A Pápai Missziós Művek egyik ágazatának, a Missio Uniónak az alapítója, Boldog Paolo Manna atya évekkel ezelőtt kimondta ezt a meghatározó gondolatot. A Missio Uniót is azért alapította, hogy Isten népében kialakítsa a missziós tudatot. Hangsúlyozta, hogy minden megkeresztelt ember, különösen minden pap, természeténél fogva és értelemszerűen misszionárius. Számára nem létezett különbség „missziós hivatás” és papi vagy keresztényi hivatás között. Innen származik gondolata is: mindenki misszionárius.
Ma, különösen Európára tekintve, mély jelentősége van ennek, hiszen a hívek az akolból lassan kifogynak. Csökken azoknak a száma, akik szívből szeretik Krisztust, tanítását és egyházát. Eszembe jutnak Boldog II. János Pál pápa gondolatai, melyeket a Redemptoris missio (RM) kezdetű, minden időre érvényes enciklikájában írt: „Az egyház történelmében a missziós tevékenység ösztönzése mindig az életerő jele volt, elhanyagolása pedig a hitélet csökkenését mutatta.” Ez egy prófétai mondat, amely mindenkor érvényes lesz. A misszió az egyháznak életet ad, mert ez az egyház szíve.
Egyértelmű és világos számunkra a tény, hogy amikor Európa komolyan vette a missziót, akkor nagy hajtóerővel és erős keresztény tudattal rendelkezett. Ma ez a tudat kialvóban van, s ennek jele, hogy Európa hajtóereje és kollektív keresztényi tudata is legyengült. Ennek nem így kell lennie, az elemi igazságnak nem szabad elhomályosulnia kontinensünkön.
Az egyház nem egy akármilyen közösség vagy hierarchia, hanem élő test. A test, amely legyőzött minden igazságtalanságot, a halál kultúráját, sőt a halált is. Ez az a test, amely erősíti és élteti a látható és gyenge emberekből álló egyházat, mint Krisztus látható testét. A feltámadás után, mielőtt Jézus visszatért az Atyához, az egyháznak egyetlen feladatot adott: Hirdessétek az Örömhírt minden népnek, és kereszteljétek meg azokat, akik fogadják, az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Ő az egyházával lesz az idő végezetéig – mondta. Ez a misszió, ez az egyház küldetése és létének értelme, ezért van az egyház szívében. Jézus ezt a missziót bízta ránk, az egyház tagjaira. Ha él bennünk igazi szeretet Krisztus iránt, akkor a látható egyház, azaz mi, teljesíteni fogjuk ezt a küldetést. A kérdés az, vajon van-e bennünk Krisztus iránt szenvedélyes szeretet.
Októberben, a missziós hónapban vagyunk, amikor erről a nagy és nemes feladatunkról különösen mélyen elmélkedünk. Tudatosítjuk magunkban, hogy egy missziós egyház tagjai vagyunk, s ezáltal mind annyian misszionáriusok. „Az Üdvözítő missziója, amelyet az egyházra bízott, még nagyon messze van a beteljesedésétől. Az egyetemes emberiséget tekintve ez a küldetés még csak a kezdeténél tart, és ez arra kötelez minket, hogy állítsuk minden erőnket ennek a küldetésnek a szolgálatába.” (RM)
Ferenc pápa számos megnyilatkozásában a középpontba állítja a missziós feladatot: „Mindenkit arra szólítok fel, hogy vigye el az evangéliumi örömhírt az élet minden területére” (Regina coeli, 2013. április 7.). Ez a terület pedig a Szentatya által többször kiemelt „periféria”, amely nemcsak általában értendő, hanem a mi szívünk perifériájára szorult embereket is jelenti.
Imádkozzunk és támogassuk lehetőségünk szerint az egyház misszióját, így kincseket gyűjtünk magunknak, amelyeket a moly nem rág meg, és a rozsda nem emészt. (Október 20-án a templomokban országos gyűjtést tartanak a missziók javára – a szerk.)
a szerző a Pápai Missziós Művek igazgatója
