Kétségtelen, az öröm szorosan tartozik a boldogsághoz, amelynek centruma a szeretet; az a könnyedség, melynek dimenziói „létértékűek”. Kortárs francia, Jean Lacroix írja: Szeretni annyi, hogy sohasem alkalmazzuk a szeretettel szemben a hatalom eszközeit. Család, közösségek, társadalom akkor mondhatók igazán hatóerőnek, ha jelen van az egység, ahol tekintettel vannak egymásra, kifejezik „óhajukat”, ahol tudnak kérni, mert ez a valódi szeretet nyelve, ami sohasem „kedvrontó”. Iménti szerzőnk mondta: Kérni, annyi, mint lemondani a hatalomról. Az öröm és a szeretet testvérületéből nem hiányozhat a jótett és az áldozat sem – bármely helyzetben. Ehhez társulhatnak igazán a mindennapok örömei. Korunk súlyos veszélye a közömbösség, amely eddig nem tapasztalt ártalmat okoz az örömet keresőknek, akik sokszor (gyakran önhibájukon kívül) esnek ebbe a verembe. Az érdektelenségbe, amely végletekig fokozható – mások iránt… Farsangi időben régebben szinte életprogramnak hirdették az igaz derűt, örömet, a társadalmi- közösségi térben azt a könnyedséget, amely nem nélkülözi azt a figyelmességet, hogy szeretném, ha a társam is jól érezné magát. A szélsőségek általában rossz közérzetet szülnek, s ha valaki úgy fogja fel például a szórakozást, hogy az a személy teljes felszabadítása minden etikai kötöttségtől, előbb-utóbb feladja a humanitárius értékeket, szétválasztja az élet összetartozó-megtartó elemeit, és ezzel feladja önmagát, személyiségét. Hallgatni az etikára: a lét magasabb szintje, emberi szint, de isteni szándékkal átszőve. Amikor érzem: elég volt, és ki is mondom, nem biztos, hogy gyáva vagyok, legfeljebb tartok a többiektől, akik a szemembe nevetnek. Ha sorba vesszük, mit jelentenek manapság a mindennapok örömei, ugyancsak vázlatos „rangsort” állíthatunk fel – kinek-kinek állásfoglalása szerint, de az emlegetett közömbösség aligha üzen bármit, amit méltányolhatnánk. Egy új nevelési koncepciónak első dolga lehetne, hogy igazi örömre tanítson, amely a felszabadultságot is szeretet-pecsétnek fogja fel, és ezzel a bűn fogalmát a Szent Ágoston-i kategóriába sorolná: a bűn nem más, mint a szeretet hiánya. Kimondhatjuk: az Istent bekalkuláló derű, jókedv a mindennapok öröme, az isteni akarat, de tartózkodni kell attól, hogy olyan jelentést adjunk neki, amely a szeretettel össze nem egyeztethető.
