A prefáció és a két mise kollektája, első könyörgése az, amely teológiai tartalma miatt elsősorban figyelmet érdemel. A prefáció és már az előesti mise kollektájának első sora is rögtön megfogalmazza az ünnep tartalmát: Isten Szűz Máriát, Jézus édesanyját fölvette, magához emelte a mennybe. Az előesti mise kollektája érdekes módon arról beszél, hogy e napon Máriát a mennyben Isten megkoronázta.
Az ünnep tartalma után annak célját keressük. A napi kollekta a tekintetünket vezeti tovább: ne csak nézzünk arra, ahová most Mária ment, hanem az „odafönt valókra törekedjünk”, és így majd mi is hasonló dicsőség részesei lehetünk. A prefációból bővebbet is megtudhatunk a mennybevétel ránk áramló értelméből: ez az „egyház megdicsőülésének kezdete és példája”, vagyis Isten eredeti üdvtervének első sikeres végrehajtója volt a Boldogasszony, aki bűntől el nem tántorítva lett a megváltásban Isten munkatársa. Ez a „zarándok nép vigasza és biztos reménye” lett. Örülünk Mária „sikerének”, és reméljük, hogy követni tudjuk. A prefáció meghatározza a Máriától való különbségünket is: ő méltán jutott romlás nélkül a mennybe, mert világra hozta Jézust, mi követésében nyilvánvalóan csak botladozva járhatunk. Miért ünnepli az egyház egészen régtől fogva ezt az ünnepet? Nem furcsa ünnep ez? Nem természetellenes dolog halál nélkül a mennybe szállni? A megszokott világunkban talán szokatlan, de ha a teremtés eredeti rendjét nézzük, akkor abban nem volt betegség, szenvedés és halál. Mária pedig – Isten külön kegyelméből – a teremtés eredeti ártatlanságát kapta meg, abban igent mondott Isten szándékára, és így sem romlást, sem halált nem látott. Az ünnep reményteli figyelmeztetés arra, hogy Isten tervei végtelenül jók, érdemes újra és újra igent mondani rájuk.
