Endrődön született, a gyulai katolikus gimnáziumban érettségizett, és jezsuita szerzetes akart lenni. A román megszállás idején szöknie kellett, hogy eljusson a feldkirchi noviciátusba. A Szent Ignác-i lelkigyakorlat végeztével felesküszik a nagy Király zászlajára. 1920 májusában lejegyzett elveiből röviden idézve: „Mindent, amit teszek, Jézusért teszem. A Jézus Szíve-kultusz a szívügyem lesz. Állandóan imádkozom, hogy az ismeretlen, meggyalázott, keresztre feszített Jézushoz minél hasonlóbb legyek. Igénytelenség a világgal szemben, vezeklés a világért és önmagamért, örökös harc a Sátán ellen…” Évekkel később az egyik lelkivezetőjének arról számolt be, hogy felajánlása óta egyetlen lelki vigasza sem volt. Tanulmányai alatt nehézséget jelent számára, hogy alig negyedórányi tanulás után mozognia, sétálnia kell. Vizsgái mégis mindig a legkitűnőbbek. Újmiséje alatt sincs vigaszos érzése, de felajánlásának e nehézség ellenére is pontosan eleget tesz.
Kinevezése után elfoglalja a papnevelői munkát. Nincs bejáratott út az akkor induló szemináriumban. Ő dolgozza ki az ötéves főiskolai tanulmányi időre szóló elmélkedési anyagot, amelyet végiggondolkozva, átimádkozva lelkileg pappá fejlődhetnek a növendékek. Mindenre gondol: önismeret, napirend, apostolkodás, szeretet, önátadás Jézus Szívének. Havonta időt és alkalmat teremt arra, hogy a növendékek beszámolhassanak lelki fejlődésükről, és segítséget nyújthasson számukra e téren. Gerincferdülése miatt nem tud feküdni, egy fotelban tölti az éjszakáit. Elindítja a Papi lelkiség címen kiadott írássorozatot, amelyben a papság lelki és apostoli feladatával foglalkozik, de bekerül a szövegekbe a kispap pappá fejlődésének minden munkája, fáradsága is. A már végzett növendékeket is szívesen fogadja, beszámolnak lelki életükről, és ő tanácsaival segíti őket. A végzetteket a Szent Gellért Unió nevű társulásban fogja össze, hogy törődjenek egymással. Nyaranta hat-nyolcnapos lelkigyakorlatot tartanak lelki megújulásuk érdekében. Az imént említett kiadványsorozatban különböző neves magyar lelki emberek kiváló írásai is megjelentek. A pécsi kármelita nővéreknek is többször tartott lelkigyakorlatot, és kérte őket, hogy imáikkal támogassák a Szegeden nevelődő papnövendékeket.
A keresztények egységéről jelent meg írása az Unio című lapban. Amikor már látszott, hogy a háború vesztésre áll, még időben megírta, hogy a papokat üldözni fogják, ezért világi híveket kell kiképezni, akik a nehéz időkben segíteni tudják majd a híveket a hit megőrzésében. Ajánlotta, hogy az embereket gyűjtsék kisközösségekbe, hogy egymást támogathassák a hitben való megmaradásban.
Húszévi munka után betegsége miatt képtelen volt tovább helytállni, ezért Érdre került. Az egyik első növendéke rendszeresen látogatta. Egy levele miatt az ÁVO elvitte. Akit érte küldtek, az ölébe vette, úgy tette be az autóba. A rabkórházban helyezték el több hónapra, és csak sok kihallgatás után engedték el. Hónapokig tartott a haldoklása. Testi kínjai mellett nagyobbnak érezte a lelki szenvedését. 1957. november 6-án hat órakor megáldozott, majd kilenckor a következő mondat hagyta el az ajkát: „Mindenben érvényesüljön a kegyelem!” Utolsó sóhaja a nagy Királynak szólt: „Legyen áldott mindenért az Isten.” Halálának napja, november 6-a a jezsuita mindenszentek napja.
Még élő és sok elhunyt növendéke nevében köszönjük, Urunk, hogy adtad Őt!
Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök
