– Úgy másfél éve történt. A fotelban ültem, Borkát és Tündét szoptattam. Boldogan néztem őket, ahogy osztoznak az ölemen. Ám lassan belém kúszott valami szívszorító, fájdalmas felismerés: mi lesz, ha már nem szoptatok többet, ha már nem születik többször kisbabám? Életemben először rázott meg az érzés: öregszem… Most már majdnem kétévesek. Még van tejecske, s ők gyakran hozzám bújnak, de már indulnak elfele. Már nem feltétlenül segíthetek a cipőhúzásban. Szeretem az adventi időszakot, s várom a boldog karácsonyt, mint mindig. Jobban, mint bármely más ünnepet. Mintha ilyenkor kapnék valami pluszesélyt kijönni a könyörtelen gyorsasággal pergő napok lineáris időérzetéből, hogy megérkezzem a körkörösség megnyugtató biztonságába, harmóniájába. Épp a születéshez…
Kubik Anna:
– Az idei karácsonyon azt szeretném, hogy édesanyám mosolyát valahogyan felidézhessem. Imádkozni fogok, hogy a Jóisten fogadja őt kegyeibe – ez lesz az első karácsonyunk nélküle –, egyéb körülmények nem is igazán foglalkoztatnak most. Tőle és édesapámtól is azt tanultam már gyerekként is, hogy a karácsonyban sem az ajándékozás a legfontosabb, hanem hogy elcsendesedjünk, Jézus születését ünnepeljük, és örüljünk annak, hogy együtt lehetünk. Az együtt gondolkodás, éneklés, imádság az ünneplés igazi módja, és nem a kacatokért való rohangálás. Sokszor elmeséltem már: máig az egyik legkedvesebb karácsonyi ajándékomat édesapám a saját kezével készítette. Nem volt pénzünk, mert építkeztünk, és ő kartonpapírból és babszemekből álló társasjátékot csinált nekem, amellyel végtelen örömmel játszottunk egész délután.
Az emlékezésen túl egy bemutatóval készülök az ünnepre, amely december 19én lesz a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban: Ratkó József Segítsd a királyt című drámájával. Gizellát játszhatom, akinek a karakterét közel érzem magamhoz, többek között azért is, mert Veszprém – a királynék városa – közel van Ősihez, ahonnét származom. A drámában Gizellának azt az arcát mutathatom be, amikor helyt kellett állnia, amikor meghalt Imre herceg, s múlt és jövő nélkül maradt a nemzet. A darabbal Ratkó Józsefre is emlékezünk, akinek e drámáját huszonöt évvel ezelőtt mutatták be, és az aktualitásából semmit sem vesztett: azóta is azt keressük, hogy hol a helyünk Kelet és Nyugat között, hogyan tudunk megmaradni a nyugati és keleti érdekek kereszttüzében. Így idén karácsonyra Gizella szerepét kapom és adom ajándékba.
Cser Krisztián:
– A karácsonyban számomra a legnagyobb élmény a gyerekeim csillogó szeme. Ahogyan ők tudnak várni – amit már az adventi naptáraik által is megélnek –, valódi hit Jézus eljövetelében. Azt szeretném, ha minél tovább megmaradna számukra az ünnep misztériuma és a várakozás jófajta titokzatossága. A fa alatt szűkebb és tágabb rokonsággal is énekelünk, zenét hallgatunk – lévén hogy többen vagyunk zenészek a családban. Én minden évben kétféleképpen várom a karácsonyt: az egyik a családi vonal, a másik pedig a hivatásomhoz kötődik, amely általában valamilyen premierre való felkészülést jelent. Így aztán az ünnepek körül egyeztetnünk kell a családi programokat, együttléteket az előadásokkal, próbákkal. Idén Carl Maria von Weber A bűvös vadászának bemutatójára készülünk, Zsótér Sándor rendezésében. A darabot rég játszották itthon, így az újdonság erejével is bír – sok más mellett ezért is örülök neki, hogy részt veszek benne.
