Mit lehet tömör jellemzésként mondani Réti Zoltánról, a művészről? Stella Leontin írja: „Bibliás és mélyen érző ember…” E bibliás képvilág jellemzőjét is tőle olvassuk: „Művészi alázattal és valami belső sugárzással találkozunk, amin átsuhan még a komorabb képeknél is a derűt hozó remény. Segít a nézőnek megsejteni valamit létünk küldetésének mélységes titkaiból, hogy az élet szép.” Réti Zoltán a madáchi dráma mellé helyezi a Bibliát, amikor alakjait megfesti. Albumának „ősforrása” tehát az eredeti ószövetségi üdvtörténeti leírás. A néhány hete elhunyt irodalomtörténész, Kerényi Ferenc jegyzi meg írásában a mózesi esemény időszerűségéről: „Hosszabb ideje úgy érezzük, hogy most valóban a kétes küzdés fájdalmas kora zajlik, amelyben szilárdnak gondolt értékrendek, elvek roppannak meg és tűnnek el szinte évek vagy még rövidebb idő alatt. Réti Zoltán Mózes-albuma arra figyelmeztet, hogy mindazonáltal léteznek értékek, alaptörténetek, amelyeknek tartalma ugyan változhat, de időszerű értelmezhetőségüket mégsem veszítik el. Bátran folyamodhatunk hozzájuk…”
Valóban nem öncélú ez a Mózes-akvarellsorozat (harminchárom kép!), hanem hivatásátgondolás történelemben, egyéni sorsban, melyet sohasem a véletlen szab meg. E kettősségben van jelen Madách és a Biblia „elmondása” a szövetség népének vezéréről, életútjáról – nemegyszer csupán egyetlen fa, tájrészlet felvillantásával. És mégis drámai erővel, ami azt is bizonyítja, mire képes Réti az igényes akvarelltechnikával, amely a köztudatban főleg könnyed „látomások”, hangulatok megidézésére való. Réti korábbi albumai a Mikszáth-novellákhoz, Komjáthy Jenő verseihez nem „élősdi alkotások”, hanem értelmezések. Mózes-akvarelljei ezenkívül (egyházi sajtónyelven) evangelizációs képek. Elmélkedési csendpontok az életünkben.
