Csillag-történelem
A parancsnoki épületből megyünk át a tulajdonképpeni Csillagba, amelynek építése Wágner Gyula tervei alapján 1883-ban kezdődött el. Háromemeletes, négy épületszárnyas, körfolyosós börtönt építettek, amelynek alaprajza csillagot formáz. Innen a neve is. Mellesleg az első, csillag alakú intézet Philadelphiában épült, szerkezetének az volt a lényege, hogy középen állva az épület minden szárnyát be lehetett látni. A Csillag folyosói egy üvegtetős csarnokban érnek össze, a folyosó szintjeit acélsodrony választja el. Legfelül, minden emeletről láthatóan pedig ott a falon a kereszt. Néhány fogvatartott kenyérrel teli kosarat visz, mások sétára indulnak, és akad, aki a „Kiétkeztetés” nevű börtönboltnál áll sorba. Őrök mindenütt.
Nagyjából ezerhatszáz fogvatartott tölti büntetését a Szegedi Fegyház és Börtön három objektumában, nevelésük és őrzésük hétszáz ember feladata. Az első rabok 1885 januárjában érkeztek a börtönbe, amely elsősorban köztörvényes bűnözők fogva tartására épült, bár a történelem folyamán többször őriztek itt politikai foglyokat is. Ha amerikai börtönfilmek által ismerkedünk a börtöntársadalommal, idehaza is szekrényhátú fegyenceket képzelünk el, és habár tényleg vannak agyontetovált, kigyúrt fiúk, mégsem ez a legjellemzőbb.
A fogvatartottak napi sétára mennek, és mintegy nyolcvan százalékuk dolgozik. „Mindenki, kivéve, aki személyisége, egészségi állapota miatt nem alkalmas, vagy veszélyt jelentene az intézet működésére” – mondja Tikász Sándor dandártábornok, a börtön parancsnoka. Van, aki a mezőgazdaságban dolgozik, növényeket termeszt, állatokat tenyészt, és van, aki a börtön fenntartásában segít, szakácsként, festőként, kőművesként, de sokan az ipari parkban dolgoznak, például kórházi ágyakat szerelnek. Munkájukért a minimálbér egyharmadát kapják. Az étkeztetés a zárkájukban történik, ki is van írva a súlyos vaspántos ajtókra, ki milyen étrenden van, és az is, hogy az adott zárka dohányzó-e vagy sem.
Fekvő nyolcasok körlete
Az intézet vezetőjét a szegedi szigorról kérdezem. „Nem tudom értelmezni, amikor azt mondják, hogy ez a legkeményebb börtön – válaszolja. – Ugyanolyan szabályok szerint működünk, mint a többi, és nincs olyan szabály, hogy azzal, aki súlyos bűncselekményt követett el, keményebben kell bánni.” Ám van itt egy körlet, ahol mégiscsak sajátos szabályok élnek. HSR – ez a felirat olvasható a harmadik emeleti fehér ajtón. Jelentése: Hosszúidős Speciális Rezsim. Itt őrzik a legtöbb tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltet.
Huszonhárom fogvatartott tehát a jelenlegi törvények szerint élete végéig zárt falak között tölti az életét „Fekvő nyolcas” – így hívják egymás között az elítéltek az életfogytosokat, hisz ez a végtelen jele. Különlegesen őrzött részlegen tartják fogva őket, egy- és kétszemélyes zárkákban, meghatározott életrendben. Külön sétaudvaruk és közösségi helyiségük van. Csocsózhatnak, pingpongozhatnak, és főzhetnek is, például lecsót vagy paprikás krumplit. Vannak, akik növényeket nevelnek, és tengerimalacot gondoznak. Ez speciális terápia számukra. „Sokkal több törődést igényelnek ezek a fogvatartottak, és a legfontosabb, hogy tartalmasan töltsék el a szabadságvesztésüket” – fejti ki az intézetparancsnok, aki szerint a kedvezmények megvonása hatékonyabb, mint a tiltás. A zárkájukban ugyan, de ők is dolgozhatnak, dobozt hajtogatnak vagy zacskót ragasztanak.
2005-ben adták át a Csillagban ezt a sajátos körletet. A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés pedig 1999 márciusa óta létezik, Magyarországon ez a legsúlyosabb büntetés, és Európában még Angliában és Svájcban van ilyen. Az első tényleges életfogytos Boi Gyula volt, akit 2000-ben családja kiirtása miatt ítéltek el. Magyarországon 1990-ben törölték el a halálbüntetést. Ám a kilencvenes évek bűncselekményei miatt az emberek szinte kierőszakolták, hogy emeljenek be a Büntető törvénykönyvbe olyan paragrafust, amely végleg kizárja a társadalomból a veszedelmes bűnözőket. Így született meg az úgynevezett TÉSZ (tényleges életfogytiglani szabadságvesztés), ami abban különbözik az életfogytiglani büntetéstől, hogy egyáltalán nem vizsgálhatják az elítéltek feltételes szabadlábra helyezésének lehetőségét.
Élni akar az élet
Majzik Mátyás diakónus, a szegedi fegyház egykori vezető lelkésze (egyébként a Mécses Szeretetszolgálat megalapítója) azt mondta a tényleges életfogytiglannal kapcsolatban: csak a papnak van esélye arra, hogy az örök életről beszélve meggyőzze a rabot arról, hogy van értelme a földi létnek. Juhász Tibor osztályvezető, pécsi egyházmegyés pap, a jelenlegi börtönlelkész is hasonlóan gondolkodik. Vele a kápolnában találkozunk, amely egy szinten van a HSRkörlettel. Ez az egyetlen magyar börtönkápolna, amelyben Oltáriszentséget őriznek. „Nem adják fel, mert tudják, hogy aki feladja, az nem sokáig marad meg, egyszerűen belehal a börtönlétbe” – mondja az atya, aki egyénileg foglalkozik a HSR lakóival. Ők maguk kérhetik ezt. „Általában abban bíznak, hogy majd változnak a jogszabályok, és egyszer kikerülnek innen – meséli az atya. – Tényleg a remény hal meg utoljára, csak nézek, hogy az élet él és élni akar még a börtönben is, és hihetetlen, hogy ezek a többszörös gyilkosok micsoda szeretettel gondozzák az állataikat.” Tibor atya szerint a többiek nem nézik le a TÉSZ-eseket, mert ők is hasonló bűncselekmények miatt kerültek be, csak kevesebbet kaptak. Kizárólag azokat ítélik el és közösítik ki, akik gyerekeket bántalmaztak.
Érdekes, hogy aki életfogytiglani szabadságvesztésből szabadul, könnyebben illeszkedik be a társadalomba, és kevésbé lesz visszaeső, mint az, aki rövidebb időt tölt börtönben. A parancsnok elmondta, hogy az utógondozás már az intézmény falai között elindul, személyiségfejlesztő tréningeket, szakképzéseket tartanak a fogvatartottaknak, és például azt is megtanítják nekik, hogyan kell önéletrajzot írni. Nevelő, pedagógus, pszichológus és lelkiatya együtt foglalkozik velük. De nem csak katolikus pap van a Csillagban, más felekezetű fogvatartottakhoz is bejárnak a lelkészeik. Mindennap van szentmise (vasárnap és ünnepeken Vígh Andrea több mint tíz éve kántorként szolgál) és egyéni lelkigondozás. Ilyenkor vallási kilépőkártyát kapnak a rabok. Időnként családi beszélőket és istentiszteleteket is tartanak nekik, és közel harmincan vannak azok, akik hitük elmélyítésére felsőfokú tanulmányokat folytatnak.
Bűnösök, de nem bűnözők
Nagyon készülnek a húsvétra: nagypénteken a helyi taizéi ifjúsági közösséggel keresztutat és passiót végeznek, és a vigíliát is ünneplik. „Intézted már a gyertyákat, Robi?” – kérdezi az atya az egyik fogvatartottat. Jakab Róbert az egyik sekrestyés, és ő az, aki a legrégebben jár a kápolnába, már tizenkét éve. Itt volt a szentelésén is, azért jött, hogy jobban megismerje Isten igéjét. „Ahogy jártam fel, megfogta a lelkemet – meséli. – Szeretek idejárni, mert itt megnyugodhatok, és meghallgathatok másokat. Mindent megosztunk egymással, megbeszéljük a dolgokat, és segítünk a másiknak, igaz, csak lelkileg tudunk.” Robi nyolcszemélyes zárkában él, ott is imádkozik, sőt van egy kis szentélye is. „Tiszteletben tartják a zárkatársaim, nincs gondom belőle” – mondja. Volt, aki látva, hogy imádkozik, ment vele a kápolnába. S arra is akadt példa, hogy elbeszélgetett a hitről az egyik társával, aki történetesen Jehova tanúja.
Gyenei Róbert csak néhány hónapja csatlakozott a közösséghez, nemrég került börtönbe. Mivel kint is vallásos volt, bent rögtön kereste a hit gyakorlásának lehetőségét. Mit gondolnak, hit nélkül ki lehet bírni idebent? – kérdezem. „Szerintem nem” – válaszolja az egyik rab. „Nem, biztos, hogy nem” – erősíti meg a másik. „Nagyítéletem, élet fogyt harminc évem van, így csak a hit segíthet” – mondja Gyenei, aki abban bízik, hogy levesznek az ítéletéből. „Nem fogok kétségbe esni, ha nem, mert úgy vagyok vele, hogy rosszabb is lehetne, hiszen másodfokon rám is megkérték a tényleges életfogytot. Megköszöntem Istennek, mikor nem az lett.” Hogyan kerülhet az ember olyan helyzetbe, hogy ilyen súlyos bűncselekményt kövessen el? – teszem fel a kérdést. „Ahhoz, hogy ilyesmire képes legyen, hogy embert öljön, nagy traumának kell érnie” – véli. Mint mondja, ő a gyermekét nézte. „Mikor az ügyvédem megzsarolt, és azt mondta, hogy elintézi, hogy ne láthassam a kislányomat, elborult az agyam. Ott volt egy balta, de csak az első ütésre emlékszem, és aztán arra, hogy térdelek az áldozat mellett. Utólag mondták, hogy tizenhatszor sújtottam le.” Ez 2011 februárjában történt, de a férfit csak augusztusban fogták el. „Mit érzett közben?” – „Rettegtem.”
„Nekem úgy volt az egész, hogy éjszaka felhívott a két öcsém, hogy vigyem el őket egy szórakozóhelyre – meséli a másik Robi. – Mondta az élettársam, hogy ne menjek sehova, mégis elmentem. A tesóm kivitte az egyik gyerek barátnőjét, és csak azt vettük észre, hogy követik. Nem tudom, hogy került a kezembe a kés, én nem akartam megszúrni senkit, sötét volt, szaladt felém a gyerek, beleszaladt a késbe. A poén, hogy én hívtam ki a rendőröket meg a mentőket, szóval magamra, és mondták, hogy ha nem húzom ki a kést, élve maradt volna.” A férfi visszaeső volt, így ő is harminc évet kapott. Azt mondja, nem volt szándékában, hogy öljön, és nagyon megbánta, amit tett. Családja is megbocsátott neki, minden hónapban mennek beszélőre. Gyenei mellett is ott állnak a családtagjai, az édesanyja, a volt párja, annak a kisfia és a közös kislányuk. Egyébként ő is visszaeső, ült már Tökölön, és ő is megbánt mindent. A két férfi egyetért abban, hogy a bezártságot a legnehezebb elviselni a börtönben. Nemcsak a kápolnába járnak, hanem iskolába is: az egyikük kilencedik, a másikuk tizenegyedik osztályba. Ha kikerülnek, az idejüket a családjuknak fogják szentelni. „Kint majd elmegyek templomba dolgozni, ugyanígy sekrestyésnek vagy bárminek. Mindegy az, mennyit keresek, csak ott legyek Isten mellett. Nem akarok már bűncselekményt elkövetni meg börtönbe kerülni, és abba a faluba meg közösségbe se akarok visszamenni, ahonnan származom. Más ember akarok lenni” – mondja Robi.
Azt mondta: apa
Mielőtt elköszönünk, büszkén újságolják, hogy leszoktak a cigiről. „Egy hete nem gyújtottam rá, pedig tizenhárom éves koromtól dohányoztam” – árulja el Gyenei, akinek gyomorfekélye van, úgyhogy vigyáznia kell magára, ezért mindig megy a sétára, és próbál egészségesen táplálkozni. „Két dolog van, amire figyelned kell a börtönben – vallja –, az egyik az egészséged, a másik a lelked.” S van valami, amiért a férfi most sokat imádkozik. Kapott egy levelet, amiben azt írják: lehet, hogy négyéves kislánya autista, mert még nem szólalt meg. Nem lehet, hogy az ijedségtől? – kérdezem. „Lehet, remélem, mert a múltkor, amikor beszéltünk telefonon, azt már tudta mondani, hogy apa.” Egyéves volt a kicsi, mikor édesapját börtönbe csukták, és harmincéves nő lesz, amikor kiengedik. Robi 2041-re van kiírva.
Fotó: Kissimon István
Emberi jogi egyezményt sért a tényleges? Friss a hír, hogy az Alkotmánybíróság döntését kéri a Szegedi Ítélőtábla egy hármas gyilkosság elkövetésével vádolt férfi ügyében. A vádlott védője ugyanis rámutatott: az olyan életfogytig tartó büntetés kiszabása, amelyben nem vizsgálható a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége, az Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütközik. Ezt Magyarország 1993-ban elfogadta, így rendelkezései itthon is kötelezők. A vádlott ügyének tárgyalását az ítélőtábla felfüggeszti, és megvárja az Alkotmánybíróság döntését. A férfi a vád szerint két férfit agyonlőtt, és egy nőt halálra vert, majd elásta a holttestüket.
