A kötet címlapján szereplő törökkoppányi kulák beadási könyv fedlapja „hangolja” rá az olvasót a katolikust és reformátust egyaránt érintő témára: a kuláknak nyilvánítás miatt elszenvedett megbélyegzésre, az ávósok jelenlétére, a beszolgáltatás család- és léleknyomorító kényszerére, a feljelentések napi valóságára, hiszen akkoriban szomszéd, rokon, barát vagy ellenség egyaránt képes volt „felnyomni” a környezetében élőt. Sipos Imre atya Szabó Róbertné elbeszélése alapján rendkívüli érzékenységgel és személyes elemekkel gazdagítva – több alkalommal szó szerinti részletek idézésével – mutatja be az ötvenes évek egy szeletét, amelynek hatása alól, mint ahogy az kiderül, még évtizedek múltán sem szabadulhatnak az érintettek és a leszármazottak. Ennek pedig nem más az oka, mint a könyvben oly szemléletesen megrajzolt „lázadó kupeckulák” lét.
Erről a korszakról csak a történelemkönyvek lapjai mesélhetnek a mai fiataloknak, s a könyvszerkesztőkön múlik, hogy egy-egy diákoknak írt tankönyv milyen mélységig enged betekintést az egykori mindennapok keserű világába. A nagyobb területeken és az átlagosnál eredményesebben termelő magángazdákat kuláknak nyilvánította és népellenségnek tekintette a hatalom. A téeszesítés, a kollektivizálás akadályozóinak tartott társadalmi réteghez sorolták őket, és bármit megtehettek velük. Kényszermunkatáborba küldhették, pénzbírsággal sújthatták őket, lesöpörhették a padlásukat, és a legkülönfélébb megaláztatásokat követhették el velük szemben. Az is tény: a szépreményű leány és fiú származása miatt – hiába volt jeles a bizonyítványa – nem nyert felvételt a gimnáziumba.
A XX. századi kuláksorsot felvillantó, s a hetvenes éveiben járó Szabó Róbertné a családi legendáriumot szerette volna megosztani szeretteivel, közvetlen környezetével. Az elődök szövevényes amerikai szerencsepróbáját, a kijózanító somogyi valóságot, a megbélyegzettséget, idézve egy, Rákosi pajtásnak írott levelet is. Az istenhittel, reménnyel teli történetmesélés nyíltságával és elevenségével szólnak mondatai, ezért érzi úgy az olvasó: sokak sorsát osztotta meg másokkal a hajdani szépségét ma is őrző asszony, aki soha nem feledheti: Isten csak annyi terhet ró ránk, amit még elbírunk. Vallomásának különösen megindító része, amikor a rendszerváltás után visszaszerzett birtokról zacskónyi földet hintenek a nagyapa sírjára…
A Megbélyegzetten – Kuláksors a Koppány-völgyében című kötet nem megszokott előszóval indul, mivel Sipos Imre atya fontosnak tartotta, hogy kortörténeti hátteret fonjon a vallomásfüzér köré. Örvendetes, hogy tömörítve ugyan, de átfogó képet kapunk a horogkereszt elnyomását felváltó vörös csillagos évtizedekről. Arról a korról, amikor – Radnótival szólva – besúgni érdem volt, s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős. „Amikor a kulákok elleni harcot nemcsak pártfeladatként jelölték meg, hanem minden ember kötelezettségének sulykolták be.”
Történelmi közelmúltunk históriájának beszédes bizonyítéka e könyv, amely jó lenne, ha mielőbb és minél több középiskolás diák és egyetemista kezébe kerülhetne. A kuláksors megismerésén túl a fiatalok példát kapnának hazaszeretetből, kitartásból, optimizmusból, hűségből, istenhitből is. Nemcsak a törökkoppányi Szabó Róbertné vallomása felemelő, hanem az az elszántság is figyelemre méltó, amellyel Sipos Imre atya, számos monográfia és forrásértékű kiadvány szerzője viszonyul a helytörténet kincsestárához. Tudjuk jól, a helytörténet a történelem része; egy cseppben benne van az egész tenger.
A kötetben is találunk utalást arra, hogy egy-egy település lelkipásztorát őrzőnek, őrállónak küldi elöljárója a hívek közé. A miklósi szerzetesek is őrállók: valóban dicséretre méltó az a munka, amelyet évtizedek óta oly nagy alázattal és belső tűzzel végeznek. Értünk. Mindanniyunkért.
