– Milyen tulajdonságokat, készségeket képes ez a tevékenység kialakítani vagy megerősíteni?
– Célunk, hogy mindenki, aki elhagyja az iskolát, másokért élő ember legyen. Ez az intézményünk küldetésnyilatkozatában is szerepel. A szeretetszolgálat segítőkészségre, türelemre, empátiára és odaadásra nevel. Kialakítja a diákokban a másik emberre való odafigyelés képességét, ráirányítja a figyelmüket a környezet tisztaságának és rendjének fontosságára. Közben a világképük is tágul. Megérezhetik az adás örömét, és megtanulhatják az elfogadás képességét. Azok, akik esetleg a tanulásban gyengébbek, a szolgálat során megmutathatják a társaiknak, hogy jó emberek. Képességfejlesztésről van szó, ezért elsősorban nem az a cél, hogy megismerjék a rászorulók életét, hanem az, hogy egy adott helyzetben feltalálják magukat.
– Hogyan folyik a jezsuita gimnáziumban a közösségi szolgálat?
– Programunk – melyet tizenkét évvel ezelőtt indítottunk el – a kilencedikeseknek kötelező, de az idősebbek is tovább végezhetik, ekkor már önkéntesként. Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a szeretetszolgálat személyes kapcsolatra épül. Két személy közötti kötelék alakíthatja ki azokat a készségeket, melyekről a fentiekben szó volt. Egy olyan rendszert igyekeztünk létrehozni, amelyben a szolgálat hosszan tartó, rend szeres feladatvállalás lehet. Ez hét hónapon át heti legalább egy óra elfoglaltságot jelent a diákok számára. A feladatoknak négy típusa van. Egyrészt kisgyerekekkel foglalkozhatnak. Három óvodával alakítottunk ki kapcsolatot, ahol az ebéd utáni időszakban lehetnek együtt a gyerekekkel a fiatalok. Ez nem szociális munka. Itt inkább arról van szó, hogy egy mindennapos helyzetben hogyan állja meg a helyét valaki. Más jellegű feladat, hogy tanulási nehézségekkel küzdő gyereket segítenek az egyik lakótelepi iskolában. Ezenkívül fogyatékkal élő fiatalokkal is foglalkozhatnak diákjaink. Két intézménnyel vagyunk kapcsolatban, ahol a helyi programban tánc- és színházterápiában vesznek részt a tanulóink. A legnagyobb terület azonban az idősgondozás. Három öregotthonba is járnak a gyerekek. Itt még fontosabb a személyes kapcsolat, vagyis nem általában valakihez, hanem Laci bácsihoz vagy Erzsi nénihez mennek segíteni. De nemcsak az intézményekben van szükség erre a munkára. Az elmúlt évben tíz idős ember volt, akinek a lakótelepen segítettek diákjaink. Itt nem csupán a gondozás, bevásárlás a feladat, hanem az is, hogy egy kicsit elbeszélgessenek azokkal, akik ezt igénylik.
– A törvény értelmező rendelkezése említi e tevékenység pedagógiai feldolgozását. Mit kell ez alatt érteni?
– Mivel tudatosan indítottuk ezt a programot, ezért természetesen lehetőséget teremtünk a tapasztalatok meg – beszélésére is. A Köznevelési Törvény értelmében a közösségi szolgálat ötven órájából tízet elméleti foglalkozásra lehet fordítani. Nálunk harminc óra szolgálat mellé tizenöt-húsz óra előkészület és feldolgozás társul. Itt – kiscsoportos formában – együtt gondolkozunk a diákokkal arról, hogy miért van szükség erre a tevékenységre. Ezen kívül a már végzett diákok is elmondják az élményeiket. Év közben esetmegbeszélésekre is sort kerítünk. A fiatalok önállóan végzik a választott fel adatukat, de a vezetőknek és a szülőknek is lényeges szerepük van abban, hogy a diákok munkáját folyamatosan segítsék és nyomon kövessék.
– Van a társadalom részéről befogadókészség? Amerikában hagyománya van az önkéntességnek, nálunk viszont az „ingyenmunka” esetleg még mindig rossz emlékeket hívhat elő…
– Az élet rendkívül sok területén jelen kellene lennie az önkéntességnek. Nemcsak fiatalok, de még aktív nyugdíjasok is végezhetik, például hospice szolgálatban. Az iskolák akkor tehetnek sokat a népszerűsítésért, ha a szülőket is be tudják vonni ebbe a tevékenységbe. Ha az intézmények jó feladatokat kínálnak a tanulóknak, ha az igazgatók megtalálják a megfelelő embereket az együttműködésre, akkor a gyerekek is lelkesen fognak hozzáállni a másokért végzett munkához. A jó példák pedig a társadalmi felelősségvállalást is elmozdíthatják a helyes irányba.
Dudás Klára:
A három évvel idősebb nővérem már mesélt nekem a szolgálat tapasztalatairól. Úgy láttam, hogy nagyon élvezi. Talán ennek is köszönhető, hogy én már hetedikben elkezdtem. Balázs bácsi említette egyszer az osztálynak, hogy megüresedett egy hely, ezért lenne lehetőség segíteni valakinek. Beosztottuk, hogy hetente ki fog menni, és párosával jártunk egy néninek ebédet hordani. A következő évben vakokkal foglalkoztam. Később roma gyerekeknek és egy idős néninek segítettem. Sok mindent tanultam a közösségi szolgálat során. Ezek közül talán az a legfontosabb, hogy érzékenyebb lettem a szociális kérdések iránt. Ha fogyatékos embert látok, akkor nem ijedek meg, nem nézek másfelé, hanem nyitottan tudok felé fordulni. De ugyanígy vagyok az idősekkel is. Jobban megértem a problémáikat. Lehet, hogy később ezeket a tapasztalatokat a saját szüleimnél, nagyszüleimnél kell majd hasznosítanom. A szeretetszolgálat során olyan élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg, amelyekkel más módon nem találkoznánk. Sokszor előfordult, hogy olyan személyes kapcsolat alakult ki az évek során a diákok és a segítségre szoruló között, hogy később, amikor már nem volt kötelező, akkor is jártak hozzá segíteni.
Velkey Klára:
Mivel a nyolcosztályos gimnáziumunkban a nagyok végezték ezt a feladatot, ezért minden kisebb gyerek várta már, hogy mikor kerülhet sorra ő is. Bennem legalábbis nagy várakozás volt ezzel a feladattal kapcsolatban. Az én szolgálatom sem egy évig tartott, mert egészen tizenkettedikes koromig egy vak bácsinak hordtam az ebédet. Az ő mindennapjait látva – hogyan közlekedik, hogyan takarít – nagyfokú tisztelet alakult ki bennem. Tizediktől kezdve pedig a közeli általános iskolában egy kislánynak segítettem a tanulásban. Úgy érzem, hogy itt elsősorban a felelősségérzet erősödött bennem, hiszen tőlem is függött, hogy ő hogyan fog majd az iskolában teljesíteni. Fontos eredménye volt ennek a munkának, hogy most már van merszem odalépni a rászorulóhoz. Mivel mi is kettesével jártunk segíteni, ezért azt is meg kellett tanulnunk, hogy miként szervezzük meg hétről hétre a szolgálatot. Az, hogy minden héten menni kellett, rendszerességre is tanított. Tudtuk, hogy az a néni vagy bácsi számít ránk. Lehet, hogy ha nem mentünk volna, aznap nem tudott volna mit enni.
