Fotó: Lambert Attila
Az impozáns rákospalotai templom adottságai, a helyi közösség vállalása és Erdő Péter bíboros, prímás támogatása az alapja annak az országos találkozónak, amely immár tizedik alkalommal valósult meg. A Magyarok Nagyasszonyának szentelt hazai templomokhoz tartozó hívő közösségekből idén több százan jöttek el a jubileumi rendezvényre, ahol zenei áhítatokon, rózsafüzér-imádságokon, szentmisén vehettek részt, és meghallgathatták Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadását a Szűzanya tiszteletéről.
A szentmise elején a plébániák képviseletében ajándékot adtak át a főcelebráns bíborosnak, aki egyúttal a találkozók fővédnöke, s aki kezdettől szorgalmazta, hogy az OMNT közösségei „legyenek egyek az imádságban és a szeretetben”. Erdő Péter a homíliájában arról beszélt, mit jelent az, hogy Mária népe vagyunk. – A Boldogságos Szűz Máriát a művészet és az irodalom már évszázadok óta hazánk pártfogójaként említi, a hívő emberek pedig mint hazánk védasszonyához könyörögnek hozzá – kezdte szentbeszédét a bíboros. – Pázmány Péter az imádságoskönyvében a Szűzanyához fordulva kéri, hogy szabadítsa meg és vezesse az igaz hitre a rábízott magyarokat. A XVIII. században pedig elterjedt a Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátronánk kezdetű ének, amely szinte a nemzeti himnusz szerepét töltötte be. Esterházy Pál nádor is meg volt győződve arról, hogy Szűz Mária közbenjárása végigkíséri népünk történetét. Harmonia caelestis című munkájában külön imádságot találunk a Magyarok Nagyasszonyához. Felajánló imáját – modernebb változatban – minden évben augusztus 20-án ünnepélyesen megismételjük. De a Magyarok Nagyasszonya elnevezés megtalálható már abban az 1661-ben megjelent munkában is, amely a máriavölgyi kegyhelyen történt csodás gyógyulásokat gyűjti egybe. A török alóli felszabadulást pedig, különösen Buda visszafoglalását (1686) és a zentai csatában aratott győzelmet, egyértelműen a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásának tulajdonították. Ezért I. Lipót császár és király hazánkat 1693-ban ismét felajánlotta Szűz Máriának, követve ezzel Szent István példáját. Lipót király pénzein is megjelenik a Szűzanya mint Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, Magyarország Pártfogója. Így jutunk el ahhoz a bensőséges kapcsolathoz, amely a Magyarok Nagyasszonya és a bűn nélkül fogantatott Szűzanya tisztelete között fennáll.
Erdő Péter arról is beszélt, hogy Szűz Mária nem csak a Magyarok Nagyasszonya. A körülöttünk élő keresztény nemzetek is – ha szabad így neveznünk őket – mind édesanyjukként, nagyasszonyukként tisztelik. Bár manapság sokan nem gondolnak a hitre vagy kultúránk keresztény gyökereire, azért a közösségek hagyományaiban és a valóban hívő emberek szívében tovább él Szűz Mária tisztelete. Megtalálhatjuk ezt az osztrákok, a szlovákok, a lengyelek, a csehek és a körülöttünk élő többi nép körében is. A katolikus népek és az ortodoxok szerte a világon pártfogójukként tisztelik Szűz Máriát. És rendben is van ez így, mert egy anyának sok gyermeke lehet, ám egy-egy gyereknek csak egy édesanyja van. Kizárólagos és különleges kapcsolat az, ami közösségként is Máriához fűz minket. De nem úgy kizárólagos, hogy más népeket kizár belőle, hanem úgy, hogy ráébreszt bennünket: egyetlen égi édesanyánk van, Szűz Mária.
Beszéde végén a bíboros hangsúlyozta: Mindezt el kell mélyítenünk magunkban, hiszen katolicizmusunk nem pusztán kulturális tény, hanem egy életre szóló, személyes vallási meggyőződés. Így találunk vissza a Szűzanyához, aki mindnyájunk édesanyja.
A bíboros a szentmise végén is szólt az egybegyűltekhez: „Fontos, hogy olyan közösségnek érezhetjük magunkat, amelynek egy az Édesanyja. Ennek örömét, erejét, bizakodását vigyük haza magunkkal, mert nap mint nap szükségünk van arra, hogy átéljük és éljük is ezt a közösséget.”A szentmisét agapé követte, majd zenei áhítat a helyi – több évtizede fennálló – kórus közreműködésével. Ezután következett Eperjes Károly előadása. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész profetikus színészi előadásában költői asszociációk és teológiai igazságok váltakoztak az Isten misztériumára figyelő hívő szemével egybelátott rendben. Az előadás mozaikszerűen épült fel a Szűzanya személye, az Eucharisztia, magyarságunk és megmaradásunk nagy témáiból.
„Az első élő tabernákulum a Szűzanya” – kezdte Eperjes Károly, és megvallotta, mióta megváltozott az élete, napi áldozóvá vált, s a Szűzanyát, a „mamát” követve így válik maga is élő tabernákulummá. Eperjes Károly meglátása szerint többek között az sem véletlen, hogy 2020-ban nálunk rendezik az Eucharisztikus Világkongresszust, hiszen a Szűzanya oda megy, ahol a legnagyobb a baj, ahol a legerősebb a szellemi, lelki, fizikai támadás a hit ellen.
Eperjes Károly leszögezte, ez a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a világtörténelem egyik legnagyobb eseménye lesz, amelyen valami nagy figyelmeztetést kap majd a világ. „A feladatunk vezekelni és másokért engesztelni” – mondta. A rózsafüzérről szólva hangsúlyozta, az nem más, mint „üdvtörténet, tökéletes teológia, amely az Eucharisztiára nevel, és amely által minden titkot átelmélkedünk”. A színművész többek között arról is beszélt, hogy a kísértő, a sátán erős, de „nem kell félnünk. Az öntörvényű ember eszköze a félelem, a hívő emberé a szeretet.” Jézus Krisztus pedig azt mondta: „Veletek leszek a világ végezetéig.”
Isten és a világ, benne Európa és a magyarság sorsát, a hívő ember küzdelmét és az Eucharisztia misztériumát előadása végén három vers segítségével közelítette meg Eperjes Károly: Szabó Lőrinc Hazám, keresztény Európa, József Attila Ne légy szeles és Babits Mihály Eucharistia című költeménye hangzott el szuggesztív előadásában. A művész végül bocsánatot kért azoktól, akiket mondandója esetleg megbántott. Hozzátette, személyiségének furcsa és vicces vonásait karizmaként éli meg: úgy gondolja, élnie kell ezekkel az adottságokkal. Két olyan esetet is elmondott, amikor előadása után emberek megváltoztatták az életüket: egy orvos nem végzett többé abortuszt, egy másik pedig megtért.
A találkozó egyházzenei áhítattal és a loretói litánia elimádkozásával ért véget.
