Az identitás szó alapja az idem, melynek jelentése: ugyanaz. „Bár az ember egy életen át változik, a kihívások és a nehézségek által alakul, valahol mégis ugyanaz, egyszeri és egyedi marad” – kezdi előadását Christl Vonholdt. Identitásunkat fejlődésünk legalapvetőbb és legkorábbi néhány építőköve, a kötődés, az érintés, a bizalom megléte vagy hiánya, illetve milyensége határozza meg, vagyis mindaz, amit csecsemőként megtapasztalunk. A hatvanas években már John Bowlby brit pszichoanalitikus is kimutatta, hogy ha a szülő és a gyermek közötti kötődés bizonytalan, akkor zavarok keletkezhetnek a személyiségben, azaz a későbbiek szempontjából fontos, hogy a babák megéljék az intim kapcsolatot az édesanyjukkal. „A kötődési szükséglet a táplálkozásival egyenrangú” – emlékeztet Vonholdt, aki szerint a gyermek a kötődés által tesz szert az önmagára vonatkozó első tudásra, avagy a magidentitásra, a létezés, a jóllét tapasztalatára: arra az érzésre, hogy jó, hogy vagyok, szabad léteznem, és ezért nem kell teljesítenem. A magidentitás fejlődése szempontjából fontos a ráhangolódás: hogy a szülők visszatükrözzék mindazt, amit a gyermek mutat. Ennek üzenete, hogy nem vagy egyedül, értelek, nem vagy kiszolgáltatott, segítek neked. „Így fejlődhet ki az egészséges személyiség – mondja Vonholdt. – Az embernek szüksége van a másikra ahhoz, hogy önmagát megtalálja.”
Friedrich Hebbel német költő gondolata összefoglalja mindezt: „A szemedben oly csodálatosnak tűnve láttam magam megszületni.” Nem jó, ha az édesanya stresszel, szorong, depressziós, mert akkor nem alakulhat ki biztos kötődés. „Akarták, hogy megszülessek? Szeretnek engem? Lehetek olyan, amilyen vagyok?” – ilyenkor ezek a kérdések merülhetnek fel a gyerekben. A kötődési zavarok súlyos traumát okozhatnak. Ha az édesanya nincs megfelelően jelen a kapcsolatban, nem fogadja jól a gyerek jelzéseit, az oda vezethet, hogy a kicsi elkezdi szégyellni az érzéseit, és nem hisz majd nekik. Ürességet érezhet, amit később esetleg alkohollal, droggal, szexszel vagy függőségen alapuló kapcsolatokkal tölt be, és depresszióssá válhat, kisebbségi érzése alakulhat ki. „De persze nem ezek határozzák meg az embert – szögezi le a kutató –, arra azonban hatással lehetnek, hogy a jövőben milyen mintákat adunk át a saját gyermekeinknek.”
És nem feledkezhetünk meg az édesapáról sem, aki a gyermek első életéve után jut igazán szerephez. Ekkor kezd el kifejlődni a nemi identitás, és ha az apa nincs stabilan jelen a kicsi mellett, akkor homoszexualitás alakulhat ki a gyerekben. „Az apa elvisz az anyától, hogy aztán eljuthassak önmagamhoz, végül a világhoz” – mondja Vonholdt. Mivel a kisfiúk érzik, hogy mások, mint az anyjuk, szükségük van az apjukkal való kapcsolatra, és persze kalandokra, játékokra, így alakulhat ki a férfiasságuk. Ám az apa a kislányának is segít nőiessége kibontásában, úgy, hogy azt közvetíti számára: különleges vagy, értékellek téged. Azok a lányok, akik édesapa nélkül nőttek fel, távolságtartók lehetnek a másik nemmel szemben, esetleg tinédzserként teherbe esnek, és gyakran kételkednek a szerethetőségükben. Azok a fiúk pedig, akik gyermekként nélkülözték az apjukat, később agresszívvá válhatnak, esetleg bűntényeket követnek el, nemritkán otthagyják az iskolát, felnőttként munkanélküliek lesznek, esetleg baleseteket okoznak, drogokhoz és alkoholhoz nyúlnak, és kötődési gondokkal küzdhetnek a kapcsolataikban. „Persze nem létezik tökéletes család meg szülő, de mindent meg kell tennünk – vallja az előadó –, és ott vannak azok az emberek, például a nagyszülők, tanárok, egyházi személyek, akik esetleg segíthetnek.”
Megtörténhet, hogy pszichoszexuális fejlődésük során a gyerekek és a fiatalok elbizonytalanodnak nemi identitásukban: homoszexuális és biszexuális érzelmek alakulhatnak ki bennük, vagy akár transzneműség, transzszexualitás jelentkezhet náluk. „Nincs tudományos munka, amely bizonyítaná, hogy a homoszexualitás velünk született lenne, senki sem tudta még megadni a homoszexualitás biológiai, genetikai okát” – mondja Vonholdt. Az ikerkutatások ellenben azt mutatták ki, hogy ha az egyik gyerek homoszexuális, annak valószínűsége, hogy a másik is az lesz, mindössze tíz-tizenkét százalék. A kutató Paul és Frank példáját mondja el: Paul gyengécske volt, sokat betegeskedett, édesanyja ezért a széltől is óvta, mindig a szoknyája mellett tartotta. Ikertestvére, Frank életerős gyerek volt, aki sokat játszott az édesapjával, és mindenféle kisfiús csínytevésben benne volt. Míg Frank heteroszexuális lett, addig Paul homoszexuális. „Az első négy életévben különösen is szükség van az apához való kötődésre, különben a kisfiú képtelen lesz kialakítani a saját férfiasságát, és mindenütt ezt fogja keresni” – jelenti ki Vonholdt, aki egy férfi példáját is elmeséli. Ez a férfi úgy döntött, hogy nem akar tovább homoszexuális lenni, és terapeutához fordult. „Mi volt az első homoszexuális élménye?” – kérdezte a terapeuta. A férfi azt mesélte el, hogy gyerekként az uszoda zuhanyzójában meglátott egy férfit, és arra gondolt: „Olyan akarok lenni, mint ő.”
Tehát ahhoz, hogy egy gyerek a nemi identitását megtalálja, először is az anyához való biztos kötődésre van szükség, majd arra, hogy az anya a gyereket el tudja engedni, és az apja megfelelően foglalkozzon vele. Ha az apa nem törődik a fiával, a gyerek számára a férfiasság korántsem lesz fontos. Egy kutatásban homo szexuális férfiakat kérdeztek az apjukkal való kapcsolatukról, és szinte mindegyikük azt mondta: nem volt jó a viszonyuk, és közös kalandokban sem volt részük. „A legtöbb megkérdezett homoszexuális férfi gyermekkorát lelki sérülések határozták meg. Sokak számára a homoszexualitás trauma elleni védekezés lehetett – fejti ki Vonholdt. – Általában az az érzés húzódik meg a háttérben, hogy nem vagyok elég, ezért az ilyen férfi idealizált önmagát kezdi el keresni.” Ha a fiú nem tud azonosulni apjával és az apja világával, elszakadhat a férfiasságától és a saját testétől, később a játszótársaitól is. A pubertás ideje alatt számára az egzotikus erotikussá válik, vagyis amíg a legtöbb fiú számára a lányok lesznek izgalmasak, addig az ő számára a fiúk, hiszen számára a saját neme lesz titokzatos. „Ha együtt focizunk, nem is vonzanak szexuálisan a fiúk, de ha úgy érzem, hogy kirekesztenek, felerősödnek ezek a furcsa érzések” – vallotta egy kamasz, aki ambivalens saját szexuális érzéseiben. Egyes kutatók szerint nincs olyan homoszexuális férfi, akinek ne lennének komoly sérülései a férfiakkal való kapcsolataiban.
„Bár féltünk a férfiaktól, vágytunk az elismerésükre – mondják homoszexuálisok. – Irigységünkből vágy lett, olyanok akartunk lenni, mint ők, az ő világukhoz akartunk tartozni, és így lettek a férfiak a szexuális vágyaink tárgyai.” Vonholdt szerint az ilyen esetekben a homoszexualitás nem más, mint az a viselkedés, amelynek során a férfiak önmagukat keresik: „A homoszexualitás az elveszett férfiúság utáni kutatás, nem valódi identitás, csupán az érzelmi sérülések elrejtését szolgálja.” A homoszexuális vonzalmakkal való azonosulás az úgynevezett coming out: én igenis ez és ez vagyok. Minél korábban megtörténik ez az azonosulás, felvállalt identitásként annál inkább meghatározza a személy szexuális fejlődését. Pedig a személyiség érése során sok esetben maguktól csökkennének vagy elmúlnának ezek a vonzalmak. Statisztikák szerint a homoszexuális fiúk nagyobb arányban vannak túl tizennégy-tizennyolc éves korukra az első közösülésen, mint a heteroszexuálisak, sokkal többjüket bántalmazták, és többen nyúlnak alkoholhoz, droghoz, illetve sokkal nagyobb számban kíséreltek meg öngyilkosságot. Beszédes, hogy a homoszexuális férfiak több mint negyvenöt százalékának és a leszbikus nők több mint húsz százalékának kellett átélnie gyermek- vagy fiatalkorában homoszexuális jellegű szexuális bántalmazást. Ez a szám a heteroszexuális férfiaknál alig hét, a heteroszexuális nőknél alig egy százalék. Az is jellemző, hogy az AIDS-esek hetven százaléka is a homoszexuálisok közül kerül ki. Továbbá ők azok, akik inkább szenvednek súlyos depresszióban, és nyúlnak különféle tudatmódosító szerekhez. Sokatmondó, hogy a homoszexuális férfiak nyolcszor gyakrabban követnek el öngyilkosságot a párkapcsolatukban, mint a heteroszexuális férfiak a házasságukban.
Vonholdt azt állítja, hogy a legtöbb fiatal, aki tizenhat éves korában úgy érzi, hogy homoszexuális lett, huszonkét éves korára kinövi ezt, és heteroszexuálissá válik: „Huszonötször nagyobb a valószínűsége annak, hogy a homo- vagy biszexualitás a heteroszexualitás irányába változik, mint fordítva, vagyis azt tanácsolom, várd ki a végét, még ne döntsd el, hogy homoszexuális vagy.” Egy nős férfi, aki valaha homoszexuális volt, így nyilatkozott: „A homoszexuális agenda befolyásától való megszabadulás volt életem legszebb és legfelszabadítóbb élménye.” Kutatások szerint a korai nemi identitászavar hat-nyolc százalékban vezet transzszexualitáshoz, hatvannyolcvan százalékban homoszexualitáshoz, és húsz-harminc százalékban heteroszexualitáshoz, vagyis sokszor spontán megoldódik. Egyszer egy nő, aki mindig is férfi akart lenni, átoperáltatta magát, ám később azt mondta, megbánta. „Anyám mesélte, hogy amikor terhes lett velem, azt kívánta, bárcsak halnék meg ott, a hasában.” A transzszexuális emberekre jellemző, hogy elutasítják magukat, főleg a testüket, szoronganak, dühösek, depressziósak, és öngyilkossági kísérleteik vannak. „Ám az identitászavarban szenvedők csupán boldogtalanok, akik úgy vélik, ha a másik nemhez tartoznának, boldogabbak lennének, és mások is elfogadnák őket, vagyis nincs önbizalmuk” – mondja Vonholdt, hangsúlyozva: „A gyermekkori nemi identitászavar megváltoztatható jelenség, pubertáskorban esetleg magától is elmúlik. Kérdés, hogy milyen emberkép alapján bátorítunk egy-egy érintett gyermeket. Az embernek teste van, és az identitás a testben gyökerezik, a test pedig a heteroszexualitásra mutat. Nem a szerep és a nemi sztereotípia az, ami identitást ad. Autentikus férfiakra és valódi nőkre van szükség, akik kicsalogatják a gyerekből az egyszeri fiút és lányt. Mert kizárólag a másik által érthetjük meg magunkat, a nő a férfi, a férfi a nő által, végső soron pedig mindnyájan Isten által.”
Érdekességek
Kutatók kiderítették, hogy azok a gyerekek, akiket kétéves koruk előtt bölcsődébe adnak, hajlamosabbak a stresszre, ami később akár depresszióhoz, betegségekhez, nikotin-, drog- és alkoholfüggőséghez, esetleg öngyilkossághoz is vezethet.
Egyetlen tanulmány sem bizonyítja, hogy a homoszexuális szülők ugyanolyan közeget tudnának biztosítani a gyermekük számára, mint a heteroszexuálisak. Ugyanakkor több tanulmány is alátámasztja, hogy a homoszexuális szülőknél nevelkedő gyerekeknél kétszer gyakrabban jelentkeznek érzelmi problémák.
Gyermekrajzok
Egy nemi identitászavarban szenvedő nyolcéves kisfiúnak azt mondták, rajzoljon fiút és lányt. Rajzolt egy óriási királylányt és mellé egy aprócska királyfit – királylányruhában. Azt mondta, nem tud fiút rajzolni, mert nem tudja, hogyan kell nadrágot rajzolni. Egy nemi identitászavaros tizenegy éves lány pedig súlyemelőt rajzolt, amikor megkérték, rajzolja le, milyen lesz felnőttként. „Ilyen szeretnék lenni, hogy elég erős legyek, és megvédjem anyát, hogy senki ne bánthassa” – magyarázta.
