdával.

S a húsvét mikorra esik ugyanebben az évben?

– Április 12–13-ra.

No és karácsony milyen napon lesz?

– Pénteken és szombaton fogunk ünnepelni.


Másokat kicsit sem érdekel az, hogy milyen napon volt vagy lesz valami. Ahogy figyelem gyors válaszait, úgy vélem, ez a képessége a felfedező kreativitás örömén túl mást is jelent…

– Ez így igaz. Nagy öröm számomra, hogy kialakult ez a képességem. Olyannyira, hogy elkezdtem továbbfejleszteni. Azt már tudtam, hogy bizonyos dátumok mely napra estek vagy esnek, de az is foglalkoztatott, hogy mi van a változó idejű húsvéttal. Ebbe a témába tíz évvel ezelőtt kezdtem beleásni magam. Tehát hobbi is.

S mire jutott?

– 2300-ig nagy bizonyossággal meg tudom mondani, hogy mikorra esik a feltámadás ünnepe. Ez más logikát, más szisztémát kíván. A naptárnál a napévet vesszük figyelembe, a húsvétnál – amely a tavaszi napéjegyenlőség utáni első telihold napját követő első vasárnap – a holdhónapok, a holdévek változása a mérvadó. Ahhoz, hogy mindezt teljes biztonsággal meg tudjam állapítani, rá kellett jönnöm egy olyan rendszerre, amelyben megmutatkozik a holdfázisok időszakonkénti változása, ismétlődése. Másként számolok ebben az évszázadban, másként a XXII. és megint másként a XXIII. században. 2300-ban például április 8–9-én lesz húsvét.

Ez is azt igazolja: a teremtett világban nagy a rend. Vizsgálódásaival Isten nyomába szegődött…

– Valóban így van, és arra törekszem, hogy keresztyén ember módjára éljek, egyre szorosabb kapcsolatban Istennel. Tagja vagyok a Kerekesné Pytel Anna és Varga Zsolt vezette református kórusnak; legutóbb egy adventi kórustalálkozón léptünk fel.

Hallottam verset, prózát is mondani egy-egy rendezvényen. Szinte mindig groteszk, pajkos, humoros műveket tolmácsol. Karinthyval vallja, hogy a humorban nem ismer tréfát?

– Igen, így érzem én is. Szeretem meghökkenteni, gondolkodóba ejteni a közönséget. Kedvenceim közé tartozik Karinthy Magyarázom a bizonyítványom című írása, de Nagy Bandó András műveiből is szívesen adok elő részleteket. Bencze Imre Édes, ékes apanyelvünk ugyancsak a legkedvesebb verseim egyike.

Mi a véleménye a humoristákról, jelesül a dumaszínház népszerű előadóiról?

– Legtöbbjüket kedvelem.

Van-e köztük új Hofi?

– Talán.

Mit olvas szívesen?

– Leginkább ismeretterjesztő könyveket, szakmámból adódóan pedig vasutas szaklapokat.

Németül és angolul is jól beszél. Amikor intenzíven tanult, könnyebben fogadta be az ismereteket, mint a társai? Önnek minden bizonnyal előnyt jelentett ez a képessége…

– Ez tévhit. Én ugyanolyan nehézségekkel küszködtem a tanulásban, mint az osztálytársaim. Tehát nem igaz, hogy könnyebben tanul az átlagosnál egy valamilyen téren különös képességgel megáldott diák. A különös képességet pedig nem lehet tanulni. Ehhez kell egy sor teljesen hétköznapi helyzet, esemény, amelyek mindezt felszínre hozzák. Nagy íróink, költőink között is bőven akad, aki kínlódott a magyarral, s a matematikus és fizikus zsenik között is volt olyan, akit megbuktattak a tanárai.

Ilyen talentumokkal nem szeretett volna másutt elhelyezkedni? Miért éppen a somogyi megyeszékhely vasútállomásának a pénztárosa?

– Minden bizonnyal mehettem volna máshova is, de én örülök a Máv-Startnak. Nagyapám is a vasútnál dolgozott, és a diplomamunkám is vasúti témájú volt; dolgozatomat a MÁV-Start gazdálkodásirányítási rendszeréről írtam.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .