Távol vagyok tőled, világ,
mocskod hiába veted rám,
napfénybe öltözöm, s a szomorúság
már az én ruhám.
Ki kacagástól bírhatatlan
voltam, és hitvesem a szépség
maga volt, rút napoknak
lettem cellalakója, Isten,
tisztaságomnak Te vagy
megmondhatója.
