Tibély Gergely
Kétezernél is többen jöttek el a kellemes nyárutót idéző napon Nagymarosra, hogy meghallgassák Nobilis Márió előadását. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű, közös otthonunk gondozásáról írt enciklikájából kiindulva a teremtett világ iránti felelősségünkről beszélt.
Előadása kezdetén feltette a kérdést: mi foglalkoztat minket, mi az, amiért aggódunk? Első látásra úgy tűnik, hogy a keresztények más kérdéseket tartanak lényegesnek, más aggasztja őket, mint a környezetükben élő többi embert. Ám ha a hívők és kortársaik nagy kérdéseinek jobban a mélyére nézünk, azok egyre inkább hasonlítani kezdenek egymásra – figyelmeztetett az előadó. A hívők aggodalmának, hogy érvényesülnek-e a keresztény értékek, igazából arról kellene szólnia, hogy sikerül-e megélni az evangéliumot. A megélhetéséért, a családért, a jövőért és a Földért aggódó átlagember gondjai mögött pedig végső soron az a nagy kérdés áll: ki vagyok én, és mi a dolgom a világban?
Márpedig ez a kettő, az evangélium és a jól megélt emberi élet kérdése egymásra utal – mondta Nobilis Márió.
Az előadásban kiemelt szerepet kapott a II. vatikáni zsinat utolsó ülésnapján elfogadott Gaudium et spes kezdetű dokumentum, amely kimondja: a hívőket foglalkoztatja mindaz, ami a kortársaikat is. Meg kell tanulnunk felfedezni Isten arcát a világban is, nem csak a szemlélődésben, az imádságban.
Nobilis Márió Ferenc pápa Misericordiae vultus kezdetű, az irgalmasság évét meghirdető bullájából idézte annak egyik fontos bekezdését: az egyház nem lehet az elzárkózás fellegvára. Önmagunknak kell az evangéliummá válnunk, hogy az örömhír eljuthasson kortársainkhoz.
Ferenc pápa a Laudato si’ enciklikában a „selejtezés kultúrájának” veszélyeire is figyelmeztet. Ami régi, mellőzhető, fölösleges, azt eldobjuk. Ez is vállalhatatlan, ám az még tragikusabb, hogy embertársainkkal kapcsolatban is hasonlóképpen gondolkodunk. A legfőbb gond az, hogy mindez egy összefüggő kultúrává, egész rendszerré áll össze. A keresztény embernek ezt nem kívülről, fensőbbséggel kell néznie, hanem meg kell próbálnia tenni ellene.
A helyi közösségeknek kell összefogniuk a gondok orvoslására – hirdetik a környezetvédők. Ilyen helyi bizalomhálózatok a plébániák és az ott működő közösségek, legalábbis ilyeneknek kellene lenniük – mondhatják a keresztények. A környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy meg kell változtatnunk a szemléletmódunkat, a keresztények pedig megtérésről beszélnek. A környezetvédelem önkorlátozást sürget, a keresztények ezt a böjt formájában ismerik.
Az előadás végén Nobilis Márió hangsúlyozta: az elmondottak értelmében a teremtés iránti felelősség tulajdonképpen semmi olyat nem kíván, ami idegen lenne a keresztényektől. Valójában „csak” azt kell cselekednünk, ami kétezer éve a dolgunk, de rá kell ébrednünk arra, hogy a korábbinál következetesebben kell megélnünk Istentől kapott feladatunkat, küldetésünket, hivatásunkat. Krisztussal együtt, hozzá csatlakozva jól kell szeretnünk ezt a világot.
A találkozó résztvevői az előadást követően a művelődési házban kérdezhették tovább Nobilis Máriót, az altemplom pedig biblikus műhelynek adott helyet, ahol Radnóti Mária szociális testvér várta az érdeklődőket. A plébániakertben a domonkos család tagjai tartottak műhelyfoglalkozást Vágyak, érzelmek, szabadság címmel. Brückner Ákos Előd OCist, Somogyi Sándor, Várnai Péter és Lejtényi Emánuel a fiatalok kérdéseire válaszoltak, a templomban pedig a „keresők” számára tartott előadást Kerényi Lajos. A Márianosztrai Fegyház és Börtön fogvatartottjainak zenés tanúságtételére a református templomban került sor.
Délután a plébánia kertjében Beer Miklós váci megyés püspök mutatott be szentmisét. A főpásztor szentbeszédének kezdetén megemlékezett arról, hogy egy órával korábban Fóton egy kedves párt adott össze. Arról beszélt a házasság előtt álló fiataloknak, hogy a másik emberben naponta megtapasztaljuk az Úristen ajándékozó szeretetét. „Soha nem szerettem azt, amikor megkülönböztették a szent dolgokat a hétköznapiaktól. Ebből a gondolkodásmódból következik az a furcsa magatartásunk, hogy a templomban szépen imádkozunk, ám amint kijövünk az istenházából, mintha mi sem történt volna” – fogalmazott Beer Miklós. Hozzátette: a világban minden az Úristen ajándékozó szeretete, ahogyan például az is, hogy egymásnak teremti a házasságot kötő feleket.
A Laudato si’ kezdetű enciklikát felidézve a főpásztor arról beszélt, hogy bármilyen csodálatosak is a növények és a csillagvilág, az Úristen mindent az emberért teremtett. Mi vagyunk szeretetének csúcsa, és mindnyájunkat a maga képére és hasonlatosságára teremtett férfinak és nőnek. Ezt követően a megyés püspök felidézte életének egyes állomásait, azt, ahogyan Isten rányitotta figyelmét a teremtett világ szépségeire. Arra kérte a jelenlevőket, hogy tudatosítsák magukban: a ránk bízott világot egymásért őrizzük.
Beer Miklós közös felelősségünket egy példázattal világította meg: Egy faluban élt egy nagyon kedves özvegyasszony, aki szorgalmasan művelte a kertjét, mindenféle zöldséget, gyümölcsöt termesztett benne. Szokása volt, hogy délutánonként megrakta a kosarát egy kis zöldséggel, gyümölccsel és virággal, s elindult, hogy meglátogasson a faluban egy-egy rászoruló családot. Egy nap aztán szembejött vele valaki, és megszólította: „Mariska, már megint a magáét osztogatja?!” Az özvegyasszony így felelt neki: „Kedveském, én csak azt osztom tovább, amit a Jóisten nálam tett le.”
Ferenc pápáról szólva Beer Miklós elmondta, hogy a szentatya kezdettől fogva nagy figyelemmel fordul a szegények és a peremre szorulók felé, és az irgalmasság cselekedetei közé beemelte a környezet óvását is. Sokan azt várják tőle, hogy valami újabb ájtatosságot adjon a híveknek. Ám ő közvetlenül a Szentírásból meríti a gondolatait: Nézzétek az ég madarait! Nézzétek a mező liliomait! Aki éhezik, annak adj enni, mert én magam vagyok az… Nem lehet félreérteni ezeket a jól ismert szavakat.
A főpásztor így buzdította a fiatalokat: „Éleszd fel magadban Isten kegyelmét! Ne feledd, hogy a Jóisten az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. „Itt vagyunk ebben a teremtett világban, hálával megköszönjük, csodáljuk, vigyázunk rá, szeretettel megosztjuk a föld kincseit, de az örök életre készülünk. Az Úristen olyan országot készít nekünk, amelynek ez a mostani, gyönyörű teremtett világ is elővételezése csupán” – zárta beszédét Beer Miklós.
