A kálváriát eredetileg a német nemzetiségi faluban az 1834 nagypéntekén pusztító tűzvész emlékére emelték, és stációit a végében álló kápolnával egyetemben helyi, illetve elszármazott külföldi családok tartották karban. Az 1947-48. évi kitelepítések után azonban hányattatott sorsra jutott. Környéke 1989-ig (a szovjet csapatok kivonulásáig) páncélos gyakorlótér volt, és a hadgyakorlatok során megszentségtelenítő, barbár módon célpontként használták építményeit. Szabó Gyula polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik a felújítást elősegítették, kiemelve, hogy Hiller István miniszter a saját keretéből másfél millió forintot ajánlott fel az új stációképek elkészítéséhez.
Homíliájában a keresztről, Krisztus keresztáldozatáról elmélkedett. A kereszt az embert is végigkíséri életútján, mondta. Keleten a buddhizmus, nyugaton a fogyasztói világ más-más megoldást javasol a keresztek, azaz a szenvedés elkerülésére. A buddhizmus arra int, hogy oltsuk ki magunkból az életszomjat, s váljunk közömbössé, érzéketlenné a fájdalomra, míg a modern világ a fájdalomcsillapítók és az élvezeti cikkek révén igyekszik kiiktatni a kereszteket életéből. Egyik sem jó megoldás, mutatott rá, mivel az érzéketlenség nemcsak a fájdalomra, hanem az örömre is kiterjed, a különféle szerek hatása pedig csak időleges, s utána hatványozott erővel tér vissza a fájdalom, a kiégettség. Jézus, aki örömhírt hirdetett, azt akarta, hogy az ember haladjon az örömök és a fájdalmak útján is, hogy azután eljusson végül az örök boldogságra. A kereszthordozás ugyanis javít az emberen, edzi tűrőképességét, szolidaritásra, áldozatvállalásra nevel.Az ünnepi szertartás a szintén nemrég felújított katolikus templomban kezdődött. A főpásztor a szentmise kezdetén ezért előbb Isten áldását kérte a Szent Márk evangélista tiszteletére emelt megújult hajlékra, majd a sokak összefogásának eredményeként helyreállított kálváriára is.
A szentmise után az egybegyűltek kivonultak a kálváriához, amelyet keresztúti énekekkel, imával jártak végig.
