A tavaszi madárvonulás idején a legkülönbözőbb fajok (légykapók, füzikék, gezék, vörösbegyek) bukkannak fel, többnyire csupán néhány órára, legfeljebb egy-egy napra, hogy aztán eltűnjenek, továbbvonuljanak a költőhelyek felé. Sok évvel ezelőtt egy fehérrel tarkállt fekete rigót láttam rendszeresen a bokrok között. Két évig élt itt, talán költött is, aztán eltűnt: mi történt vele, nem tudom. A fekete rigók hajlamosak az albinizmusra, annak idején a Madártani Intézetbe hoztak be egy piros szemű, hófehér, igazi albínó példányt.
Állandó lakója a kis ligetnek egy dolmányos varjú és egy szarkapár. Télen mások, például vetési varjak is csatlakoznak hozzájuk, de márciusra már csak az itt költő párok maradnak, a többiek elszélednek. Fészkeik a legmagasabb fákon, egymáshoz viszonylag közel épültek, a szarkáké szokás szerint boltozott, a dolmányos páré egyszerű gallyfészek. Ezek a városi madarak egészen máshogy viselkednek az emberrel szemben, mint szabadban élő társaik. Ha a Kiskunságban vagy bárhol másutt, nyílt területen járok, a szarkák és dolmányos varjak már messziről, biztos távolból menekülnek, még véletlenül sem engedik, hogy megközelítsem őket. A Nehru-part lakóinak viselkedése egészen más. Idén egy februári reggelen például észrevettem, hogy egy idős néni a parlagi galambokat eteti. Lassan lépegetett, közben apróra vágott kenyérdarabkákat szórt maga mögé. A többtucatnyi egymás hegyén-hátán tolongó galamb között ott volt a dolmányos varjú is. Kimagaslottak a többiek közül, és tiszteletre méltó vaskos csőrüknek köszönhetően ők kaphatták fel a legkívánatosabb falatokat. Kétlépésnyire sétáltak a hölgy mögött, a félelem legkisebb jele nélkül.
Március elején a sirályokat etettem a parton. A rikácsolva, fehér felhőként kavargó madarak ügyesen, még a levegőben elkapták a víz felé hulló kenyérdarabkákat, egyetlenegy sem esett a folyóba. A két dolmányos varjú persze felfigyelt az etetésre, odarepültek, és egyikük a kavargó sirályok közé vegyülve megpróbálta utánozni őket. Szegény, kapkodott a lehulló falatok után, de mert nehézkesebb és ügyetlenebb, mint a könnyed röptű sirályok, egyetlen kenyérdarabkát sem sikerült a csőrébe kapnia. Végül belátta, hogy hiába fáradozik, és talán ötméternyire tőlem a korlátra ült. Okos szemeit rám szegezve mintha csak kérte volna: dobj már nekem is valamit. Az első alkalommal a kézmozdulattól ugyan ijedten odébbrebbent, de nyomban utána felkapta a neki szánt falatot. Ettől kezdve pedig úgy etethettem, mintha csak az állatkertben lettünk volna.
Az utóbbi időben mind több madár költözik a parkokba, városi kertekbe, és ezek az élőhelyek egyes fajok esetében egyre inkább átveszik a sajnos költési időben is irtott erdők szerepét. Ha lesznek túlélők a madarak között, a városi varjak, szarkák, széncinegék, fekete rigók biztosan köztük lesznek.
