Fontos mozzanat minden szent liturgiában a nagybemenet, amikor a pap a felajánlott, átváltoztatásra szánt kenyeret és bort ünnepélyes menetben viszi az előkészületi asztalról az oltárra. Ez ősi értelmezés szerint már a virágvasárnapi eseményt jeleníti meg: a hívők szeme elé tárja az önkéntes áldozatára érkező Krisztust. Az állandó liturgikus szöveg pedig meg is énekelteti velük az eseményt: „Mert a mindenek Királyát fogadjuk, kit láthatatlanul környeznek az angyali rendek.” Igen, mivel minden eucharisztikus liturgia a húsvéti misztérium megjelenítése, lélekben minket is belehelyez a megváltói eseményekbe, pontosabban: közénk hozza őket megjelenítő ereje révén. Tehát minden nap, amikor „megemlékezünk mindarról, ami érettünk történt”, bekapcsolódhatunk a jeruzsálemi ünneplő sereg hozsannázásába, s üdvözölhetjük a megváltásunkra érkező Üdvözítőt.
Ha az ünnepi ikonra pillantunk, Jézus egy trónján ülő királyhoz hasonlít. Igen, ő a mindenek Királya. Itt különös jelentőséget kapnak a fejét övező glóriába írt szokásos görög betűk: „ho ón”, „a létező”. Bár néhány nap múlva szenvedni látjuk, megcsúfolva, megalázva, istenségénél fogva azonos a világ teremtése előtt egyedüliként létező mindenható Istennel, aki Mózesnek pontosan ezekkel a szavakkal mutatkozott be (Kiv 3,14). Jobbját mindenható áldásra emeli, baljában pedig az Írások beteljesedését jelző tekercset tartja. Szomorkás arca nem az őt ünneplő tömeg felé fordul, hanem mintegy önmagába tekint: szemléli a rá váró eseményeket.
A bizánci egyház is hozsannázva ünnepli Jézust ezen a vasárnapon. Arra buzdít, hogy egyénileg is kapcsolódjunk be az ünneplésbe. Azoknak a gyermekeknek a lelkületével, akik semmit nem sajnálnak Jézustól. Ugyanakkor felnőtt öntudattal fogadjuk a megváltásunkra érkező Üdvözítőt.
