Fotó: Márton László
Udvaros Dorottya a balatonboglári művelődési központ udvarán Mégis szép címmel mutatta be önálló estjét a Kultkikötő szervezésében, amely a Balaton-part több pontján kínált színvonalas programokat a nyáridőben. A hazai teátrumok ünnepelt sztárja – akit legutóbb az Augusztus Oklahomában című „fekete komédiában” a kaposvári Csiky Gergely Színházban láttam a gyógyszerfüggő, családját mérgező Violet szerepében – ragyogott a reflektorfényben. Különös sugárzásával, emlékeit, élményeit kaleidoszkópszerűen felelevenítve és kortárs művészek leveleit felolvasva hamar bevonta közönségét élettitkaiba. S tette mindezt kiváló zenei kísérővel, hiszen a zongoránál Silló István ült.
A másfél évtizede készülő, Vörös Róbert rendezte önálló est születésébe is beavatta a nézőket, miközben méltatlanul mellőzött, három évre börtönbe zárt édesanyjáról, Dévay Camilláról is hallottunk, aki nem titkolta: a család helyett a színházat vállalta, s így leányának a vártnál kevesebb jutott a fészekmelegből. Érdekes módon kilencven feletti édesapjáról, Udvaros Béláról, az Evangéliumi Színház alapító igazgatójáról nem ejtett szót…
Két dal között viszont sorjáztak a vallomások arról, mi az, amit egy férfi soha nem mondana el egy nőnek. Udvaros Dorottya ugyanis e kérdésre várt választ művész barátaitól, mert – mint megjegyezte – ez mindig is furdalta az oldalát. Többek között Nádas Péter, Térey János, Závada Pál s Bartis Attila küldte el levelét. Míg Bartis lírai válasszal lepte meg, addig Závada frivol szöveget adott a művésznő szájába. E sorok írója szívesen hallott volna több veretes vendéggondolatot, hiszen a levélíró a megszólítottak egy részétől nem kapott mást, csak jól-rosszul, netán humorosan papírra vetett magyarázkodást.
Az est jól válogatott zenei anyagában Brechttől és Cohentől éppúgy helyet kapott egy-egy szám, ahogy Hrutka Róberttől, Bereményitől vagy Cseh Tamástól, de butácska kuplét is énekelt a színésznő, aki bevallotta: mivel soha nem kérték ilyen feladatra, ezért közülük is válogatott. Az intimitás és a kitárulkozás izgalmas ívében végig jelen volt a pajkosság, de szívszorító vallomások és dalok is felfakadtak. Az est csúcspontját a Cseh–Bereményi-dalok adták. Most is dobol fülemben: „Arcomba vág, úgy ébredek / A fény az izzadt ágyban / Ténfergek, csavargok nélküle / Tán erre vártam // Mit se kell már itt féltenem / Tán erre vártam, ez jó nekem / Kicsusszant belőlem hirtelen / A kígyó-hűtlen, kígyó jobbik részem / Az én jobbik részem.”
Udvaros Dorottya fájdalmasan szuggesztív, a fiát (vissza)váró anya dalában éppúgy, mint Karafiáth Orsolya versfutamában, de lebilincselő akkor is, amikor arról mesél: hogy tudta Bartis megírni Nyugalom című művét, melynek Weér Rebekájában saját anyja sorsát fedezte fel a színésznő. A történet színpadi szereppel s filmdrámával lett teljes; mindkettőben – a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezésében bemutatott Anyám, Kleopátra című darabban, valamint az Alföldi Róbert rendezte Nyugalom című filmben – Udvaros játszotta Weér Rebekát, a hajdani színésznőt.
Dal és próza házasításában egy újságírósztori is elhangzik – némi malíciával. Az újságíró ugyanis a koráról faggatta a – mégis szép – színésznőt, aki egy ideig ugyan féken tartotta a zsurnaliszta iránti érzéseit, ám amikor az megkérdezte, hogy nem fél-e az öregedéstől, akkor vehemensen így felelt: „Nem félek, innentől fogva férfiszerepeket fogok játszani…”
A szúnyoginvázió ellenére is jó volt azon a csillagvirágos estén a boglári művelődési ház udvarán Udvaros Dorottya zenés-prózai inspirációjára elmerengeni művészlétről, a teremtett világ rendjéről és a bennünk élő rendetlenségről; helyünkről, szerepünkről, beteljesedett álmainkról vagy megvalósulásra váró vágyainkról. Az est láttán
Hermann Hesse gondolatai is feltörtek bennem. Narziss és Goldmund című regényében ugyanis ezt írja: „A nagyra hivatott ember mélyen elmerülhet az élet véres, mámoros kavargásában, bepiszkolhatja magát vastagon porral és vérrel, mégsem válik törpévé és közönségessé, nem öli meg magában, ami isteni, tévelyeghet sötét éjszakában, lelke szentségében mégsem lobban el az isteni fény és az alkotóerő.”
